Ezt olvasta már?


Igazi nyár lesz a következő napokban

Száraz, meleg idővel indul a hét, csak kedden és pénteken zavarhatják meg felhők a kellemes nyári napsütést - írja előrejelzésében a Köpönyeg.hu.

 

 

Hétfő: Sok napsütésre számíthatunk, melyet kevés fátyol- és gomolyfelhő zavarhat. Csapadék nem lesz. 26 és 31 fok közé melegszik a levegő. Melegfronti hatás érvényesül.

 

Kedd: Napos idő lesz, délnyugaton átmeneti felhősödéssel és egy-egy záporral. Az ÉNy-i szél megerősödik. A csúcshőmérséklet 26 fok körül alakul.

 

Szerda: Változóan felhős idő valószínű, elvétve záporokkal. Az ÉNy-i szél továbbra is erős lesz. 23 és 28 fok közé mérséklődik a meleg.

 

Csütörtök: A többórás napsütés mellett kevés felhő jelenik meg az égen, kicsi az esély a csapadékra. Kissé ismét erősödik a nappali felmelegedés: 24 és 29 fok közötti értékeket mérhetünk délután.

 

Péntek: Eleinte változóan, délután erősen gomolyfelhős lesz az ég. Délutántól egyre többfelé fordulhat elő zápor, zivatar. Estétől megerősödik az ÉNy-i szél. 25-30 fok várható délután.

 

Hétvége: A jelenlegi számítások szerint szeles, változóan felhős idő lehet. Szombaton van esély záporokra. 22-26 fok köré csökkenhet a hőmérséklet.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Alakul a Tisza vezetése: Radnai Márk és Rost Andrea is kormánybiztosi megbízást kap

Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke az emberséges és működő Magyarországért felelős kormánybiztos; Rost Andrea Kossuth-díjas...

Magyar Péter két újabb kormánytagot mutatott be

Magyar Péter két újabb kormánybiztost jelentett be: Radnai Márkot, a Tisza Párt alelnökét az emberséges és működő Magyarországért...

Filléres trükk a kullancsok ellen – egy hétköznapi eszköz lehet a megoldás, amire nem is gondolnál

Ahogy megérkezik a jó idő, egyre többen indulnak kirándulni, piknikezni vagy csak sétálni a természetben – ezzel együtt viszont a...

Először szólalt meg a gazdasági növekedésről Kapitány István: korlátozások is várhatók

Kapitány István, a leendő Tisza-kormány gazdasági és energetikai minisztere szombaton közzétett videójában arról beszélt, hogy a...

Óriási változás az X-Faktorban! Ők lettek az új műsorvezetők!

Nemcsak két mentort cseréltek le, hanem a műsorvezetőket is. Mostantól ők köszöntik a nézőket!

Szlovákia legnagyobb akkumulátoros energiatárolója épülhet meg a Dunaszerdahelyi járásban

A fotó csak illusztráció: A nagy kapacitású energiatárolók gondolata nem új: Elon Musk amerikai milliárdos már évekkel ezelőtt is...

Brutálisan összeverték a 24.hu főszerkesztőjét egy BKV-megállóban, több csontja is eltört

Pető Pétert hétfő este támadták meg a 75-ös troli Dózsa György úti megállójában. A rendőrség már elfogta a feltételezett...

Ketyeg az óra lakástulajdonosoknak, a bankszámlához való hozzáférés múlik rajta

Október 31-ig minden társasháznak be kell jegyeznie a földhivatali nyilvántartásba a közös képviselőjét, illetve az intézőbizottság...

Darabjaira hullhat az egykori világhatalom: történelmi csapás vár a miniszterelnökre, itt a vége?

Ritkán övez kitüntetett nemzetközi figyelem helyhatósági választásokat, az Egyesült Királyságban azonban akkora fordulópontnak...

Megverték a 24.hu főszerkesztőjét, eltörték az arccsontját

Egy trolimegállóban esett Pető Péternek a támadó, minden előzmény nélkül.

0

Sport

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe

Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.

Vicces jelenet a Liverpool sajtótájékoztatóján, Arne Slot szemében Mohamed Szalah már félig magyarnak számít

A legutóbbi bajnokin már a keretbe nevezett Pécsi Árminról is kérdezték a trénert.

0
0

Bulvár

Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el

Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Sorra érkeztek a bejelentések, zuhanó utasszállító-repülőt láttak a Dunántúlon, gyorsan érkezett a válasz

Tolna vármegyében többen a szívükhöz kaptak a héten, ijesztő volt a Lufthansa gépének látványa.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív

A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.

Kitört a pánik: csak harmadszorra sikerült a leszállás a Wizz Air budapesti járatának

Többen rosszul lettek, sokan pedig kifejezetten halálfélelmet éltek át a bizonytalan helyzetben a Wizz Air fedélzetén.

0