Ezt olvasta már?


Indul a Közösségek Hete országos rendezvénysorozat

Közel nyolcszáz programmal több száz településen várja az érdeklődőket a 2018. május 7-én induló Közösségek Hete országos rendezvénysorozat.

Az idén második alkalommal meghirdetett egy hetes programsorozat középpontjában a közösségi akció, a közös tervezés és cselekvés áll. A Közösségek Hete az együttműködő, értékközpontú társadalmat ünnepli, és felhívja a figyelmet a közösségi kezdeményezésekre, arra, hogy „Együtt lenni, együtt tenni jó!”. Idén ünnepeljük a Kulturális Örökség Európai Évét, amelynek gondolatiságához és céljaihoz a Közösségek Hete is kapcsolódik.

Az Országos Széchényi Könyvtárban, 2018. május 2-án tartott beharangozó sajtótájékoztatón Dr. Tüske László, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója kiemelte, hogy a könyvtárak mindig szerves részei voltak a közösségnek, amelyet szolgáltak. Közösségek építése, közösségi kezdeményezések befogadása és ösztönzése a könyvtárak számára lehetőség arra, hogy olyan célkitűzéseket támogassanak, amelyek országos és helyi szinten, valamint az egyének számára is fontosak. Ezt követően a könyvtári terület Közösségek Hetéhez kapcsolódó legérdekesebb programjait mutatta be. Dr. Bereczki Ibolya, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum ágazati feladatokért felelős főigazgató-helyettese, a programsorozat egyik megálmodója elmondta, hogy szüksége van az embernek az "én-idő" mellett "mi-időre", azaz közösen eltöltött időre, ehhez kíván a Közösségek Hete változatos programokat nyújtani, az említett egy hét alatt, 376 településen.

Ismertette továbbá a Közösségek Hete eddigi eredményeit, sikereit, fő célkitűzéseit és üzenetét, a meghirdetett tematikákat, kiemelve néhány érdekes, figyelemfelkeltő programot. Végezetül Kárpáti Árpád, az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója beszélt a közművelődési intézmények társadalom-, kulturális- és gazdaságfejlesztő szerepéről, valamint ennek az építő folyamatnak a helyi közösségekre gyakorolt hatásairól.

A Közösségek Hetére idén 350 településről 800 rendezvénnyel jelentkeztek a közösségek, civil szervezetek, kulturális intézmények, települések szakmai és közönség programokkal egyaránt. A meghirdetett tíz tematika közül a legnépszerűbb a rendezvénysorozat mottóját is adó „Együtt lenni, együtt tenni jó!”, amely egy jó ügy érdekében közösen elvégzett tevékenység megvalósítását tűzte ki célul.

A Cselekvő közösségek projekt átfogó célja, hogy segítse a települések önkormányzatai, kulturális intézményei és lakosai közötti kapcsolatok erősítését. A rendezvénysorozatra helyi közösségek, kulturális intézmények és civil szervezetek jelentkezhettek olyan programokkal, amelyek kifejezik a közösségi összetartozást és a közösségben rejlő értékeket, valamint ráirányítják a figyelmet a helyi kezdeményezésekre.

A programokról bővebben a Közösségek Hete honlapján, tájékozódhatnak az érdeklődők, ahol a keresést megyék szerinti szűrés is segíti. Számos színes programajánló található az esemény Facebook oldalán is.

Az országos rendezvénysorozat 2018. május 7-én, a Kiskőrösi Közúti Szakgyűjteményben kupolaépítéssel, kerékpáros felvonulással és kiállítás megnyitóval veszi kezdetét.







0
0
0

hírek innen, onnan

Orbán Viktor belenyúlt az állami vezetői juttatásokról szóló rendeletbe

Sok embert érint a leköszönő miniszterelnök döntése.

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot” pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.

Egy magyart is leszedtek a segélyhajókról – közleményt adott ki a külügy

Nemzetközi vizeken, Kréta közelében tartóztatta fel az izraeli haditengerészet a Gáza felé tartó Global Sumud Flotilla több járművét...

Betelt a pohár az USA-nál – kalózként csapnak le az iráni olajszállítmányokra

Az USA-nál lassan minden türelem elfogy Iránnal szemben.

Vége a balatoni rohamnak: nagyot esett a kereslet a nyaralók iránt

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon.

Közel 600 millió dollárért cserélt tulajdonost a cég, élén egykori miniszterelnökkel

Felvásárolták a Campbell Lutyens magántőke-tanácsadó céget, amelynek vezérigazgatója a korábbi magyar miniszterelnök, Bajnai Gordon. A...

Összeállt Magyar Péter kormánya, sokkal inkább Antall-, mint Fidesz-light lesz néhány aknával

Antall József irányvonalára emlékezteti Kajdi Józsefet Magyar Péter miniszterlistája. Szentpéteri Nagy Richard szerint az, hogy a leendő...

A túloptimalizált élet vége: egyre többen vesznek vissza a folyamatos önfejlesztésből

Napjainkra sokan érzik úgy, mintha egy folyamatos verseny részesei lennének, ahol az önfejlesztés inkább nyomást és stresszt okoz, mintsem...

Szép kis lopássorozatot hozott össze egy csörögi férfi Vácon

Négy napon keresztül vitt mindent, ami mozdítható volt.

Geszler Dorottyán nem fog az idő: 56 évesen is kirobbanó formában van – Galéria

Május 2-án ünnepli 56. születésnapját Geszler Dorottya, akinek megjelenése láttán bátran kijelenthetjük: rajta egyszerűen nem fog az...

0

Sport

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz

A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe

A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz

0