Ezt olvasta már?


Ismét a trónra ültek a Fehérvár AV19 juniorjai

Az EBYSL döntőjében az utolsó összecsapásra maradt a döntés. A Fehérvár AV19 U20-as jégkorong csapata hazai környezetben küzdhetett az újabb aranyéremért a Hidria Jesenicével szemben.

Fehérvár AV19 U20–Hidira Jesenice U20 7-2 (4-0, 1-1, 2-1)

Székesfehérvár., 1559 néző.

FAV19: Szeles – Sándor, Vas 1(ee), Nagy Á., Péter, Madácsi – Imre, Erdély B., Kiss P., Részegh, Vincze G. – Szabó D., Horváth M. 1, Mihály 2, Császár, Buzás 2 – Rajz, Halasi, Kovács A., Almási, Dézsi 1(ee).

Vezetőedző: Kiss Dávid.

Nem akartak semmit a véletlenre bízni a fehérvári ifjak, már az első percekben rárontottak a szlovénokra, és Kiss Patrik kétszer is célba vette a kaput. A nyomást csak szabálytalansággal tudta időlegesen enyhíteni a Jesenice, de a kiállítást hamar gólra váltották a kék-fehérek. Alig telt el két perc a meccsből, amikor Vas Márk a kék vonalról tüzelt, s a pakk Kogovsek lábai között suhant a kapuba, 1-0.

Nem adtak esélyt a fehérváriak arra, hogy felocsúdjon megilletődöttségéből a Jesenice, mert elszántan rohamoztak tovább. Záporoztak a lövések emberelőnyben és teljes létszám ellen is, sőt Részegh szólót is vezethetett a szlovén ketrec felé, de nem jött az újabb találat. A 12. percben kellett először védenie Szeles Martinnak, a Jesenice nem jelentett különösebb veszélyt. A Kiss Dávid vezette akadémiai csapat annál inkább. A 14. percben Sándor lövése lecsorgott a kapusról, a kósza pakkra pedig Buzás Arnold vetődött rá, s estében kotorta a vonal mögé, 2-0.

Tulajdonképpen már az első harmadban választ adtak a fehérváriak a legnagyobb kérdésre: ki a jobb? Persze, hogy a Volán, hiszen kevesebb, mint három perccel a szünet előtt Részegh passzából Horváth Milán lőtt kapura, s korongja utat talált a hálóig, 3-0.

Aztán jött a negyedik: Kettő az egyben indultak meg a kék-fehérek, Császár passzolt Mihály Ákoshoz, aki egyből a ketrecbe helyezett. 4-0-nál a Jesenice edzője, a korábbi kiváló játékos, Dejan Varl időt kért. Az első harmadban már nem tudtak újítani a vendégek, de a második periódust sokkal bátrabban kezdték. Mégis a fehérváriak előtt adódott nagy lehetőség, Buzás végezhetett el büntetőt, de a kapu mellé húzta a korongot. Tomazevic révén kapuvasig jutott a Jesenice, de továbbra is a nagy kedvvel hokizó FAV19 dominált. A 37. percben Dézsi Bence váltott gólra egy emberfórt, 5-0.

A periódus végén Svetina szépített éles szögből, 5-1. A záró játékrészben sem változott a játék képe. A szlovén legények már-már lemondtak az aranyról, főképp akkor, mikor Buzás Arnold a 42. percben duplázott, középről lőtt a jobb sarokba, 6-1.

A kegyelemdöfést 5 perccel a vége előtt Mihály adta meg, aki egy kapuvas után robogott saját korongjáért. és góllal zárta az akciót, 7-1. A dudaszó előtt Glavic kozmetikázott, de az EBYSL bajnoki címét – két év kihagyás után – ismét a Fehérvár AV19 nyerte!

forrás: feol.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Hegedűs Zsolt azt ígérte, hogy javaslatot tesz a kötelező MOK-tagság visszaállítására

A leendő egészségügyi minisztert kommentben kérdezték a Magyar Orvosi Kamaráról.

Kongatják a vészharangot: olyan pusztító szárazság csapott le Magyarországra, amire senki sem számított

A hetek óta tartó csapadékmentes időjárás miatt súlyos aszály alakult ki Magyarországon, ami egyaránt veszélyezteti az őszi és a...

Ő a felnőttfilmes Kovi szépséges felesége: Magdi először adott interjút

Magdi most először beszélt arról, milyen egy felnőttfilmesnek a feleségének lenni.

Török Gáborról sokkoló felvétel került elő – Ebben a kontextusban médiatörténeti jelentősége van

Megdöbbentő archív felvételt tett közzé elemzői oldalán Török Gábor. A videó egy mintegy 16 évvel ezelőtti közmédiás szereplését...

Példátlan felháborodás söpört végig Ukrajnán: radikális változás jön a harcoló alakulatoknál

Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka kötelező, legfeljebb kéthónapos frontszolgálati időt rendelt el az első...

Mégsem árulja el a nyilvánosságnak a Szőlő utcai ügy koronatanúja, hogy kicsoda Zsolt bácsi

Bangó Sándor tart a következményektől, és attól, hogy nem tudja kellőképpen bizonyítani az állítását.

Szigorú feltételekhez kötött az öntözés az aszályos időszakban: így locsolhatsz legálisan

A gazdálkodók bizonyos feltételek mellett akár vízjogi engedély nélkül is végezhetnek rendkívüli öntözést. A vízkivétel kizárólag...

Szentkirályi Alexandra a művelődési bizottság élén: leosztotta a Fidesz a parlamenti bizottsági helyeit

Gulyás Gergely közzétette, kiket ültetne a Fidesz a szakbizottságokba.

Itt a Fidesz listája: így osztották ki a bizottsági helyeket a parlamentben

Szijjártó Péter nem a külügyi bizottságba került, a Zuglóban az eddigi legrosszabb eredményt produkáló Radics Béla pedig két posztnak...

Megrendítő tragédia a Kőröshegyi völgyhídon: a mélybe vetette magát egy 60 év körüli férfi

Tragédia történt a Kőröshegyi völgyhídon: egy 60 év körüli férfi a mélybe vetette magát csütörtök reggel. A helyszínre érkező...

0

Sport

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt

Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt

A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ

Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

Büntetőpárbaj sem tudott dönteni, az Atlético és az Arsenal is tovább nyújtotta a veretlenségét

Semmi nem dőlt el, az Atlético és az Arsenal is kivívhatja a londoni visszavágón a BL-döntőbe jutást.

NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír

Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.

Bajnokok Ligája: Büntetők "döntötték el" az Atléti-Arsenal elődöntőt - videó

Két tizenegyesgól döntötte el az Atlético Madrid-Arsenal Bajnokok Ligája-elődöntőt.

0
0

Bulvár

Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát

Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?

Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik

Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.

Videón az édesapa, aki ájultan esett a földre, mikor felesége a második gyermeküket hozta a világra

Futótűzként terjed a közösségi médiában az édesapa videója, aki elájult második gyermeke születése során.

Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől

Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb

Tóth Gabi újra bejelentkezett, otthona feketében úszik

Tóth Gabi szakmai es anyagi gondjai után családi helyzete is kritikus, már a szülei is a megoldást keresik.

A Forradalmi Gárda kicsavarja az irányítást az ajatollah kezéből Iránban

Annak ellenére, hogy Ali Hamenei ajatollah helyét a fia vette át Irán élén, a valós hatalom már nem a legfőbb vezetőnél van. A Reutersnek nyilatkozó források szerint az iráni döntéshozást a Forradalmi Gárda kemé

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

A képviselők juttatásait állítólag visszaveszi majd Magyar Péter és a Tisza-kormány, ám ennek ellenére szép összeget vihetnek haza havonta.

blogmorzsák

Hitler halála - legendák és összeesküvés elméletek

Ma 81 éve, hogy bejelentették Hitler halálát, de a világ nem hitt benne: holttestét nem mutatták be, a szovjetek pedig titkolóztak.

Fáradtság, sérülések, gyengébb teljesítmény

Sok sportolónál ez áll a háttérben.

0