Jövő szerdán nyílik meg a Sóstó Látogatóközpont
Jövő szerdán nyílik meg a Sóstó Látogatóközpont a nagyközönség előtt.
A természetvédelmi területre érkező családok és csoportok számára nemcsak információkat, de ismeretterjesztő programokat, játékokat is kínálnak, lesz túravezetés a Sóstón és az arénában, valamint a kilátóba is fel lehet majd menni.
Túravezetések és interaktív játékok is várják a közönséget
Fantasztikus környezet szépült meg egy városrész rehabilitációjával együtt: ember és természet együttélése valósult meg a Sóstó Természetvédelmi Terület rekonstrukciós munkáival. A 218 hektáros, Székesfehérvár „zöld szíveként” ismert területen megoldották a vízpótlás, illetve a feliszapolódás okozta problémákat, a vízrendezést – szép, természetbarát és modern tájépítészeti koncepcióval. „Csoda az, hogy nekünk van a Sóstó.” - fogalmazott dr. Cser-Palkovics András polgármester a terület megmentésével kapcsolatban, és arról a különleges adottságról szólt, ami világviszonylatban is ritka: ahogy egy stadion és egy természetvédelmi terület együtt tud élni. A természet látogatásához kapcsolódó emberi tevékenységek így az épített környezetben tudnak folyni.
Jövő héten nyit a Sóstó látogatóközpont
A Közgyűlés legutóbbi ülésén döntött arról, hogy a Sóstó Látogatóközpont április 24-én, szerdán megkezdi működését: az üzemeltetéssel megbízott Városfejlesztési Kft. szakmai partnereként a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. látja el a központ szakmai munkáját, mondta el a polgármester. A szolgáltatások egy része rögtön elindul, és folyamatosan bővül a technikai eszközök beszerzésével. „Kérem, hogy erre a kincsre vigyázzunk, ezt a kincset óvjuk, úgy használjuk ezt a területet!”
A Sóstó Természetvédelmi Területhez tartozó Látogatóközpont a MOL Aréna Sóstó épületében található és a természetvédelmi terület felöli oldalról közelíthető meg.
F. Szegő Krisztina, a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője azt mondta, sok tervük van, és reményei szerint hamarosan pezseg majd az élet a központban – a további fejlesztésekkel olyan eszközöket szereznek be, amelyekkel ki tudják szolgálni a különböző korcsoportok igényeit. A cél az, hogy a természeti környezetben a természeti nevelést, az értékátadást jó időtöltéssel tudják összekapcsolni.
Csete Gábor természetvédelmi szakmai felelős a központ munkájával kapcsolatban azt a lehetőséget emelte ki, hogy oda bárki betérhet kikapcsolódni: az ökoturizmus felé is elindulnak a Sóstón végzett tevékenységekkel. A Látogatóközpontban található összes eszköz és játék a területhez kapcsolódik, amit élőben a túrákon lehet megcsodálni. A Sóstó olyan kincse a városnak, ami klímastratégiai és klímavédelmi szempontból fontos – a lehető legtovább meg kell őrizni.
A Sóstó Látogatóközpont szerdától vasárnapig, 10-18 óra között várják a nagyközönséget.
A Látogatóközpont különböző programokat is szervez: lesznek túravezetések a természetvédelmi területen és a stadionban is, fel lehet majd menni a kilátóba – egyelőre a megjelölt hétvégi időpontokban –, és lehetőséget biztosítanak kombinált programok igénylésére is. Szombatonként szakmai túravezetéseket hirdetnek, így magánszemélyek is tehetnek sétát a Városgondnokság természetvédelmi szakembereinek a vezetésével. A legtöbb programot angol nyelven is igénybe lehet majd venni.
A kilátó és a kapcsolódó programok belépődíjasak lesznek, nyugdíjasoknak és diákoknak 50% kedvezményt biztosítanak, a 8 év alatti gyerekek számára pedig 100 forint lesz a részvételi díj. Az idei Sportmajálison már több túrával várják a nagyközönséget, amelyek az ünnepi rendezvényhez kapcsolódóan ingyenesen vehetők igénybe.
A központban a családok, csoportok számára pelenkázóval felszerelt mosdóhelyiség biztosít komfortos időtöltést. A kirándulóknak és a sétálóknak jó hír, hogy az 5-ös kapunál büfé nyílik, ahova betérhetünk egy frissítőre a Látogatóközpont nyitvatartási idejében. Ennél a kapunál a hét minden napján igénybe vehető lesz a mosdóhelyiség is.
A teljes körű tájékoztatás céljából elindult a Látogatóközpont Facebook- és Instagram-oldala Sóstó Székesfehérvár néven, illetve honlapot is készítenek: a szolgáltatások és a programok folyamatosan elérhetőek lesznek a felületeken. Várják a családokat, az egyéni látogatókat, az osztálykirándulókat, a turistacsoportokat egyaránt!
Forrás: szekesfehervar.hu
hírek innen, onnan
Utálom az anyámat – mit tegyek, ha így érzek?
Kevés érzés tabu annyira, mint amikor valaki negatívan viszonyul a saját szülőjéhez. Mégis, ez nem ritka – csak ritkán beszélünk...
Egy kihagyhatatlan második világháborús film – Brad Pitt nagy alakítása
A 2014-es Harag április végétől ingyenesen elérhető a Tubi kínálatában az államokban.
Siránkozik A Nagy Ő győztese, miért bírálják a viselt dolgait
Kiss Kriszta, A Nagy Ő győztese nemrég az Instagram-oldalán siránkozott a követőinek. „Én mindig is kemény voltam. Gyerekkorom óta...
Kijött egy csokor fotó a rendszerváltásról, Tóth Gabiról érdekes felvétel került elő, nem tudta, hogy filmezik
Polaroid felvételeken is kijött az április 12-i választási őrület, csak most tűnik fel, hogy Tóth Gabi ott van az egyik fotón, nem is...
Különös objektum magasodik egy magyar falu határában, a NATO-hoz van köze
Nem mindennapi eszközök bukkantak fel Magyarországon, egy domboldalon szúrták ki őket.
24 fokos meleggel robban be a szombat
Erősödik a nappali felmelegedés, nyarat idéző kánikulával érkezik a szombat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között...
8 színész, aki élethűen elégítette ki magát kamerák előtt
A színészi munka kívülről gyakran csillogónak tűnik, de vannak jelenetek, amelyek még a legtapasztaltabb előadókat is komoly próbatétel...
Tetlegességig fajult egy vita a Városligetben, undorító módon támadt rá egy férfi 3 védtelen nőre
Ocsmány módon támadt rá egy férfi 3 nőre, egész Budapest szégyelli magát helyette.
3 otthon végezhető gyakorlat, amitől laposabb lesz a hasad, mint valaha
Íme 3 egyszerű pilates gyakorlat, amit ha most elkezdesz, akkor laposabb hassal indíthatod a nyarat!
390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel...
Gyógyvizes fürdőzés 999 és 2000 forintért a Dél-Alföldön
Meglepően olcsón, akár 999 forintért is élvezhető a gyógyvizes fürdőzés a Dél-Alföldön – az egyik helyen már csak május végéig....
Lakatos Laci kitálalt a titkáról: Segédeszközök nélkül fogyott rengeteget, most újra harcba száll
A humorista élete legkeményebb időszakán van túl: Lakatos Laci nemrég brutális életmódváltásba kezdett, aminek köszönhetően több...
Sport
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének
Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.
Bulvár
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba
2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


