Ezt olvasta már?


Jövőre újra Fehérváron lesz a Művészeti Egyetemek Találkozója

Székesfehérvár Véget ért az első Művészeti Egyetemek Találkozója (MET). Jövőre újra megrendezi a város és a Vörösmarty Színház, jelentette be a vasárnapi gálaelőadáson Cser-Palkovics András polgármester.

A MET-en az utca emberei és az egyetemisták egyaránt bekapcsolódhattak a foglalkozásokba, s benyomást szerezhettek a fiatal művésznövendékek munkásságáról. A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves fizikai színházi koreográfus-rendező szakos hallgatói több alkalommal vezényeltek mozgástréninget. Az iskola drámainstruktor osztálya drámajátékos foglalkozásokat tartott. A drámapedagógia és a részvételi színház módszereibe kóstolhattak bele az érdeklődők. Megszólalni, megmozdulni ismeretlen közegben, idegen emberek előtt, ennek elsajátításában is segíthetnek a drámainstruktorok.

A vadonatúj fesztivál főszereplői a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE), a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE), a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME), a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE), a Magyar Táncművészeti Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Művészeti Karának hallgatói voltak.

A Vörösmarty Színház máskor rejtett, alagsori próbaterme mozivá avanzsált, szombaton a MOME-sok animációs filmjeiből vetítettek válogatást. Az MKE képgrafikai foglalkozásán a cianotípia és monotípia eljárásait tanítgatták művészhallgató kollégáiknak az egyetemisták.

– Máskor reggel 9-től este 11-ig az egyetemen vagyunk, szinte ott élünk, nem nagyon van lehetőségünk a többi művészeti egyetem hallgatójával találkoznunk. Jó alkalom erre ez a fesztivál – mondta lapunknak Ács Kinga Noémi, másodéves képgrafikus hallgató.

A vasárnapi gálán Hargitai Iván, a színház prózai tagozatának vezetője kifejezte, e találkozó célja, hogy ne csak megnézzék egymást a művésznövendékek, de folyjanak is bele kicsit egymás területébe. Ez kell ahhoz, hogy ne csupán profi iparosai legyenek hivatásuknak, hanem mesterei.

Bagó Bertalan, a színház művészeti vezetője szerint klassz város Fehérvár, mert komolyan gondolja, hogy a kultúrának nagy jelentősége van.

Szikora János színházigazgató a résztvevők visszajelzését kérte, hogy megérte-e eljönniük. Egyöntetű volt a fiatalok igenlő válasza.

Cser-Palkovics András utóbb bejelentette, jövőre is lesz Művészeti Egyetemek Találkozója!

Az ARTeatrum Alapítvány különdíját a PTE Művészeti Kara, a Videoton Holding különdíját Süle Tamás, az MKE hallgatója kapta. A MET fődíját, a Pelikán-díjat Székesfehérvár városa nevében a polgármester adta át Nagy Péter Istvánnak. Egy évig havi százezer forint támogatást jár az elismeréssel.

Nagy Péter István az SZFE fizikai színházi rendező-színész szakos hallgatója. Ő rendezte a gálát is.

– A gála nem kimondottan egy előadás, sokkal inkább egy műhelymunka-bemutató – mondta el Péter még szombat este lapunknak. – Ez egy összművészeti fesztivál, az idei egy afféle nulladik év, hogy miként lehetne ezt a sokféle művészeti területet összefogni, egy légtérbe ereszteni. Ezek a szakterületek nagyon izgalmasan tudnak összeszikrázni. Inspiráló találni valakit, aki ugyanolyan érdeklődésű mint én, de más formai tapasztalatai vannak, más csatornákon kommunikál, mások a kifejezési eszköze, mégis sok esetben ugyanarról beszél. Érdekfeszítő fölfedezni ezeket az azonosságokat, s új formákat kerekíteni belőle – tette hozzá.

forrás: feol.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Itt vannak a leendő kormány első gazdasági intézkedései!

Kapitány István, a Tisza-kormány leendő gazdasági és energetikai minisztere Facebook-bejegyzésében jelentette be gazdaságpolitikai...

A magyar színész folyamatosan falta a nőket: zűrös nőügyei hátterében megrázó dolog állt

Mészáros Béla megrázó vallomást tett arról, mi történt vele gyerekkorában.

Fontos dologra figyelmezteti az autósokat a rendőrség

Evidensnek tűnik, mégis sokan elfelejtik: a rendőrség most arra figyelmezteti az autósokat, amivel jelentősen megnehezíthetik a tolvajok...

Orbán Viktor levélben közölte Sulyok Tamással, hogy a kormánya nem hajtja végre az EU bíróságának döntését

A bíróság előző héten kimondta: uniós jogot sért a melegeket pedofilokkal összemosó törvény.

Melyik volt a legmenőbb David Beckham-frizura? - fotók

Május 2-án ünnepli ötvenegyedik születésnapját a korábbi angol válogatott futballsztár, David Beckham. A Manchester United és a Real...

Elloptak egy milliárdokat érő Koenigsegget Monacóból

Már az Interpol is keresi a ritka sportkocsit.

Több száz millió dollárért vásárolták fel a Bajnai Gordon vezette céget

Felvásárolták a Campbell Lutyens magántőke-tanácsadó céget, amelynek vezérigazgatója a korábbi magyar miniszterelnök, Bajnai Gordon. A...

0

Sport

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz

A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe

A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz

0