Ezt olvasta már?


Júliusban ismét templomi koncertsorozat Székesfehérváron

Júliusban, csütörtökönként ismét komolyzenei hangversenyek lesznek Székesfehérvár templomaiban: a négy alkalomból álló nyári koncertsorozat korszakokon átívelő műsort kínál a zenekedvelőknek a barokktól egészen a kortárs darabokig.

 

A sorozat különlegessége, hogy a hagyományoktól eltérően a szabad ég alatt is lesz egy hangverseny. A bazilika felújítása miatt az épület előtti II. János Pál pápa téren lesz a harmadik koncert - közölte a székesfehérvári önkormányzat.

A július 18-ai hangversenyt Selmeczi György Kossuth-díjas zeneszerző rendezte. Ő vezényli és harmonikán kíséri az Ős-operák című estet: a Szent Márton- és a Szent Jakab-játék a misztériumjátékok tradícióihoz, az archaikus műformákhoz nyúl majd vissza.

A darabokban közreműködik Kiss Diána Magdolna, Fekete Gábor, Hajdú Péter, Imre Krisztián, Jenővári Miklós, Kurucz Dániel, valamint az Ars Oratoria Kamarakórus, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és az In Medias Brass rézfúvós kvintett.

A koncertsorozat nyitó előadása július 4-én lesz a ciszterci templomban, ahol Esti imádság címmel Monteverdi Vespro della Beata Vergine (Esti imádság a Boldogságos Szűz tiszteletére) darabját adják elő. Jónás Krisztina, Ducza Nóra, Bakos Kornélia, Kéringer László, Korbász Viktor, Fodré Lajos és Jekl László énekel, őket az Octovoice Énekegyüttes és a Savaria Barokk Zenekar kíséri, vezényel Németh Pál.

A második koncert a Szent Sebestyén-templomban lesz július 11-én. Haydn- és Schubert-művek csendülnek fel Miklósa Erika, Csapó József, Najbauer Lóránt, valamint az Alba Regia Vegyeskar, az Ars Musica Vegyeskar, a Primavera Kórus és a Vox Mirabilis Kamarakórus jóvoltából. Vezényel Dubóczky Gergely.

A záró előadást a Szent Imre-templomban tartják Laudate Dominum címmel. Megyesi Schwartz Lúcia (mezzoszoprán) és Tóka Ágoston (orgona) hangversenyén Mendelssohn, Bach, Telemann, Mozart, Duruflé, Boellmann és Franck művei csendülnek fel. Hegedűn Selmeczi Gábor, gordonkán ifj. Major István kíséri őket.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Sokk Manchesterben: a City és a Real Madrid a Bajnokok Ligája 2026-os szezonjának egyik legjobb meccsét játszotta

hatalmasat küzdött a Manchester City, de egy nagy hiba megpecsételte a sorsát.

„Nem fogom megjátszani magam senki, még a fotelharcosok kedvéért sem” – Felemelt fejjel búcsúzott Piró, a Séfek séfe versenyzője

Kedd este a Fekete csapat versenyzője, Oláh János Gellértné Piroska, azaz „Piró” búcsúzott el a TV2 Séfek séfe című műsorától. A...

Robbie Keane 7 másik edzővel csatázhat egy kispadért, a Juventusnak a nagy rivális kapitánya kell - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Már 700 forint is lehet egy gombóc – Megnyíltak a fagyizók a Balatonnál, de sokakat meglephet az ár

A tavaszi szezon berobbant a fagyiárak pedig látványos emelkedésnek indultak a Balatonnál. Mint megszokhattuk, idén sem marad el az...

Lengyelország nem küld katonákat Iránba

Lengyelország nem küldi katonáit Iránba, más feladatai vannak a NATO-ban, és az iráni konfliktus nem érinti közvetlenül a lengyelek...

Meghökkentő Real-gólok, Arsenal-bombák, és PSG-kiütés a Bajnokok Ligájában

A Real jó eséllyel a Bayernnel játszik a negyeddöntőben, az Arsenal a norvég Bodønek ötöt vágó Sportinggal találkozik.

Orbán Viktor Egerben is ellátta a fiatalokat néhány életvezetési tanáccsal

A miniszterelnök országjárásának második állomásán nem sikerült teljesen megtölteni a Dobó István teret, pedig ezt az eseményt is...

Lakóautókat gyártó cég 50 munkahelyet teremt Nógrádban

Az európai piac egyik vezető szereplője a cég.

Irán megerősítette Ali Laridzsáni halálát

Az iráni nemzetbiztonsági tanács titkárával célzott támadás végezhetett.

Orbán Viktor az orosz befolyásolás lehetőségéről: A kibercsalásnak nem az a lényege, hogy nem kell odamenni, ahol a hatást kiváltod, hanem otthonról is lehet?

Bayer Zsolt megkérdezte Orbánt, hogy van-e még értelme az EU-ban maradni, mire ő azt mondta: nem tud magabiztos igennel válaszolni.

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Argentína nem segített, tovább nehezedett a vb-re pályázó kosárválogatott helyzete

A dél-amerikai csapatot szinte elsöpörte Japán, így Argentína nem kaparta ki a magyarok számára a gesztenyét.

0
0

Bulvár

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0