Kétharmad az olimpia ellen
A Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából, február 9 és 14 között, a népszavazási aláírásgyűjtő kampány hajrájában, 1050 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvélemény kutatásban vizsgálta a 2024-es budapesti olimpia megítélését. - Pécsi Napilap -
A 2016 augusztusi, a riói játékok alatt készített kutatásunkhoz képest érdemben változott az esetleges budapesti esemény megítélése és támogatottsága. Az elmúlt fél évben négy százalékponttal nőtt azok aránya, akik szerint a szükséges fejlesztésekkel elsősorban a Fidesz-közeli vállalkozók járnának jól - most már tízből több mint hat ember gondolja így. Az elmúlt fél évben közel tíz százalékponttal csökkent azok aránya, akik szerint egy budapesti olimpia javítaná az ország megítélését, és szintén ennyivel csökkent azok aránya is, akik szerint az újonnan felhúzott sportlétesítmények később a magyar sport helyzetét javítanák. A megkérdezettek háromnegyede inkább másra fordítaná az olimpiára költendő forrásokat; az alternatív célok közül legtöbben, mintegy kétharmadnyian az egészségügyet, egyharmadnyian az oktatást, illetve a szegénység, éhezés felszámolását, és a munkahelyek teremtését említették. Összességében a megkérdezettek egyharmada támogatja, kétharmada ellenzi a 2024-es budapesti olimpia megrendezését. Az elmúlt fél évben a támogatók aránya 13 százalékpontot csökkent, míg az ellenzők aránya 15 százalékponttal növekedett. Az olimpiai aláírás-gyűjtő kampányt szervező Momentum Mozgalomról ez idő alatt a tíz válaszadóból majd' három hallott.
A megkérdezettek kétharmada (66 százalék) szerint Magyarország túl szegény egy olimpia megrendezéséhez, és háromnegyede (76 százalék) szerint másra kellene fordítani az olimpiára költendő forrásokat. Ebben, különböző arányban, ám minden párt támogatói egyetértenek. A Fidesz szavazók több mint fele (55 százalék), az MSZP szavazók 89 százaléka, és a Jobbik szavazók 92 százaléka is így gondolja.
Az elmúlt fél évben négy százalékponttal nőtt azok aránya, akik szerint a szükséges fejlesztésekkel elsősorban a Fidesz-közeli vállalkozók járnának jól - most már tízből több mint hat ember (61 százalék) gondolja így. Leginkább az MSZP szavazók (96 százalék) vannak ezen az állásponton, és még a Fidesz szavazók egyharmada (33 százalék) is így látja.
Az elmúlt fél évben közel tíz százalékponttal csökkent azok aránya, akik szerint egy budapesti olimpia javítaná az ország megítélését, és szintén ennyivel csökkent azok aránya is, akik szerint az újonnan felhúzott sportlétesítmények később a magyar sport helyzetét javítanák. Az első kérdésben a Fidesz szavazók álláspontja nem változott, ám az MSZP szavazók körében 25 százalékponttal, a Jobbik szavazók körében 10 százalékponttal, és a bizonytalanok körében kilenc százalékponttal csökkent azok aránya, akik szerint javítaná az ország megítélését a budapesti olimpia. A később is felhasználható, és az ország javát szolgáló sportlétesítményekben hét százalékponttal kevesebb Fidesz szavazó hisz, illetve 26 és 23 százalékponttal kevesebb MSZP és Jobbik szavazó.
Azok, akik az olimpiára fordítandó pénzt másra költenék, legtöbben, mintegy kétharmadnyian (65 százalék) az egészségügyet, egyharmadnyian (32 százalék) az oktatást, illetve a szegénység, éhezés felszámolását (16 százalék), és a munkahelyek teremtését (11 százalék) említették. Az egészségügy minden párt támogatói körében az első alternatív cél, míg az oktatás javítása az MSZP, Jobbik és bizonytalan szavazók körében a második helyen (32, 42, 32 százalék) van, a Fidesz szavazók körében pedig a harmadikon (13 százalék). A kormánypárti szavazók körében a szegénység, éhezés felszámolása áll a második helyen (19 százalék), és az MSZP szavazók körében a harmadik helyen (26 százalék), míg a Jobbik szavazók körében a hetediken (6 százalék).
hírek innen, onnan
Antibiotikumot kaptam tüszős mandulagyulladásra, de egyre nehezebben nyelek és veszek levegőt - mit tegyek? Az orvos válaszol
Az olvasónak egyre romlanak a tünetei antibiotikum mellett is.
Honnan tudom, hogy a macskámnak fájdalmai vannak?
Nem mindig annyira egyértelmű.
Curtis elárulta, miért bakizott A Nagy Duett élő adásában: ez történt a show előtt
Nem úgy alakult az este, ahogy tervezték. A nézők azonnal kiszúrták, hogy valami félrement a produkció közben.
Méhek keringenek az otthonod körül? Ezt jelzi a jelenlétük a feng shui szerint
Gyakran veszed észre, hogy méhek repkednek az otthonod körül, vagy épp az ablakodra szállnak? Sokan csupán egy mindennapi, megszokott...
Sejtelmes fenyegetést tett közzé az USA
Újra napirendre kerülhet az Egyesült Államok és Kuba viszonya, miután az amerikai elnök jelezte, a két ország között tárgyalások...
„Elég nagy szégyen...” – hatalmas botrány tört ki Krausz Gábor csapatánál, Piró kiosztotta Palkót a Séfek séfében
Elszabadultak az indulatok a Séfek Séfe mostani évadában. A versenyzőket már csak pár nap választja el a mindent eldöntő finálétól,...
Lemondott az amerikai terrorizmus elleni központ vezetője, szerinte Irán jelentett veszélyt az USA-ra
Joseph Kent szerint az USA Izrael és annak amerikai lobbicsoportjainak nyomására állt bele a háborúba.
Elindult a roham a gázpalackokért
A bizonytalan energiapiaci helyzet miatt máris megváltozott a piaci kereslet. Látványosan megugrott az érdeklődés a gázpalackok iránt.
A magyarországi parlamenti választásba beavatkozó orosz ügynökök ugyanazt adják el az Orbán-kormánynak, amivel máshol már felsültek egyszer
A magyar társadalom most hatalmas stresszteszt előtt áll.
Váratlan bejelentés: új benzinvezetéket épít együtt Magyarország és Szlovákia – Szijjártó Péter jelentette be
Új dízel és benzinvezeték építéséről döntött Magyarország és Szlovákia: a tervek szerint a beruházás révén közvetlen kapcsolat...
A bíróság szemben a kormánnyal: miért alkotmányellenes a szolidaritási pereket megszüntető kormányrendelet?
A Fővárosi Törvényszék az Alkotmánybírósághoz fordult, mert álláspontja szerint a kormány rendelete alkotmányellenesen avatkozik be...
Lejtőn a magyar zöldségárak: miért kapnak kevesebb pénzt a gazdák a terményükért?
A hazai saláta olcsóbb lett, miközben az import ára emelkedik a piacon.
Sport
Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál
Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.
A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta
A Sallaiék elleni sorsdöntő meccs előtt Szoboszlait elővették Liverpoolban
Nem először történt ilyesmi.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata
Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.
Kiosztották a Premier League történetének legnagyobb pénzbírságát
Átszámítva majdnem ötmilliárd forintról van szó.
Bulvár
„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá
A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.
Kiderült, mitől lesz egyre több fiatal vastagbélrákos
Meglepő helyről jött a felfedezés.
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette
A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege
Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.
Kényes titokra derült fény: meleg lehet Irán új vezetője, ezen Donald Trump is meglepődött
Többen csatlakoztak az elnök reakciójához.
Megszüntették az eljárást az ittasan nőverési ügybe keveredett Győrffy Balázs ellen
A volt fideszes politikus megegyezett áldozataival.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


