Kezdődik a vakáció!
Ma véget ér a 2017/18-as tanév és megkezdődik a két és fél hónapos nyári vakáció. A diákok idén is számtalan tábor közül választhatnak a szünidő tartalmas eltöltéséhez.
A mostani tanév mintegy 751 ezer általános iskolás, 78 ezer szakközépiskolás, 5800 szakiskolás, 182 ezer gimnazista és 168 ezer szakgimnazista számára zárul, közülük az érettségizők egy részének még hátra vannak a szóbeli vizsgák.
A többiek közül sokan táborozni indulnak, ők számtalan program közül választhatnak idén is.
A Taborfigyelo.hu vezetője korábban elmondta, hogy több mint 200 ezer gyerek fog legalább egy hetet táborban tölteni a nyáron. Tóth Béla közlése szerint az idén az informatikai és programozó táborok a legnépszerűbbek. A második legnépszerűbb tábortípus a idegen nyelvi, valamint a katonai tábor.
A Taborfigyelo.hu vezetője kitért arra is, hogy oldalukon az idén már több mint 1200 táborturnusból lehet választani.
Az idén több tízezer gyermeket várnak a szünidei Erzsébet-táborok is, amelyek június 17-én kezdődnek és 11 héten át tartanak - tájékoztatta az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány az MTI-t.
A balatoni táborokban csaknem 30 ezer gyerek nyaralhat egyhetes turnusokban.
Június 18-tól az iskolaszünetben érvényes menetrend lép életbe a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járathálózatán. Egyes járatok a megszokottnál némileg ritkábban közlekednek a kisebb igény miatt.
Nem kell fizetniük az utazásért szombattól július 15-ig a budapesti Gyermekvasúton azoknak az általános és középiskolás tanulóknak, akik a jegyváltáskor bemutatják eredeti kitűnő bizonyítványukat - közölte a MÁV Magyar Államvasutak Zrt.
Nyáron sok diák vállal munkát, és a Pénzügyminisztérium 2018-ban is meghirdeti a nyári diákmunka programot 3 milliárd forintból, amelynek keretében a 16-25 év közötti diákok kaphatnak munkalehetőséget - nyilatkozta az MTI-nek korábban a pénzügyminiszter.
Varga Mihály elmondta, a programban új elem, hogy a területi, települési önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett ezentúl a mezőgazdaság és vendéglátás területén működő vállalkozásoknál is támogatható a diákok legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatása. Arra számítanak, hogy az idén rendelkezésre álló összegből ismét mintegy 25-30 ezer diák számára biztosíthatnak munkát a nyári időszakban - mondta.
A program a béreket támogatja, az önkormányzatok esetében százszázalékos a támogatás, amely legfeljebb két hónapra adható, június 18. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra. Összege a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 135 375 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezőknél 103 500 forint lehet személyenként és havonta.
Az önkormányzatoknak és a vendéglátásban, illetve mezőgazdaságban tevékenykedő cégeknek a járási hivatalokhoz kell benyújtaniuk a munkaerőigényüket. A diákok az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál regisztrálhatják magukat.
A diákok tájékoztatására, illetve a munkajogi problémák megoldására a közelmúltban együttműködési megállapodást kötött a JOGpontok jogsegélyhálózat és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). Ennek részeként a diákoknak információs kampányt indítanak, bemutatják a munkavállalás lépéseit, az egyes foglalkoztatási formákhoz tartozó szerződéseket, illetve azt, hogy a diákok milyen bérezésre számíthatnak.
Magyarországon évente 200 ezer fiatal, köztük 100 ezer felsőoktatásban résztvevő hallgató vállal munkát diákként.
A vakáció végével a tanítási év hosszában, szerkezetében az előző évek gyakorlatához képest nem lesz majd változás.
A tanév 2018. szeptember 3-án, hétfőn kezdődik, az utolsó tanítási nap 2019. június 14-én, pénteken lesz, a tényleges tanítási napok száma 181 nap. Az érettségi, az országos kompetenciamérés, a célnyelvi mérés időpontja nem változott; az idegen nyelvi mérés az intézmények kérésére két héttel korábban lesz.
hírek innen, onnan
Távozik a honvédségtől Porkoláb Imre dandártábornok
Közös megegyezéssel távozik a Magyar Honvédség kötelékéből Porkoláb Imre dandártábornok, a miniszterelnök nemzetbiztonsági...
Zsolti bácsi-ügy: megszólalt egy szakpszichológus, nagyon fontos etikai kérdésre hívta fel a figyelmet kiáltványában
Sajtóetikai kérdéseket vet fel a „bicskei ügy” újabb fejleménye, miután egy koronatanú visszalépett a vallomástételtől, Szigeti...
Szulák Andrea civil munkát vállalt: semmi köze a színészethez
Szulák Andrea egy teljesen másik foglalkozásban is kezd kiteljesedni.
Kamerák előtt bukhatott le Stohl András és Kiss Kriszta: árulkodó mondat miatt indultak be a szakítási pletykák
Máris véget érhetett a Nagy Ő szerelme?
Berobban a nyár a hétvégén: 25 fokos csúcsok jönnek, de a hajnalok még csípősek lesznek
A hétvégén jelentős lesz a napi hőingás, a délutáni meleg mellett a hajnalok hűvösek maradnak. Vasárnap reggel a fagyzugos északi...
Újabb magyar település érintett az azbesztszennyezésben
Immár négy település biztosan vásárolt az azbeszttel szennyezett osztrák kőzúzalékból. Most Táplánszentkereszt önkormányzata adott...
Egy kis hiba és most már nincs menekvés, a NAV bármikor lecsaphat
Kriptózunk, kriptózunk? A NAV mindent lát.
Fokozódik a meleg a jövő hét közepéig
Aztán végre egy csapadékot hozó hidegfront közelíti meg térségünket.
Nő a londoni magyarok fenyegetettsége, drasztikus lépésről döntöttek
Az Egyesült Királyság „súlyosra” emelte a terrorfenyegetettség szintjét az észak-londoni késelések miatt, fél éven belül pedig...
Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban
Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.
Ez a májusi megerősítésed, zodiákusod szerint
A tavasz utolsó hónapja energetikai választóvonalat ígér, lehetőséget adva a feszültségek elengedésére és a friss impulzusok...
Elhagyta az országot a karateedző, aki felrúgott egy nyolcéves gyereket a kalandparkban
Dániáig menekült a jászberényi karateedző, aki felrúgott egy kisgyereket két évvel ezelőtt a szolnoki kalandparkban.
Sport
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse
17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon
Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.
Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének
Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.
Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő
Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.
Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba
2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.
Brutális, ami nyáron jön az időjárásban, 20 éve nem volt erre példa, megérkezett a 2026-os szezon menetrendje
Régóta nem volt erre példa, most újra jöhet egy ilyen változás az időjárásban.
Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
Meggondolta magát a Szőlő utcai ügy koronatanúja, felfedi Zsolti bácsi kilétét
A gyerekekért változtatta meg szándékát.
A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz
A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.
Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló
Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


