Ki nyeri meg a mostani válságot?
Magyarországnak tartania kell magát azokhoz a középtávú célokhoz, amelyeket kitűzött, és a kommunikációt rövid távon is ahhoz kell igazítania – véli Jean-Paul Betbèze, a francia miniszterelnök tanácsadója, a Crédit Agricole pénzintézet gazdasági kutatóközpontjának vezetője.
Betbèze azt is elemezte egy budapesti sajtóbeszélgetésen, ki lehet a mostani válság igazi nyertese.
„Az nyer majd a mostani gazdasági válságon, aki nagyobb gazdasági növekedést tud produkálni” – véli Jean-Paul Betbèze, a Crédit Agricole, a párizsi székhelyű, 26 millió ügyféllel rendelkező pénzintézet vezető közgazdásza, a francia miniszterelnök gazdasági tanácsadója. Kézenfekvő megoldásnak tűnik a devizák gyengítése, ezért meg is indult egyfajta „kinek gyengébb a devizája vetélkedés” az óceán két partja között.
A Becsületrend lovagjaként, egy párizsi egyetem tanáraként is ismert közgazdasági szakértő, Jean-Paul Betbèze nemrégiben Budapesten járt, és sajtóbeszélgetésén elmondta: az ideális euró/dollár árfolyam valahol 1,15 és 1,30 között lenne, de ennek a sávnak a határai plusz-mínusz 0,15-tel kitolódnak, ezért nem lehet azt mondani, hogy a dollár most túl gyenge lenne az euróhoz képest. Betbèze szerint Amerikában ennek a politikának nincsenek komoly ellenzői, ebben nagyjából konszenzus van a gazdaságpolitika és a pénzügypolitika irányítói között.
Óvatosabb az európai monetáris politika
Európában ezzel szemben a pénzügypolitika óvatosabb, az euró gyengítése nem kimondott cél, inkább a tartós és kiszámítható növekedés és az euró értékének őrzése a sokat hangoztatott vélemény, miközben azért az esetleges árfolyam-lemorzsolódást hallgatólagosan el-eltűri az Európai Központi Bank. (Csütörtökön egyébként változatlanul, 1 százalékon maradt az EKB alapkamata, ami rendkívül alacsony szint és inkább a gazdasági növekedést, mint az euró stabilitást szolgálja – tehetjük ehhez hozzá.)
Betbèze szerint Európa nem is folytathatja ugyanazt a politikát, amit Amerika, nem lehet mindenáron a növekedést hajszolni, és ezt a brit példa is mutatja. London hagyta az angol font gyors leértékelődését, ám hamarosan szembesülnie kellett azzal, hogy ez pénzügyileg komoly kockázatokkal jár, hiszen Nagy-Britannia a világ egyik legeladósodottabb országa lett.
Menedzselt várakozások - tanácsok Magyarországnak
Mindezt figyelembe véve Betbèze szerint Európának meg kell találni óvatos egyensúlyozással a szigorú pénzügypolitika, a visszafogott (és koordinált) államháztartási politikák révén a kiutat a mostani válságból. A legfontosabb a hosszú távú gondolkodás, az akár évtizedes, de mindenképpen fenntartható növekedési célok kitűzése, és azok következetes betartása, amit Betbèze „menedzselt várakozások” módszereként aposztrofált. Magyarország számára is azt ajánlotta: tűzzön ki bármilyen növekedési célt az ország, ahhoz a középtávú célhoz azonban tartsa magát – a nyilatkozatok szintjén is – rövid távon egyaránt. Mindezt megbízhatóan, kiszámíthatóan kell tenni.
A dollár-euró párharc győztese paradox módon a japán jen, vagy a svájci frank lehet. Maga a dollár is győzhet, mert a jennel és a frankkal együtt ezek egyben tartalék devizáknak is számítanak. A dollár leértékelődése egyetlen államnak azonban biztosan nem tetszik - magyarázta Betbèze -, ez pedig Kína, amely ezermilliárdos nagyságrendben vásárolt és tart kezében amerikai állampapírokat, így egyre inkább aggódik befektetéseinek értékállósága miatt.
Kína és India
Kínáról és Indiáról is kérdeztük Betbèze-t, de a francia szakértő nem csatlakozott a világszerte elterjedt nézetekhez, hogy ez a két állam lesz a mostani válság két nyertese. Szavaiból kiderült: nem szabad úgy versenyezni, hogy eleve feladjuk, és azt mondjuk: Európa veszíteni fog, mert akkor tényleg ez fog történni.
„Egy nagy hánykódó hajóban ülünk” – válaszolta Görögország kapcsán -, így aki bajban van, annak segíteni kell, ez vezérelte Európát a segélycsomag összeállításakor. 15 kisebb csónak közül néhány már biztosan elsüllyedt volna, de az összefogással sikerült megakadályozni, hogy az eladósodottsági pánik átterjedjen Portugáliára, majd Spanyolországra. Végső soron Franciaország is súlyos adósságokkal terhelt – magyarázta a párizsi szakértő -, ezért is volt Franciaországnak is érdeke a görögök megsegítése.
A német példa
A franciáknak ebből a szempontból a németeket kell követniük: az általuk folytatott szigorú költségvetési politikát kell – amennyire lehetséges – Franciaországra is átültetni. Ez azonban nem valósítható meg tökéletesen, hiszen Franciaországnak nincsenek olyan exportcikkei, mint a német autó- és gépiparnak, amelyek a magas hozzáadott értéknek köszönhetően még a válság idején is exporttöbbletet biztosítanak Berlinnek. Éppen ezért a franciáknak azon kell igyekezniük, hogy a német pénzügyi és költségvetési politikához idomuljanak. Azt a hitelességet, amelyet a németek kivívtak maguknak a piacon, a franciák is a magukénak tudhatják akkor, ha szomszédjukhoz hasonlóan cselekednek.
A válságból való kimenetel egyik sarokpontja azonban nem a rövid és középtávon megőrzendő hitelesség kérdése csupán. Hosszabb távon Európának ki kell találnia, miben jobb a világ többi részénél, és itt fontossá válik a kutatás-fejlesztés és az innováció. Az erre fordított közpénzeket is növelni kell, de javítani kell a cégek bevonását is a tudományos és kutatás-fejlesztési szektorokba. Így az innováció nagymértékben hozzájárulhat Európa versenyképességének javításához a francia elemző szerint.
Forrás:hvg.hu
hírek innen, onnan
Tankcsapda ex-gitárosa: Nem fogok hazudni, lassan kezdem felélni a tartalékaimat
Több mint egy év telt el azóta, hogy Sidlovics Gábor, vagyis Sidi kilépett a Tankcsapdából, és bár azóta saját zenekart alapított,...
A gazdagok, a szegények és a furcsák – összegyűjtöttük a legkirívóbb vagyonnyilatkozatokat
Kétszázból legalább két milliárdos képviselő van, mégis úgy tűnik, hogy jóval kevesebb vagyonos ül a parlamentben, mint az előző...
Ebben a pillanatban jött a szívszorító hír: Váratlanul elhunyt a korábbi miniszter
Rengetegen gyászolják.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
„Tudtam, én leszek a családfenntartó” – 17 évesen, gyermekotthonból indulva lett anya Franciska
Mucsi Franciska másfél éves koráig csecsemőotthonban élt, majd a nagymamája nevelte, később gyermekotthonba került. Tizenhét éves volt,...
Brutális összegek a vagyonnyilatkozatokban: így állnak anyagilag a Tisza-kormány miniszterei
Luxusautók, külföldi ingatlanok, százmilliós megtakarítások és tetemes hitelek is szerepelnek a miniszterek friss vagyonnyilatkozataiban. A...
Néma agykárosodást okozhat ez a mindennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban...
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről tárgyal a parlament
Vitáznak a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról is.
Akad olyan miniszter, akinek hatmilliárd, és olyan is, akinek kétmillió forint megtakarítása van
Nyilvánosak az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatai: az új tiszás politikusok mellett fideszes ex-miniszterek és a leköszönő...
Az ember nem pihenésre született? Amit a vezetőknek tudniuk kell a pozitív stresszről
A modern munkahelyeken a stresszt gyakran ellenségként kezeljük. A tudomány azonban egyre árnyaltabb képet mutat: bizonyos mennyiségű, jól...
Kapitány István a leggazdagabb Tiszás, a spanyolországi üdülő és a Maserati csak a jéghegy csúcsa
A kormány tagjai is benyújtották vagyonnyilatkozataikat.
3 sikkes fejfedő, ami megvéd a napszúrástól és ultra divatossá tesz
A forró nyári napok során mindannyian keressük a stílusos megoldásokat, amelyek feldobják a megjelenésünket és védenek a káros...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen
A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.
Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t
Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Olaszországba igazolt a magyar bajnok ETO FC játékosa
Esélyt kaphat a Serie A-ban.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Bulvár
Óriási közlést tett 10 perce Magyar Péter. Ez sok embert mélyen érint
Hatalmas fordulat következik be.
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön
Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


