Ezt olvasta már?


Kikapott Miskolcon a címvédő Sopron, a Pécs ellen nyert a ZTE

A címvédő Sopron kikapott a Miskolc vendégeként a női kosárlabda NB I szombati rangadóján.

A tavaly bajnoki negyedik diósgyőriek jelenleg ötödikek a tabellán, és a hatodiknál lejjebb már nem is csúszhatnak az alapszakasz végéig, ugyanakkor a pozíciójuk megtartásához két győzelem, illetve más csapatok számukra kedvező eredményeire lenne szükség. A szombati találkozónak így a Sopron számára volt nagyobb tétje, mivel ahhoz, hogy biztosan az élen zárja az alapszakaszt, Miskolcon nyernie kellett volna.

A két csapat decemberi meccsén meglepetésre a borsodiak 62-50-re győztek a Sopron csarnokában, amely február végén fejezte be szereplését az Euroligában. Sterbenz László vezetőedző előzőleg arról beszélt a klub honlapján, hogy ezúttal nem szabad megengedniük a DVTK-nak, hogy lelassítsa őket, s akkor visszavághatnak a hazai fiaskóért.

A vendégek ennek megfelelően repülőrajtot vettek, és a 10 perc alatt 13 pontig jutó szerb Aleksandra Crvandakic vezetésével 27-16-ra hozták a nyitónegyedet. A folytatásban a házigazdák főként a szintén szerb Tina Jovanovic révén egy pontra felzárkóztak (32-33), majd a 17. percben már ők voltak előnyben (37-36). A 41-42-ről induló harmadik felvonásban Rasheed Rita is rákapcsolt, és Maikel Lopez együttese egy 12-0-s rohammal gyakorlatilag eldöntötte a meccset, az utolsó negyed 67-58-ról indult. Ekkor a soproniak már nem tudtak újítani, így elszenvedték idénybeli negyedik vereségüket, és kétségessé vált, hogy megnyerik az alapszakaszt. A meccs legjobbja Jovanovic lett 23 ponttal.

 

Eredmények:

Aluinvent DVTK Miskolc-UNIQA Sopron 86-74 (16-27, 25-15, 26-16, 19-16)

Vasas Akadémia-VBW CEKK CEGLÉD 57-70 (15-24, 17-12, 16-12, 9-22)

korábban:

BEAC Újbuda - PINKK-Pécsi 424 81-68 (23-23, 8-13, 24-16, 26-16)

ZTE Női Kosárlabda Klub - PEAC-Pécs 81-79 (21-21, 25-18, 11-20, 24-20)

 

A tabella:

1. Atomerőmű KSC Szekszárd 19 16 3 1406-1138 35 pont

2. UNIQA Sopron 19 15 4 1602-1249 34

3. VBW CEKK CEGLÉD 20 13 7 1549-1375 33

4. PEAC-Pécs 19 14 5 1417-1273 33

5. Aluinvent DVTK Miskolc 19 12 7 1392-1176 31

6. CMB CARGO UNI GYŐR 17 12 5 1276-1126 29

7. ZTE Női Kosárlabda Klub 19 9 10 1276-1322 28

8. Vasas Akadémia 18 4 14 1094-1350 22

9. BEAC Újbuda 19 3 16 1191-1488 22

10. PINKK-Pécsi 424 18 3 15 1095-1370 21

11. MTK-Budapest 17 1 16 984-1415 18







0
0
0

hírek innen, onnan

Pénzügyileg életveszélyes dolog derült ki – Sokan nem tudják, de így járhatnak az óvatlan online szerencsejáték-függők

Nemcsak a pénzüket kockáztathatják azok, akik kétes online kaszinóoldalakat látogatnak.

Kémfelszereléssel akartak repülőre szállni Európában: azonnal lekapcsolták a gyanús orosz párost

Megfigyelésre alkalmas elektronikai eszközöket foglalt le a montenegrói rendőrség két Tel-Avivba tartó orosz állampolgár poggyászából...

Nem megfelelő sapka használata miatt Betlehemet és Fábiánt is megfosztották a dobogós helyétől

Betlehem Dávid a férfiak mezőnyében a harmadik, Fábián Bettina a nőknél a második helyen végzett 10 kilométeren az úszók nyíltvízi...

Donald Trump elutasította Irán javaslatát a Hormuzi-szoros megnyitásáról

Trump szerint az Egyesült Államok már most is teljes ellenőrzést gyakorol a szoros felett.

Megszületett Szinetár Dóra első unokája, kislány érkezett

Világra jött a színésznő fia, Márton első gyermeke. A család óvja a magánéletét, így a baba pontos adatait és nevét egyelőre nem...

Fonnyadásnak indult a citromfa a hűvös éjszakáktól? Ettől újra életre kel

A jelenség a citromfa hőmérséklet-érzékeny jellegéből fakad, és bár ijesztően néz ki, a legtöbb esetben nem visszafordíthatatlan a...

Utánpótlásban sem megy futballistáinknak, kikapott a magyar U21-es válogatott Eb-selejtezőn

Ezzel eldőlt, hogy csapatunk a kontinenstornáról és az olimpiáról is lemarad.

Trump visszautasította a Hormuzi-szoros újranyitásáról szóló iráni ajánlatot

Az amerikai elnök szerint teljes ellenőrzés alatt tartják a szorost.

Nem mindegy, mekkora iskolába jár a gyerek – ezért lehet előnyös a kisebb intézmény

Az idei tanév ugyan már elkezdődött, azonban nincs is olyan sok idő hátra, hogy a leendő elsősök, a mostani óvodások szülei elkezdjenek...

Kertészek ajánlják: ez a fa akár 90 napig virágzik, és rengeteg színt visz a kertbe

Miközben a legtöbb dísznövény néhány hét alatt elvirágzik, a kreppmirtusz megfelelő helyen július végétől akár októberig ontja...

Az egerek ősszel menedéket keresnek – ez a konyhai trükk segít kideríteni, honnan jönnek be

Ősszel az egerek könnyen beköltözhetnek a házba. Egy egyszerű alufóliás trükkel kiderítheted, merre járnak, és hol érdemes keresni a...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását

Minden adminisztratív lépés lezárult.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

„Hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – az ukránokat felháborította a himnusz kifütyülése

Ilja Zabarnij szerint az oroszokat támogató magyarok ellen hatalmas harci kedvvel vetették magukat csatába a Puskás Arénában.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben

A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.

Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját

„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600

Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban

Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása – közölte a Fidesz elnöksége.

0