Ezt olvasta már?


Kőművesek és burkolók pályázatait várja a Mapei

Tovább csökkent az építőipart választó fiatalok száma, a szakemberhiány kezelhetetlenné vált, ezért ötödik alkalommal is kiírta a Mapei Kft. a Mesterek Mestere Díj pályázatot - tájékoztatta a cég az MTI-t.

Kőműves és burkoló szakemberek jelentkezését várják, november 3-ig. A Mapei célja az, hogy a díjjal elismerje a kiemelkedő színvonalon dolgozó szakemberek munkáját, növelje az építőipari szakmák presztízsét, társadalmi elfogadottságát, segítve az építőipar kultúrájának fejlődését Magyarországon.

A közlemény szerint a Mapei Kft. ügyvezetője a szakemberhiánnyal indokolta a verseny kiírását. Markovich Béla sajnálatosnak nevezte, hogy az építőipar iránt egyre kevesebb fiatal érdeklődik, de éppen ezért tartja fontosnak, hogy a Mesterek Mestere Díj követendő példát mutasson a pályaválasztás előtt állóknak.

A díjat 2020 februárjában adják át az 5. Országos Szakember Találkozón, a nyertes több mint 1 millió forint értékű jutalmat kap. A pályázatot először 2015-ben írta ki a Mapei Kft.







0
0
0

hírek innen, onnan

Iskolapadban a tiszás újoncok, így készül a parlamenti munkára a Tisza Párt frakciója

A párt tagjai hatórás képzésen vettek részt, amely felkészíti őket a képviselői feladatokra.

Menczer Tamás: Orbán Viktor azt javasolta, hogy ne vegyem fel a mandátumomat

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint két mondatban lezárták a témát a miniszterelnökkel.

Tudja meg, vajon hány éves a kutyája – Nem 7-szeres szorzóval kell számolni.

Sokáig tartotta magát a "hétszeres-szabály", ám ez valójában igencsak pontatlan.

Egészségesebb a bőr nélküli csirke fogyasztása? A Harvard tanulmánya mindenre fényt derít

A csirkehús fogyasztása körüli viták egyik leggyakoribb pontja a bőr eltávolítása, amelyet soka tévesen mérgezőnek vagy rákkeltőnek...

Készüljön, ezeket mind megkapja az iPhone-jára

Már nem kell sokat várni az iOS 27 bemutatójára, hamarosan kiderül, milyen új funkciók jönnek majd. Néhány információmorzsa már...

Galambokra vadászó férfi lőtt be a solymári óvoda ablakán

Engedélyhez nem kötött légpisztolyával vadászott a madarakra az idős férfi, ügyében még ma dönt a bíróság.

Szemtanúkat keres a rendőrség – videón a vasúti átjáróban történt eset

A rendőrség a lakosság segítségét kéri egy Debrecenben történt bűncselekmény felderítéséhez, amely a vasúti közlekedés...

Nyomoz az ügyészség az ukrán pénzszállítók fogvatartása ügyében

Erről az ukrán Oscsadbank és a pénzszállító autók lefoglalásában érintett hét magánszemély védője számolt be.

Megszólalt Deutsch Tamás, a 7-es cikkelyes eljárás azonnali megszüntetését kezdeményezi

A Fidesz hivatalos úton kezdeményezte a Magyarországgal szembeni hetes cikkelyes eljárás mielőbbi megszüntetését.

Teljes káosz a Demokratikus Koalíciónál: megszűnnek vagy mégsem?

Távozó sajtósuk szerint a 2011-ben Gyurcsány Ferenc által életre hívott formáció nem működik tovább „jelenlegi működési...

0

Sport

A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után

Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.

Megint berobbant a végére a Fradi időzített bombája

Ismét a szezon legfontosabb szakaszában kapta el a fonalat Lenny Joseph, a Ferencváros francia támadója, aki a Paks elleni vasárnapi mérkőzésen duplázott, és ezzel újra kulcsszereplővé lépett elő a bajnoki hajrába

BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó

Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.

Focitörténelem: Megszületett az új lesszabály első gólja egy profi bajnokságban - videó

A kanadai liga idei szezonjában nem les az, ami mindenhol máshol az.

BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó

5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.

Berágott Lipcseire az NB I-es rekorder: "Nem keresett, nem akart a szemembe nézni 14 év után" - lapszemle

Sorsfordító időszakáról beszélt a Blikknek a korábbi 25-szörös válogatott, NB I-es rekordtartó kapus, Végh Zoltán, akinek pályafutása után nem mindennapi fordulatot hozott az élet. Lapszemle.

Kisvárdai „nadrágszíj”: Révész Attila az egész NB I-re ráijesztett

Cipetics és Jovicsics távozása önmagában is hír, de a döntés valódi üzenete túlmutat a klubon.

Elegem van ebből, tönkreteszik vele a focit

Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss

Élő: PSG-Bayern BL-elődöntő, beindult a gólgyártás

Luis Díaz újra főszereplő lehet a PSG ellen?

Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni

Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.

NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos

Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.

0
0

Bulvár

Így hívták a háta mögött Szabó Zsófit, kegyetlen gúnynevet suttogtak a folyosón

Szabó Zsófitól több kollégája is elfordult, el is hagyta a munkahelyét.

Ez a tenyérnyi gyümölcs a hosszú élet titka. Magyarország bővelkedik benne.

Az egészség megőrzése a mindennapok sűrűjében gyakran a háttérbe szorul, pedig egyetlen apró változtatás is óriási hatással lehet testi-lelki jóllétünkre. Az alma, egyszerű és hétköznapi gyümölcsként, val

Megérkezett Donald Trump rendkívüli bejelentése – nagyon súlyos a helyzet

Úgy tűnik, minden eddiginél súlyosabb a helyzet Iránban.

Elképesztő fordulat az olajpiacon. Az egyik olajhatalom döntése sokkalta az OPEC-et

Mi történt? A Reuters azt írja, hogy az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéből (OPEC). A hírt az ország energiaügyi minisztere, Suhail Mohamed al-Mazrouei jelentette be. Részletek.

Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket

A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.

Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat

Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.

Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után

Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.

Azonnali közleménnyel jelentkezett a rendőrség – ez történt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Budapesti Közlekedési Központ együttműködésével átfogó közlekedésrendészeti ellenőrzést hajtott végre a főváros több forgalmas útvonalán, aminek középpontjában a buszs

Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek

Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.

Sajtótájékoztatót tartott a kamatdöntésről Varga Mihály, mire erős menetelésbe kezdett a forint. Mutatjuk, miket mondott

A jegybank elnöke Orbán Viktorról és az euró bevezetéséről is beszélt. Mi történt? A 444 azt írja, hogy a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa változatlanul, 6,25 százalékon hagyta az alapkamatot, amely február

Megszűnik a kormány könnyítése – Ezt már nem teheted meg a boltban hamarosan

A kormány még 2025 végén döntött arról, hogy ideiglenesen kibővíti egy támogatás felhasználási körét.

0