Ezt olvasta már?


Koronavírus - Elmaradnak az augusztus 20-ai nyilvános ünnepségek

A járványügyi védekezés miatt elmaradnak az augusztus 20-ai ünnepségek, beleértve a tűzijátékot és a légiparádét is, az egyetlen kivétel a tisztavatás lesz - jelentette be a csütörtöki kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely indoklásként azt mondta, a fertőzés veszélyét leginkább az ilyen tömegrendezvények hordozzák magukban.

A miniszter hozzátette, ha lehet, akkor később megtartják ezeket az ünnepségeket, de idén nagy valószínűséggel teljes egészében elmaradnak.

Arra is kitért, hogy a nagyobb, de akár a kisebb országok különböző térségeiben is rendkívül eltérő lehet a fertőzöttség mértéke. Emiatt a kormány indokoltnak látta, hogy az adott országokon belül egyes régiókra, tartományokra is meg lehessen állapítani eltérő besorolást.

Magyarországon az aktív fertőzöttek száma folyamatosan csökken, a térségben is a legbiztonságosabb, legvédettebb országok egyike vagyunk - hangsúlyozta. Azokban a környező országokban, ahol korábban nőtt a fertőzések száma - Szerbia és Ukrajna kivételével - az elmúlt napokban kedvező folyamatok láthatók, ezért további szigorításokra jelenleg nincs szükség - mondta.

A szabályok betartása azonban szükséges, továbbra is érvényben van a maszkviselésre vonatkozó kötelezettség az üzletekben és tömegközlekedési eszközökön, ahogy maszkot kell viselniük a vendéglátóipari egységek dolgozóinak is - hívta fel a figyelmet.

Ötszáz fő feletti zenés táncos rendezvényeket továbbra sem lehet tartani - emelte ki. A zenészek érthető okokból enyhítéseket szeretnének, de augusztus 15-éig a kormány ezen nem tervez változtatni - közölte. Július végén születhet döntés arról, hogy legyen-e változás, vagy sem, de ma több érv szól amellett, hogy augusztus 15. után se lehessen ilyen rendezvényeket tartani - mondta. Hozzátette: a kabinet készen áll arra, hogy - az európai minták alapján - támogatást nyújtson a magyar zeneipar szereplőinek, de nehéz jó, átlátható és méltányos támogatási rendszert kidolgozni - tette hozzá.

Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely kifejtette: az országos tisztifőorvos és az operatív törzs is úgy foglalt állást, nem érdemes kockáztatni, ne változtassanak azokon a járványügyi szabályokon, amelyeknek köszönhetően folyamatosan csökken a fertőzöttek száma. A miniszter sajnálatát fejezte ki az augusztus 20-ai ünnepségek elmaradása miatt, ugyanakkor jelezte, a már beszerzett eszközök jövőre is felhasználhatók.

Kiemelte, az alkoholfogyasztás szempontjából nagy különbség van a labdarúgó mérkőzések, valamint a zenés-táncos rendezvények között, utóbbiak esetében ugyanis nem garantálható úgy a megfelelő távolságtartás, mint a stadionokban.

A miniszter ugyancsak kérdésre elmondta, a karantén elhagyásához szükséges tesztek hivatalos úton, a háziorvoson keresztül vagy magánúton is beszerezhetők.

Az országok kategorizálására vonatkozó kérdésre válaszolva közölte: először a tisztifőorvos tesz javaslatot a besorolásra az operatív törzsnek, amely aztán a kormánynak tesz ajánlást. Az országok három kategóriába sorolásával azt próbálták lehetővé tenni, hogy a beutazás ne legyen kizárt, de a biztonság érdekében szigorítottak a feltételeken - mutatott rá.

A miniszter szerint bár a legkisebb kockázat a határok teljes lezárása lenne, ez nem volna méltányos megoldás, főleg mivel nagyon sok magyar él külföldön. Elmondta: aki igazolni tudja, hogy túlvan a megbetegedésen, mentesül az utazási korlátozások alól.

A lélegeztetőgépekkel kapcsolatban elmondta, gyakran nagyon nehéz körülmények között szerezték be azokat, legrosszabb esetben pedig nyolc-tízezer gép lehet szükséges Magyarországon.

Újabb kérdésre kifejtette: a gyöngyöspatai iskolaügyben valójában mindenki vesztes, azok is, akik az "állítólagos szegregáció" miatt néhány millió forinthoz jutnak. Őket ugyanis oktatással kellett volna pótolni, ha az oktatás során veszteséget szenvedtek - mondta.

Elfogadhatatlan, hogy évtizedek után néhány millió forintot fizetnek családoknak, amelyek ezért semmilyen formában nem dolgoztak meg - fogalmazott.

A miniszter elmondta, a kormánytöbbség korábban lehetővé tette, az országgyűlési képviselők is szankcionálhatók legyenek gyűlöletbeszéd alkalmazása esetén, ezért a jelenlegi házszabály lehetőséget ad arra, hogy a Ház szigorúan járjon el a Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő által antiszemita megnyilvánulással vádolt jobbikos Nunkovics Tiborral szemben.

Gulyás Gergely, az MSZP álmentőst bemutató videójával kapcsolatban úgy fogalmazott, jó lenne, ha a baloldal négy-öt évente nem azzal akarna feltűnni, hogy hamis videóban rágalmazza a kormányt.







0
0
0

hírek innen, onnan

Fidesz: Magyar Péter összevissza beszél, a tények nem őt igazolják

A párt a vitnyédi menekülttábor ügyével kapcsolatban adott ki közleményt.

Két nővér – egyikük 9 hónapos terhes – forró olajjal öntötte le és megkéselte az étterem dolgozóját, miután rossz rendelést vitt ki nekik

Kierianna Long és Brianna Long ártatlannak vallotta magát az állítólagos támadással kapcsolatos vádakban, amely miatt az éttermi...

A család elektromos kisbusza – Ford E-Tourneo Custom teszt

Futóverseny van a hétvégén. Anya fut, a két gyermekünk és én kísérjük hármasban biciklivel, mert ez élete első nagy versenye, s kell...

Tornádóriadó miatt kellett menedékbe vonulnia az angol válogatottnak a vb-n

Az angol labdarúgó-válogatott tagjai a Kansas City-i bázisukon kerestek menedéket egy hivatalos vészjelzés után. A hatóságok 130...

Panyi Szabolcs: Most Kósa Lajoson és Németh Szilárdon kérik számon a Fidesz választási vereségét

Az oknyomozó újságíró szerint a Fidesz kongresszusán leváltott alelnökökkel vitetik el a balhét az elvesztett kampányért. A párt...

Videón a felfoghatatlan tragédia: kötél nélkül dobtak le egy 21 éves lányt egy hídról

A brazíliai Limeirában halt meg egy 21 éves nő, miután egy rope jump ugrásnál nem rögzítették a biztosítókötelét. A tragédiáról...

A honvédségi szállítógép rámpájáról fotóztuk végig, ahogyan felvonul a magyar légierő krémje

Fotóriporterek számára igazi csemegében volt része Veres Viktor kollégánknak: a magyar légierő Embraer KC-390 szállítógépén utazva a...

Budapestet már elérte az eső, de az igazi ítéletidő még csak ezután jön - akár piros riasztás is lehet

Vasárnap délután országszerte bekeményít az időjárás, a legdurvább a nyugati és az északkeleti végeken lehet a helyzet. A HungaroMet...

Így étkezhet Európa a jövőben: meglepő eredmények születtek

Hogyan lehet egészségesebbé, fenntarthatóbbá és társadalmilag igazságosabbá tenni az európai élelmiszerrendszereket? Ezt vizsgálta a...

Ezekre a boltokra, strandokra és fesztiválokra most nagyon rárepül a NAV

A NAV revizorai június harmadik hetében több vármegyében is megjelenhetnek: strandok, fesztiválok, boltok és építkezések is...

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért

Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.

0
0

Bulvár

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok

Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.

Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak

A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.

Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal

Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.

0