Ezt olvasta már?


Koronavírus - Gulyás: az ország legsikeresebb szűk évtizedén vagyunk túl

A rendszerváltoztatás óta eltelt harminc év alapján kijelenthető, hogy a 2011-2012-től mostanáig, a koronavírus-válságig tartó időszak minden objektív mutató szerint az ország legsikeresebb szűk évtizede volt - hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A tárcavezető a Schiffer Andrással, a Lehet Más a Politika egyik alapítójával és egykori társelnökével közösen adott vitainterjújában azt mondta, a 2010 előtti időszakkal ellentétben most országépítő a kormányzás.

Bár Schiffer András az interjúban elismeri, hogy a 2010-es választás idején több szempontból fordulópont előtt állt az ország, a hetvenes-nyolcvanas évekből itt maradt "érdekkijáró", a demokratikus legitimációtól elválasztott kormányzati praxisra szerinte Orbán Viktor miniszterelnök "rendkívül brutális" választ adott. Azt mondta: "Tíz éve abszolutizálja a pillanatnyi többség uralmát, miközben véget vetett annak, hogy a miniszterelnök személyétől független, adott esetben külföldi lobbicsoportok rángassák a politikai kormányzást."

Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy sokak szerint a Fidesz egyik legnagyobb gyengesége az őszinte és nyílt belső kritika hiánya, a Gulyás Gergely kijelentette: a pártban mindig sokan voltak és ma is sokan vannak, akik a legélesebb kritikát is megengedik maguknak. Véleménye szerint a parlamenti viták kiüresedéséről az ellenzék tehet, hiszen - mondta -"ma már azért is hálásak lehetünk, ha az ellenzék egyszerűen csak becsületsértő módon gyalázza a demokratikusan választott közjogi méltóságokat az Országgyűlésben, és nem fizikai értelemben veri szét a parlamenti ülést".

Az interjúban szó esik a kormány kommunikációjáról is, ezzel összefüggésben Gulyás Gergely úgy fogalmazott, a közéleti diskurzus színvonala kétségtelenül hanyatlott, de szerinte az intellektuálisan értékelhető megszólalásokat a politikai szereplők közül a kormánypártok oldalán lehet leginkább találni.

Schiffer András meglátása szerint "az, hogy ilyen színvonalú és összetételű ellenzék van ma Magyarországon, jelentős mértékben a lebutított, ostoba és rendkívül agresszív kormányzati propaganda termése". Az ellenzékkel az az alapvető probléma, hogy az MSZP és az SZDSZ utódpártjai semmilyen módon nem reflektálnak a 2002 és 2010 közötti "katasztrófakormányzásra" - jegyezte meg.

A vitapartnerek kitértek az Állami Számvevőszék és az ügyészség munkájára is, utóbbiról szólva Schiffer András közölte: arra lenne szükség, hogy a szervezet kerüljön a kormány alá, így a választók a kabinet büntetőpolitikájáról is véleményt mondanának a szavazófülkében.

Gulyás Gergely erre reagálva azt hangsúlyozta, "ha a politikai realitást zárójelbe tesszük, akkor felettébb vitára alkalmasnak tartom ezt a véleményt. A valóság viszont az, ha most az ügyészséget a kormány alá rendelnénk, némi iróniával az ENSZ Biztonsági Tanácsát hívnák össze" - mondta.

Magyarország uniós megítélésével kapcsolatban a Miniszterelnökséget vezető miniszter kifejtette, a bírálatok és a brüsszeli elit "magyarellenessége" abból adódik, hogy Európában van egy uralkodó eszmeáramlat, amely 21. századi "intoleráns liberalizmusként" írható le. "Az már csak a Jóisten humorérzékét dicséri, hogy az alternatíva, amelyért küzdünk, az EU alapító atyáinak gondolati világával egyező kereszténydemokrata politikai alapállás" - mondta.

Az LMP volt társelnöke szerint jogos kritika bőven megfogalmazható, az uniós Sargentini-jelentés nem tartozik ebbe a tartományba. Úgy látja, a jogállamiságinak tűnő vita mélyén súlyosabb dolog húzódik, nevezetesen az, hogy valójában "Európa közepén uniós csatlakozás címén gyakorlatilag új gyarmatosítás zajlott, ennek isszuk a levét".

Az interjúból kiderült az is, hogy Gulyás Gergely a gazdaságpolitikai, a családpolitikai és a nemzetpolitikai eredményeket tartja az elmúlt tíz év legnagyobb sikerének. Schiffer András szerint bár utóbbiban történtek fontos lépések, és a közbiztonság is érezhetően javult, a gazdasági eredmények "felszínesek".

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Az Európai Unió is vizsgálja a legújabb AI-fejlesztés kockázatait

Az Európai Bizottság vizsgálja az Anthropic mesterségesintelligencia-fejlesztő céget érintő amerikai exportkorlátozások gyakorlati...

Nagyon rég nem volt ilyen alacsony a magyar áramimport, mégis nőtt az energiafüggőség

Nagy zöldülést hozott 2025 a magyar energiaszektorban, miközben 13 éve nem volt ilyen alacsony az áramimport aránya. A kép azonban...

„Aranyásók paradicsomává vált a krimi”

Arne Dahl svéd író arról, miért nehéz, mégis lenézett műfaj a krimi. Interjú a világszerte népszerű szerzővel.

Az új kripto-szabályozás ajtót nyit az innovációnak

Miután a Fidesz nem aknázta ki a piaci potenciálokat, egy teljesen elfuserált gazdaságpolitikával elszegényítette a lakosságot, majd...

Fidesz: Magyar Péter össze-vissza beszél, nincs migránstábor Magyarországon

A Fidesz szerint Magyarországon jelenleg nincs és nem is volt migránstábor. Felszólította a Tisza Párt vezetőjét, hogy egyértelműen...

Hová tűntek a képernyőről az ország kedvenc sztárjai? - kényszer és bátorság a celebkivándorlás mögött

Sokan álmodoznak arról, hogy maguk mögött hagyják a megszokott hétköznapokat, összepakolják az életüket, és szerencsét próbálnak egy...

Így főz a családjára a Cápák között híressége: Tóth Ildikó szeret főzni, de ő maga csak csipeget az ételekből

Tóth Ildikó, a Cápák között című műsor egyik befektetője, nemcsak az üzleti világban, hanem a konyhában is otthonosan mozog. Az...

Amikor már te sem ismersz magadra, az nem véletlen – egy pszichológus szerint ez a kiégés legelső, alattomos jele

A személyiség hirtelen megváltozása, például a visszahúzódás vagy a túlzott precizitás, a mentális kimerültség korai tünete. Ezek a...

Élesztő és cukor a paradicsomhoz és a paprikához: segít ez a kerti recept?

Számos kertész számolt be idén tavasszal a közösségi médiában arról, hogy az élesztő és cukor oldatának használata – különösen...

Jön a vihar? Másodfokú riasztást adtak ki hevesebb zivatarok veszélye miatt ezekre a területekre

Jelentősen romolhat az időjárás Magyarország több térségében vasárnap délután és este, ezért a HungaroMet másodfokú, vagyis...

Emelték a riasztási szintet: erősödnek a viharok

Egyelőre hat vármegye érintett.

Edzés közben esett össze a 60 év körüli férfi: már nem lélegzett, amikor társai megkezdték az életmentést

Drámai percek játszódtak le egy budapesti dzsúdóteremben, amikor egy hatvan év körüli sportoló edzés közben rosszul lett, majd hirtelen...

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért

Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

0
0

Bulvár

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal

Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok

Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.

Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak

A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.

Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét

A Fidesz egykori képviselője, aki a választás óta több ízben éles kritikát fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban, most a tisztújító kongresszus lebonyolítását is kritikával illette, és elmondta: az Orbán „

0