Ezt olvasta már?


Koronavírus - Kiemelt feladat az idősek ellátása a vidéki városokban

Az idősekre kiemelt figyelmet fordítanak az önkormányzatok a koronavírus-járvány idején vidéken, karitatív szervezetekkel, önkéntesekkel együttműködve segítik az ellátásukat. Több helyen lelki támaszt is igyekeznek nyújtani szakemberek.

Kaposváron 479 idős ember kap rendszeresen segítséget az önkormányzattól a járványhelyzetben. Bevásárlásaikat, gyógyszereik beszerzését, a szociális étkeztetésben részt vevők ételszállítását 133 önkéntes végzi. A segítők között huszonéves fiatalok és ötvenes éveikben járók is vannak. Néhányan azt is vállalták, egyedül élő időseket hívnak fel, hogy legyen, akivel beszélgetni tudnak a korlátozások idején.

Zalaegerszegen március közepén indította el az önkormányzat a Segít a város! elnevezésű programot önkéntesek, civil szervezetek, városi intézmények, polgárőrök bevonásával azoknak az egyedülálló 70 éven felülieknek, akik vállalták, hogy otthon maradnak. Balaicz Zoltán polgármester tájékoztatása szerint csaknem százan igényelték az ellátást, erre másfél hónap alatt több mint 4,5 millió forintot fordított a város.

A Veszprémi Kistérség Többcélú Társulás Egyesített Szociális Intézmény vezetője, Győri Piroska elmondta: több mint ezer ember ellátásáról gondoskodnak, mintegy 140-en. Több mint 400 embernek szállítják ki az ebédet önkéntesek, mások mellett a Veszprémi Petőfi Színház művészeinek közreműködésével. Akik eddig nappali ellátást kaptak, most nem látogathatják az intézményt, ezért a gondozók mennek el hozzájuk, több esetben pszichológus segít az izolációs szorongás feloldásában. Takáts Emese, a Lélektér Alapítvány elnöke arról számolt be, hogy mintegy 150, 18 és 50 év közötti önkéntes segíti csaknem 300 idős ember ellátását. A bevásárlás, a gyógyszerkiváltás mellett igyekeznek lelki segítséget is nyújtani.

Győrben 511 hetven év feletti ember kért az önkormányzattól segítséget a bevásárlásban, gyógyszerkiváltásban, csekkfeladásban és a térítésalapú melegétkeztetésben. Az idősellátási programról az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény húsz dolgozója gondoskodik, 14-en a bevásárlásban segítenek, hatan pedig a kiszállításban.

Sopronban mintegy hatszáz idős ember kért segítséget az önkormányzattól, nekik több mint száz önkéntes segít a bevásárlásban, a gyógyszerkiváltásban, a meleg étel eljuttatásában, utóbbit térítés ellenében.

A szombathelyi önkormányzat szintén az alapvető élelmiszerek, gyógyszerek bevásárlásában, meleg étel kiszállításában segít az időseknek. Eddig 1159-en igényelték a szolgáltatást.

Debrecenben 1600 család, többnyire idősebb emberek kaptak 1860 tartós élelmiszercsomagot, amelyek maszkokat és fertőtlenítőszereket is tartalmaztak. A város és az egyetem telefonos lelkiegészség-szolgálatot is indított a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került debreceniek támogatására.

Miskolcon az idősek nappali ellátásában 400-an részesültek, de ez a szolgáltatás a veszélyhelyzet miatt szünetel, ha kérik, a gondozók most bevásárolnak vagy a gyógyszereiket is kiváltják nekik.

Nyíregyházán a helyi szociális gondozási központ mellett kilenc egyházi, illetve nem állami fenntartású szervezet vesz részt a 70 éven felüliek otthoni ellátásában.

Pécsen az önkormányzat a segítő szolgálatain keresztül hetente kétszer igyekszik megoldani az idősek élelmezését, gyógyszereik beszerzését, ügyeik intézését. Komlón mintegy nyolcvan idős embernek intézik a bevásárlásokat, a gyógyszerek kiváltását és a csekkek postára adását a város szociális központja és családsegítő szervezete segítségével.

Szolnokon március közepe óta jelezhetik a szolnoki, nem gondozásban lévő idősek, ha az alapvető élelmiszerek, illetve gyógyszereik beszerzéséhez segítséget kérnek. Ezzel kezdetekben több mint hétszáz idős élt, májusban viszont már csak mintegy ötvenen.

Békéscsabán 124, 70 év feletti idős ember élt az önkormányzat által felajánlott segítséggel. A meleg ételt naponta közmunkások segítségével szállítják ki nekik, hetente egyszer pedig - hat civil szociális szolgáltatóval együttműködve - a bevásárlásban és a gyógyszerek kiváltásában segítenek.

Orosházán kilencvenegy 70 év feletti és tizenkét 70 év alatti lakos igényelt ellátást a városi Egységes Szociális Központnál, ahol 14 munkatárs végzi az ellátást, továbbá a bezárt intézmények, köztük a fogyatékossággal élők, valamint a pszichiátriai és szenvedélybetegek ellátását biztosító klubok munkatársai közül átirányítottak 21 dolgozót a házi segítségnyújtásra. 24 önkéntesük is van.

Egerben minden nappali szociális intézmény zárva tart, de az ott ellátottak étkeztetését biztosítja a város. Jelenleg 310 ember veszi igénybe az önkormányzat házi segítségnyújtó szolgáltatását a veszélyhelyzet kihirdetése előtti 183-mal szemben. Az Ételt az Életért Alapítvány munkatársai megnövelt kapacitással, napi több száz emberre főznek.

Tatabányán százról 1400-ra nőtt azon hetven éven felülieknek száma, akik kérik a napi egyszeri meleg ételt. A szolgáltatást az önkormányzat díjtalanul biztosítja. A kiszállítást a közterület-felügyelők, a hivatali dolgozók, a feladat nélkül maradt óvónők, a közgyűjteményi dolgozók és önkéntesek végzik.

Székesfehérváron az önkormányzat a veszélyhelyzet kihirdetését követően elindította az idősek otthoni ellátását, 676-an kértek segítséget. A bevásárlást, gyógyszerkiváltást és ételkiszállítást több száz önkéntes bevonásával oldja meg az önkormányzat.

Szentendre polgármestere, Fülöp Zsolt elmondta, hogy június 1-ig ingyenesen kapják a rászoruló idősek a meleg ételt, hozzávetőlegesen 200 adagot visznek házhoz, az önkormányzatnak ez havonta mintegy 3,5 millió forintba kerül.







0
0
0

hírek innen, onnan

A Netflix egyik legnagyobb sci-fi dobása majdnem visszafelé sült el

A Netflix űrállomáson játszódó sci-fi horrorja erős szereposztással, de ellentmondásos fogadtatással debütált.

Ez az ital megtisztítja a májadat és csökkenti a vércukorszintet: sokkal finomabb a kávénál és olcsóbb

Pár korttyal ebéd után a máj egészségéért: csökkenti a cukorszintet és kitisztítja a fejet. Felejtsd el a kávét, inkább szavazz...

Borította a bilit a Jóbarátok sztárja: durván mérgező légkör uralkodott a sorozat forgatásán

Gyakran bántak tiszteletlenül, különösen a női szereplőkkel.

Súlyos, hogy mit mutat meg a vérvétel, minden idősre vonatkozik

A személyi igazolványban szereplő életkor nem feltétlenül mondja meg, valójában milyen állapotban van a szervezet.

Norris letarolta Miamit, a McLaren megtörte a Mercedes fölényét a sprintkvalifikáción

Lando Norris miami erődemonstrációja után úgy tűnik, bevált, hogy a McLaren egy teljesen új autót épített a többhetes kényszerszünetben.

Elhunyt Takács Csaba

Meghalt Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori ügyvezető elnöke, volt parlamenti képviselője, a Communitas...

Mi történik a testeddel, ha elhagyod a tejtermékeket? Meglepő változások

Egyre többen döntenek úgy, hogy csökkentik vagy teljesen elhagyják a tejtermékeket az étrendjükből. Ennek oka lehet érzékenység,...

Megverték Miamiban a Mercedest, meglepetést okozott a világbajnok

Négy versenyhétvégét kellett várni arra, hogy a 2026-os Forma–1-es szezonban először legyőzőre találjon a Mercedes. Lando Norris...

Megroggyanhat a Mercedesek uralma a Miami Nagydíj sprintidőmérője alapján

Szabályváltozások és hosszú kényszerszünet után tért vissza a Forma–1 a Miami Nagydíj hétvégéjével.

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

0