Ezt olvasta már?


Koronavírus - Orbán: Magyarország megerősödve kerülhet ki a válságból

Magyarország megerősödve kerülhet ki a koronavírus-járvány okozta válságból - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Ha Magyarország nem engedi, hogy a koronavírus-járvány ismét "felszaladjon", ha "észnél van a határvédelemnél", ha támogatja a beruházásokat és a munkahelyteremtést, és ha nem engedi, hogy "baleknak" nézzék Nyugaton, akkor megerősödve kerülhet ki a válságból - mondta a kormányfő. Azt is kiemelte: ha jól készülnek fel, jól dolgoznak az egészségügyi szakemberek - akiknek köszönetet mondott a Semmelweis-nap alkalmából -, akkor nem lesz második hullám.

Az utóbbit, a járvány esetleges második hullámát firtató felvetésre Orbán Viktor azt válaszolta: Magyarország a járvány első hullámával szemben győzelmet aratott, de "ez egy szakaszgyőzelem", "nem a háborút nyertük meg, hanem csak egy csatát". Mivel a környező világ hatással van Magyarországra is, jól és okosan kell dönteni például a nyaralásról, meg kell gondolni a külföldi vakációt. "Lehet, hogy most inkább a Balatont érdemes választani" - hangsúlyozta.

A kormány feladata pedig - jelezte -, hogy figyeljen, "ne nyaralgasson", "még jó néhány hétig itt kell lennünk, a hivatalban".

Megerősítette továbbá: a kormány ellenáll annak a brüsszeli nyomásnak, hogy engedjen be újabb és újabb országokból ellenőrzés nélkül embereket. Ezért egyelőre - Szerbián kívül - nem EU-s országokból nem engednek be Magyarországra ellenőrzés nélkül senkit, az átutazás pedig mindenkinek csak korridorokon keresztül lehetséges.

Arra is törekedni kell, hogy a migráció felerősödése ne veszélyeztesse a magyar egészségügyi helyzetet - tette hozzá a miniszterelnök, megjegyezve: a hagyományos migránsútvonalak mentén fekvő államokban nő a fertőzések száma, vagyis most a határvédelem egyben egészségügyi védelem is, ezért meg is erősítették a határvédelmet. Közölte azt is: az embercsempészek aktivitása váratlanul megnőtt.

"Szükség van a rendőreinkre, katonáinkra. (...) Amit Nyugat-Európában meg Amerikában látunk, hogy a társadalom, illetve a politika elárulja a saját rendőreit, ez megengedhetetlen Közép-Európában" - jelentette ki.

A tranzitzónákra is kitért, jelezve, az uniós bíróság ezt fogvatartásnak minősítette, a magyar kormány válasza pedig az volt, hogy ezeket bezárta, és még keményebbé tette a határvédelmet.

"Ha azt akarjuk, hogy Magyarország továbbra is békés, biztonságos és nyugodt hely legyen, akkor a migrációval szemben a legkeményebben kell fellépnünk" - mondta Orbán Viktor.

Hozzáfűzte: a most zajló nemzeti konzultációban a migráció és a járványügy összefüggéséről is kérdeznek, mert ezek összeérnek néhány ponton.

A járvány miatt tervezett, "visszatérés-segítő" EU-s alapot úgy kommentálta: "ez valójában egy általunk nyújtott segítség a délieknek". A pénzügyileg sokkal rendezettebb Közép-Európának azt kell megfontolnia, akar-e segíteni kommunizmust el nem szenvedett, az EU-hoz korábban csatlakozott, nála gazdagabb országoknak - fogalmazott, közölve: "készen állunk" segíteni a bajba jutott délieknek, de cserébe fair elbánást kért, mert "balekok nem akarunk lenni".

Úgy értékelt: Közép-Európa kihúzhatja magát, a járvány elleni védekezés sikeresebb volt, mint Nyugaton, a gazdaságai versenyképesek, "egy baj van, hogy szegényebbek vagyunk", de erről "a kommunisták tehetnek".

Arra is rámutatott, hogy ma az a Németország a leggazdagabb az EU-ban, amelyet a második világháború végén visszabombáztak a "középkorba", Közép-Európa pedig, amelyet "odadobtak a Szovjetuniónak", fejlődik. Történelmi korszakváltás történik: Németországtól és Közép-Európától remélik, hogy kihúzza a kontinenst a bajból - hangoztatta.

"Együtt kell sikeresnek lennünk, Európának össze kell tartania (...), de ehhez az kell, hogy Brüsszelben ne akarjanak ránk kényszeríteni olyan életmódot, amit a magyar nem akar élni, meg a csehek sem, meg a lengyelek sem". "Hagyják, hogy éljük a saját életünket, és akkor együtt leszünk sikeresek": nem a birodalomépítés ideje jött el, hanem a nemzetállamok okos összefogásának az ideje - jelentette ki.

A 2021-es magyar költségvetésről - amelyről pénteken szavaz a parlament - a kormányfő azt mondta: stabil számokat, jól feltöltött járványügyi és gazdaságvédelmi alapot tartalmaz a büdzsé. Úgy fogalmazott, most egy második csatát kell megnyerni, a munkahelyvédelmet, amelynek egyik eszköze a költségvetés.

Kiemelte továbbá a 13. havi nyugdíj visszaépítését, és hogy a csecsemőgondozási díj összegét az édesanya fizetésének 100 százalékára emelik.

A rádióműsorban a baloldali ellenzékről is szó volt, amelyről Orbán Viktor azt mondta: már nem tudja, mit csinálnak a baloldalon, hiszen nem álltak oda az ország mellé a bajban, azért dolgoztak, hogy gyengüljön a válságkezelő képesség, majd az elmúlt 30 év erkölcsi mélypontjának tekinthető kamuvideóval rémisztgették az országot.

Azt pedig végképp nem érti - folytatta -, miért "lopkodják ki" a postaládákból a nemzeti konzultációs kérdőíveket. A magyarok felnőttek: ha nem tetszik nekik, majd nem küldik vissza - mondta.

A miniszterelnök úgy fogalmazott: Magyarországon nem ideológiai alapon szerveződő kabinet van, hanem egy nemzeti kormány, ezért úgy is lehetne baloldalinak lenni, hogy közben támogatják a gondolkodásukkal egybeeső lépéseket.

Végül a soros német EU-elnökségről Orbán Viktor azt mondta: ha Magyarország fair elbánást kap a most zajló gazdasági vitákban, akkor együtt tud működni a német elnökséggel.

Egy kérdésben, a menekültügyben viszont a magyar kormány nem tud együttműködni a németekkel, mert míg ők a demográfiai problémákat migrációval próbálják orvosolni, addig a magyarok nem bíznak abban, hogy a muszlim világból érkező népesség-utánpótlás békés, keresztény, magyar életet eredményezne - közölte.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Fidesz: Magyar Péter összevissza beszél, a tények nem őt igazolják

A párt a vitnyédi menekülttábor ügyével kapcsolatban adott ki közleményt.

Két nővér – egyikük 9 hónapos terhes – forró olajjal öntötte le és megkéselte az étterem dolgozóját, miután rossz rendelést vitt ki nekik

Kierianna Long és Brianna Long ártatlannak vallotta magát az állítólagos támadással kapcsolatos vádakban, amely miatt az éttermi...

A család elektromos kisbusza – Ford E-Tourneo Custom teszt

Futóverseny van a hétvégén. Anya fut, a két gyermekünk és én kísérjük hármasban biciklivel, mert ez élete első nagy versenye, s kell...

Tornádóriadó miatt kellett menedékbe vonulnia az angol válogatottnak a vb-n

Az angol labdarúgó-válogatott tagjai a Kansas City-i bázisukon kerestek menedéket egy hivatalos vészjelzés után. A hatóságok 130...

Panyi Szabolcs: Most Kósa Lajoson és Németh Szilárdon kérik számon a Fidesz választási vereségét

Az oknyomozó újságíró szerint a Fidesz kongresszusán leváltott alelnökökkel vitetik el a balhét az elvesztett kampányért. A párt...

Videón a felfoghatatlan tragédia: kötél nélkül dobtak le egy 21 éves lányt egy hídról

A brazíliai Limeirában halt meg egy 21 éves nő, miután egy rope jump ugrásnál nem rögzítették a biztosítókötelét. A tragédiáról...

A honvédségi szállítógép rámpájáról fotóztuk végig, ahogyan felvonul a magyar légierő krémje

Fotóriporterek számára igazi csemegében volt része Veres Viktor kollégánknak: a magyar légierő Embraer KC-390 szállítógépén utazva a...

Budapestet már elérte az eső, de az igazi ítéletidő még csak ezután jön - akár piros riasztás is lehet

Vasárnap délután országszerte bekeményít az időjárás, a legdurvább a nyugati és az északkeleti végeken lehet a helyzet. A HungaroMet...

Így étkezhet Európa a jövőben: meglepő eredmények születtek

Hogyan lehet egészségesebbé, fenntarthatóbbá és társadalmilag igazságosabbá tenni az európai élelmiszerrendszereket? Ezt vizsgálta a...

Ezekre a boltokra, strandokra és fesztiválokra most nagyon rárepül a NAV

A NAV revizorai június harmadik hetében több vármegyében is megjelenhetnek: strandok, fesztiválok, boltok és építkezések is...

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért

Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.

0
0

Bulvár

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok

Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.

Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak

A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.

Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal

Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.

0