Ezt olvasta már?


Koronavírus - Országos tisztifőorvos: napról napra nő a fertőzöttek száma

Még emelkedő tendenciát mutat a koronavírus-járvány, nem vagyunk a végén, napról napra több a fertőzött - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília közölte, hogy folytatódik az idősotthonok ellenőrzése, ami megelőzési célt is szolgál. Egyrészt számon kérik az eddig hozott intézkedések végrehajtását, a jogszabályoknak való megfelelést, de egyfajta konzultációt is folytatnak: a népegészségügyi szakemberek helyben is segítik az idősotthonokban dolgozók munkáját - sorolta.

Kitért arra, hogy folyamatos az idősotthonok fertőtlenítése is. Azokon a helyeken kezdték meg ezt a munkát, ahol magas a gondozottak száma, és fordult már elő megbetegedés. Azonban ott is végeznek majd fertőtlenítést - megelőző jelleggel -, ahol még nincs fertőzött - mondta.

Müller Cecília beszélt arról is, hogy a járvány kezdete óta jelentősen megnőtt az igény a kéz- és felületfertőtlenítő szerekre. Elmondta, a Nemzeti Népegészségügyi Központ eddig 70 ideiglenes engedélyt adott ki különböző vállalatoknak ezen szerek gyártására.

Jelezte, ebben a termékkörben is sok a hamis termék, azonban a fogyasztó a címkéről tájékozódhat, ahol megtalálhatók a termék jellemző összetevői, a felhasználási és adagolási javaslatok és a gyártáshoz kiadott engedélyszám is. Ha ez utóbbi nem szerepel az árucímként, akkor az gyanúra adhat okot - tette hozzá.

Felhívta a figyelmet, hogy ezeket a fertőtlenítőszereket jól elkülönítve kell tárolni, és semmi esetre se öntsük át élelmiszeres dobozba, vagy kiürült üdítős flakonba, mert ez megtévesztő lehet.

Kérdésre válaszolva az országos tisztifőorvos cáfolta azokat az ellenzéki állításokat, miszerint a Magyarországra érkező maszkok raktárakban porosodnának. Mint mondta, ezek fogyóeszközök és elsősorban az egészségügyi dolgozók védelmét szolgálják. Folyamatos a kiszállítás a kórházakba, mivel a maszkok nagy tételben fogynak, egy egészségügyi dolgozó legfeljebb egy műszakra, illetve pár óráig használ egy maszkot.

Müller Cecília szintén kérdés kapcsán tért ki arra, hogy a társasházat nem kötelezik semmire, ha ott egy, vagy több lakónál kötelező házi karantént rendelnek el. A lakás bejáratára kerül a piros színű figyelemfelkeltő cédula, a társasház bejáratánál pedig egy sárga felirat jelzi, hogy abban a házban vannak fertőzöttek.

Hozzátette: a társasházat nem kötelezik semmire, hiszen a hatóság személyekről dönt és intézkedik, azonban a közös tereket - lépcsőház, korlát, lift - érdemes átfertőtleníteni. Eddig nem volt arra példa, hogy egy egész társasházat helyeztek volna karantén alá.

A közelgő anyák napja alkalmából a szakember elmondta azt is, hogy az ilyenkor adott virág nem jelent veszély. A koronavírus egy légúti vírus, így is lehet elkapni - tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy a házilag készített pamut maszkokat érdemes hatvan, vagy magasabb hőfokon mosni.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Több répára lenne szüksége Magyarország utolsó cukorgyárának

A mészkemence pénteki begyújtásával elindították a 133. kampányt a kaposvári cukorgyárban. A répa feldolgozása október közepén...

Alig lehet ráismerni A pampák királya gyönyörű színésznőjére: így néz ki ma Glória Pires

Aki a kilencvenes években rendszeresen nézte a brazil sorozatokat, annak aligha kell bemutatni Glória Pires nevét.

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Havasi Bertalan kitárja a politika boszorkánykonyhájának és az emberiség pöcegödrének ajtaját

Tizenkét év, ami alatt a lájk átvette az uralmat a valóság felett.

Több mint 3 millió autót hív vissza a Volkswagen – kiderült, mi ennek az oka

Korrózió miatti kormányműhiba veszélye miatt több mint hárommillió járművet hív vissza a Volkswagen-csoport.

Ezért szenved a Tisza a HUN-REN vezetésének eltávolításával

Hiába vág össze a Tisza politikai akarata a legtöbb tudós véleményével, több mint négy hónapja nem tudják a HUN-REN kutatóhálózat...

Bajban van Pécs, postákat kell bezárniuk

Bár a pécsi önkormányzat 2024 nyaráig vállalta, fizeti két postahivatala üzemeltetési költségének felét, az állami posta mégsem...

Óriási lázadás az Operettszínházban – Kitálaltak a színésznők a belső helyzetről

Bordás Barbara szerint komoly bizonytalanság alakult ki a Budapesti Operettszínház társulatában: kevés az előadás, több produkció...

8 házimunka, amivel ne várj tovább, mert később sokkal nagyobb baj lehet belőle

Ezek azok a házimunkák, amik nincsenek szem előtt, mégis hosszú távon a legtöbbe kerülhetnek – legyen szó plusz munkáról, magasabb...

Mostantól nem mindegy, mennyivel megy a szlovén autópályákon

Szeptember óta sokkal nehezebb száguldozni a szlovén gyorsforgalmi utakon, a gyorshajtási bírság pedig akár 1200 euró is lehet.

0

Sport

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka

A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

0