Ezt olvasta már?


Koronavírus - Szűrősátrak vidéki kórházaknál

Szűrősátrat állítottak fel több vidéki kórháznál a koronavírus-járvány miatt, így Nagykanizsán és Orosházán is. A Veszprémi Petőfi Színház társulatának tagjai egészségügyi maszkok gyártásába kezdtek.

A nagykanizsai kórházban csütörtöktől szűrősátrat állítottak fel és egykapus beléptetést vezettek be. A Kanizsai Dorottya Kórház közleménye szerint az intézménybe kizárólag a sürgősségi betegellátó osztályon keresztül léphetnek be az akut megbetegedésekkel érkezők vagy a sürgős képalkotó vizsgálatra küldött páciensek, de minden esetben a kórház előtt álló szűrősátorban kell jelentkezniük. A látogatási tilalom miatt a betegeknek hozott személyes tárgyakat szintén a szűrősátorban dolgozó személyzetnek lehet átadni a páciens és az osztály feltüntetésével.

Az orosházi kórház udvarán, a sürgősségi betegellátó osztály mentőbejárata előtt szintén sátrat állítottak fel. A kórházba érkező betegeket minden esetben kikérdezik a betegosztályozó pultjánál. Ha valakiről feltételezhető, hogy koronavírussal fertőzött, akkor kap egy sebészeti maszkot és ebbe az elkülönítő sátorba kísérik. Így a fertőzésgyanús ember nem lép be a kórház területére. Mivel a hatályos eljárásrend szerint Orosházán nem készül mintavétel, vírusteszt, így az adott ember addig várakozik a sátorban, amíg meg nem érkezik érte a mentő, és át nem szállítja a fertőző betegek fogadására kijelölt gyulai kórházba. A sátorban elhelyeztek székeket, ágyakat, van mobil fűtés, ivóvíz, kézfertőtlenítő és wifi-kapcsolat, mellette illemhely is.

A miskolci önkormányzat a helyi Semmelweis kórház tájékoztatása alapján csütörtökön az MTI-vel azt közölte: mivel ezt a kórházat is járványkórházzá alakítják a koronavírus-járvány miatt, a jövő héten lehet változás a rendelési időkben, a következő 48 órában változatlan munkarendben üzemelnek. Kiemelték, hogy a Semmelweis-tagkórház fekvő-ellátásának területe minősül át járványügyi ellátóközponttá, a szakrendelőt várhatóan tovább üzemeltetik. A kórház telephelyein a járóbeteg-ellátásban továbbra is kizárólag a sürgős, életveszélyes állapotú betegeket, a sürgős eseteket látják el. Kiemelt hangsúly fektetnek a daganatos betegek ellátására, ezen a területen semmilyen korlátozást nem vezettek be és a jövőben sem terveznek.

A berettyóújfalui Gróf Tisza István kórházban az új koronavírus elleni védekezés részeként egykapus beléptetőrendszert vezettek be csütörtök reggeltől. A kórház honlapján közzétett tájékoztató szerint a beléptetőkapu munkanapokon reggel 7 és délután 4 óra között a rendelőintézet főbejáratánál működik, ügyeleti időben pedig a sürgősségi betegellátó osztály bejáratánál. Az egykapus beléptetés során minden beérkezőnek megmérik a hőmérsékletét, a betegek kérdőívet töltenek ki, amely alapján el tudják róla dönteni, fennáll-e a koronavírus-fertőzés gyanúja. A kórházban továbbra is teljes látogatási tilalom van érvényben, így a beléptető rendszeren sem engedik tovább a látogatókat, vagy a beteg kísérőit, ugyanakkor a rászorulókat betegszállítók segítik.

A Békés Megyei Központi Kórház gyulai tagkórháza, valamint a kistérségi szociális intézmény dolgozóinak a polgármester csütörtöki utasítása alapján a veszélyhelyzet fennállása alatt biztosítják az egész város területén a térítésmentes parkolást.

Egy veszprémi étterem a megyei kórház sürgősségi osztályán dolgozóknak 15 adag ebédet ad ingyenesen csütörtöktől a járvány végéig. Egy veszprémi cég mosógépet ajánlott fel a kórház sürgősségi osztályának, az egyik tapolcai étterem pedig a mentőket látja el meleg ebéddel.

A Veszprémi Petőfi Színház társulatának tagjai egészségügyi maszkokat gyártanak - tájékoztatta a teátrum igazgatóhelyettese csütörtökön az MTI-t. Kellerné Egresi Zsuzsanna közölte: mintegy 600 maszk gyártását tervezik első körben, ezeket a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórháznak, a farkasgyepűi tüdőgyógyintézetnek és a Veszprémben működő idősek otthonának ajánlják fel. Elmondta, tízfős csapatban dolgoznak, mások mellett varrodai dolgozók, kellékesek szervezők fodrászok, és tárvezetők vesznek részt a munkában. Egymástól elszigetelten dolgoznak a színház előcsarnokában és varrodáiban, betartva a higiéniai előírásokat. Bár nincsenek előadások, nem állt meg a munka, folyamatos az online kapcsolattartás a kollégákkal - tette hozzá.







0
0
0

hírek innen, onnan

Több répára lenne szüksége Magyarország utolsó cukorgyárának

A mészkemence pénteki begyújtásával elindították a 133. kampányt a kaposvári cukorgyárban. A répa feldolgozása október közepén...

Alig lehet ráismerni A pampák királya gyönyörű színésznőjére: így néz ki ma Glória Pires

Aki a kilencvenes években rendszeresen nézte a brazil sorozatokat, annak aligha kell bemutatni Glória Pires nevét.

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Havasi Bertalan kitárja a politika boszorkánykonyhájának és az emberiség pöcegödrének ajtaját

Tizenkét év, ami alatt a lájk átvette az uralmat a valóság felett.

Több mint 3 millió autót hív vissza a Volkswagen – kiderült, mi ennek az oka

Korrózió miatti kormányműhiba veszélye miatt több mint hárommillió járművet hív vissza a Volkswagen-csoport.

Ezért szenved a Tisza a HUN-REN vezetésének eltávolításával

Hiába vág össze a Tisza politikai akarata a legtöbb tudós véleményével, több mint négy hónapja nem tudják a HUN-REN kutatóhálózat...

Bajban van Pécs, postákat kell bezárniuk

Bár a pécsi önkormányzat 2024 nyaráig vállalta, fizeti két postahivatala üzemeltetési költségének felét, az állami posta mégsem...

Óriási lázadás az Operettszínházban – Kitálaltak a színésznők a belső helyzetről

Bordás Barbara szerint komoly bizonytalanság alakult ki a Budapesti Operettszínház társulatában: kevés az előadás, több produkció...

8 házimunka, amivel ne várj tovább, mert később sokkal nagyobb baj lehet belőle

Ezek azok a házimunkák, amik nincsenek szem előtt, mégis hosszú távon a legtöbbe kerülhetnek – legyen szó plusz munkáról, magasabb...

Mostantól nem mindegy, mennyivel megy a szlovén autópályákon

Szeptember óta sokkal nehezebb száguldozni a szlovén gyorsforgalmi utakon, a gyorshajtási bírság pedig akár 1200 euró is lehet.

0

Sport

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka

A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

0