Ezt olvasta már?


Koronavírus - Teljes szeptemberi műsorát elhalasztja a Vörösmarty Színház

A múlt héten egy színésznél, most újabb társulati tagoknál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezért a székesfehérvári Vörösmarty Színház vezetősége a teljes szeptemberi műsorát elhalasztja - közölte a teátrum hétfőn az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a Nemzeti Népegészségügyi Központtal együttműködve megtörtént a kontaktkutatás, majd a szűrés, így derült fény az újabb pozitív esetekre. A színház az első perctől kezdve minden szükséges óvintézkedést megtett annak érdekében, hogy falain kívül maradjon a vírus: a folyamatos ózonos fertőtlenítés mellett a napokban megtörtént a teljes épület ezüstkolloidos permetezése is - tették hozzá.

Mint írták, az érintett előadások pótlására későbbi időpontban kerül sor, amikor az érintettek garantáltan, biztonságban állhatnak újra munkába.

A Vörösmarty Színház múlt kedden jelentette be, hogy elhalasztja Az ember tragédiája 2.0 szeptember 12-ei ősbemutatóját, mert a társulat egyik tagjának koronavírus-tesztje pozitív lett.







0
0
0

hírek innen, onnan

Repce őszi tápanyagellátása: mennyi nitrogénre van szükség?

Az őszi repce sikeres termesztésének kulcsa a megfelelő nitrogénadagolásban rejlik. Cikkünk bemutatja, hogyan találhatod meg az ideális...

Egyre sósabb a Velencei-tó vize: negyedóránként mérik, mi történik a tóban

Automata mérőbója figyeli folyamatosan a Velencei-tó vízhőmérsékletét, az oxigénviszonyokat, a sótartalom változását, a...

Sóval töltött zacskóban érkezett a tiltott csomag a Kozma utcai börtönbe

Mobiltelefonokat és SIM-kártyákat próbáltak bejuttatni. A biztonsági kamerák felvételén látható a rolleres, aki bedobta a csomagot a...

Köllő Babett lánya szerelmes: ilyen a 16 éves Milla párja

Köllő Babett lányának életében ez az első szerelem, a műsorvezetőnő elárulta, milyennek látja Milla párját.

Magas szemnyomás: ezek a jelek utalhatnak arra, hogy baj van

A magas szemnyomás sokáig sem fájdalmat, sem látásromlást nem okoz, miközben észrevétlenül veszélyeztetheti a látóideget. Mutatjuk,...

Postahivatalokat zárnak be Pécsen

Bezárják a rózsadombi és a hirdi postahivatalt Pécsen, miután a város nem tudja tovább vállalni a finanszírozásukat - közölte a pécsi...

Elfogyott a türelem: Batman-jelmezben kezdte tömni a kátyúkat egy férfi Oroszországban

A Szentpétervárhoz tartozó Susariban hatalmas úthibákat próbált feltölteni a titokzatos jelmezes. A helyiek szerint az érintett iskolai...

Megőrülnek a vevők ezekért a használt autókért: az elszálló üzemanyagárak miatt indult meg a roham

Az üzemanyagárak emelkedése növelte a használt elektromos autók iránti keresletet, ami a járművek maradványértékének emelkedésében,...

Egy légiutas-kísérő elárulta, miért ne rendeljünk két italt a repülőgépen

A légiutas-kísérők szerint két olyan ital is akad, melyet nem érdemes a repülőgépen rendelni. A tisztasággal kapcsolatban látnak...

Itt vannak a legveszélyesebb szakmák Magyarországon

Továbbra sem veszélytelen kenyérkereset az építőipari munka, a gépkezelés vagy az ipari termelés Magyarországon. A munkavédelmi...

Karácsony Gergely: Ez a magyar politika legostobább mondata

A főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés ülésén reagált egy fideszes képviselő felszólalására, és egy olyan igazságosabb...

Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.

0

Sport

Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata

Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka

A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

0