Ezt olvasta már?


Koronavírus - Újrainduló szakrendelések, gazdasági intézkedések vidéken

Fokozatosan újraindulnak egyes egészségügyi szakrendelések az országban, a kórházakba pedig kormányzati segítségként folyamatosan érkeznek a védőeszközök.

Az önkormányzatok a koronavírus-járvány elleni védekezés mellett gazdasági intézkedésekkel, kedvezményekkel támogatják a helyi vállalkozások fennmaradását és a munkahelyek megőrzését.

 

A Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház kalocsai telephelyén, a Szent Kereszt Kórházban már újraindultak egyes szakrendelések. Április 27-étől a beutalóval és időponttal rendelkező sürgős kardiológiai, diabetológiai és bőrgyógyászati szakellátásra szorulókat a szakrendelők eredeti helyén fogadják. Az érdeklődők a szakorvosok elérhetőségeit a háziorvosoktól kérdezhetik meg vagy a kórház honlapján találják meg. A szakorvos igény esetén e-mailben feltett szakmai kérdésekre is válaszol.

A szekszárdi Balassa János Megyei Kórház ötezer egyszerhasználatos védőoverallt, kétszáz fertőtleníthető védőszemüveget és 732 liter fertőtlenítőszert kapott az Állami Egészségügyi Ellátó Központ készletéből - közölte a járványkórházként működő intézmény a honlapján. Az eszközökből és a kórház saját forrásból, korábban beszerzett készletéből teljes védőfelszerelést tartalmazó egységcsomagokat állítanak össze az egészségügyi dolgozóknak.

Gyulán fokozatosan újraindulnak a magánorvosi rendelők is: a Coronella Orvosi Centrumban szerdától belgyógyász-gasztroenterológus, május első hetétől urológus is elérhető lesz. Hétfőn részlegesen újraindult a rendelés a gyulai Sanitas Diagnosztikai és Rehabilitációs Központban is. Jelenleg a képalkotó diagnosztika elérhető; az orvosok urológiai, neurológiai, kardiológiai, reumatológiai, belgyógyászati és bőrgyógyászati rendeléseken várják a betegeket.

Gyula a járvány miatt mintegy 380 millió forint bevételtől esett el. A gépjárműadó elvonása 95 millió, az idegenforgalmi adó csökkenése 140 millió, az elmaradó üdülőhelyi fenntartási hozzájárulás 115 millió forintos kiesést okoz - mondta Görgényi Ernő polgármester az MTI-nek. Hozzátette, úgy becsülik, hogy az iparűzési, az építmény- és a kommunális adó további 20 milliós, az elmaradó közterület-használati díj pedig még 10 milliós kiesést jelent. A hiányt kiadások csökkentésével, beruházások visszamondásával és a polgármesteri keret csökkentésével próbálják fedezni, de bíznak kormányzati segítségben is - közölte. Hangsúlyozta, elsődleges céljuk az önkormányzati munkahelyek megőrzése.

Baján a bérleti díjból kedvezményt kapnak a bevételkiesés ellensúlyozására az önkormányzati tulajdonú helyiségekben működő vállalkozások, ha a veszélyhelyzetben is vállalják alkalmazottjaik foglalkoztatását. A korlátozott nyitvatartással üzemelő, valamint a kiszállítást végző, vendéglátással foglalkozó vállalkozások kedvezménye 30 százalék, a legalább tízéves bérleti jogviszonnyal rendelkezőké 50 százalék. A teljes bezárásra kényszerült vállalkozásoknak 80 százalékos díjkedvezmény jár.

A miskolci önkormányzat eddig 158 millió forintot költött a koronavírus-járvány elleni védekezésre, a városi cégeket tömörítő Miskolc Holding pedig további 63 millió forintot fordított ilyen célokra - tájékoztatta a polgármesteri hivatal az MTI-t. A közlemény szerint a koronavírus elleni védekezés legalább július közepéig folytatódik, ezért további 196 millió forint felhasználásával számolnak az önkormányzat és 103 millióval a holding esetében.

Debrecenben vállalkozásokat segítő platformot hoztak létre: a helyi vállalkozások folyamatos tájékoztatásával és támogatásával bízta meg az önkormányzat az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központot. Ez egyebek között a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseivel kapcsolatos kérdésekben, a járvány elleni védekezéshez használt eszközök beszerzésének logisztikájában tud segíteni, emellett az állás nélkülieket a munkahelykeresésben, a helyi termelőket pedig egy online "termelőkereső" felülettel támogatja.

A balassagyarmati dr. Kenessey Albert Kórházba megérkezett a civilek által elindított adománygyűjtés eredményeként vásárolt speciális, nemcsak a koronavírus okozta betegség kezelését segítő tüdődiagnosztikai készülék - közölte Csach Gábor polgármester. A gép ára meghaladta az 5,5 millió forintot, használatát szerdán már be is tanítják a kezelő személyzetnek.

A szekszárdi önkormányzat több segítséget is kapott: helyi autókereskedések két gépkocsit, egy üzemanyagtöltő-állomás 100 ezer forint értékű gázolajat ajánlott fel az ebédkiszállításokhoz, egy szekszárdi vállalkozó pedig 400 kétrétegű, mosható szájmaszkot adományozott a városnak - közölte a polgármesteri hivatal.

A Mezőhegyesi Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. folytatja a termelő tevékenységet, ezért - a munkavállalókat segítve - életre hívták a gyermekfelügyeleti programot. Jelenleg mintegy harminc gyerekre vigyáznak a birtok iskolájának pedagógusai, kollégiumi nevelőtanárok és a Hotel Nonius munkatársai. Az óvodások és az általános iskola első-második osztályába járó gyerekek a szállodában, a 3-6. osztályosok az iskola kollégiumában, legfeljebb öttagú csoportokban töltik napjaikat 7 és 15.30 óra között. A foglalkozások ingyenesek, a szülők munkaidő-kedvezményt kapnak - olvasható a ménesbirtok közösségi oldalán.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Lebukott Mr. Bullshit – Aki imádja a menedzserzsargont, gyakran nem érti a munkáját?

Azok a munkavállalók, akik mély értelmet látnak az olyan kifejezésekben, mint a „funkciókon átívelő szinergiák kiaknázása”, lehet,...

Még mindig rosszul áll a forint szénája, gyenge számok érkeztek

Továbbra is 390 felett van az euró, és a dollárhoz képest is gyengült a magyar valuta.

Szörnyeteg óvóbácsi erőszakolt meg öt kisfiút, börtönbe került

Megvalósult a szülők rémálma amikor a 30 éves óvóbácsi, Nathan Bennett több rábízott kisfiút is megerőszakolt – adta hírül a BBC....

Katy Perry pert vesztett Katie Perry ellen

Többéves pereskedés után került pont a Katie Perry ausztrál divattervező és Katy Perry énekesnő közti konfliktus végére: a bíróság...

Kirúgják vagy megmentik? Arne Slot napjai meg vannak számlálva a Liverpoolnál – szavazzon.

A holland szakember jövője újra reflektorfénybe került az elmúlt hetek gyengébb eredményei után.

Sokkal fáradtabb vagy mostanában? Ennek a 3 tápanyagnak a hiánya lehet a bűnös

Ahogy megérkezik a tavasz, sokan azt várjuk, hogy energikusabbnak és frissebbnek érezzük magunkat. A valóság azonban gyakran ennek épp az...

Keresleti fordulat jött a lakáspiacon: egyre többen halasztják a vásárlást, íme az ok

Az újépítésű ingatlanok nagyobb számban történő piacra kerülése miatt most sokan kivárnak a vásárlással.

Ők a két népszerű színész, akik idén lemondtak a Jászai Mari-díj pénzjutalmáról: egy ország rajong értük

Jászai Mari-díjat kaptak idén, de lemondtak a milliós összegről, ami azzal jár. Mutatjuk, kikről van szó pontosan.

Pócs Jánossal egy színpadon állva parodizálta ki Orbán Viktort a jobbikos polgármester

A fideszes politikus egyre kellemetlenebbül érezte magát a jelenet alatt. Később azzal vágott vissza, hogy Budai Lóránttal nem áll szóba...

Trump tagadja, de igenis előre szóltak neki, hogy ez lesz?

Az elnök szerint ezt senki nem látta előre. A hírszerzői szerint ők leírták, hogy Irán a térség országai elleni csapásokkal és a...

0

Sport

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

Szoboszlait az egekig dicsérték, majd kemény kritikát kapott Liverpoolból

Szoboszlai Dominik szabadrúgásgólja ezúttal sem ért győzelmet a csapatának.

Visszavonult párizsi olimpikonunk a rangos nemzetközi verseny előtt

A többi magyar élversenyző elindul a viadalon.

Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.

A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta

Vas Blanka versenyét szabotálta a csapattársa? Elmaradt a győzelem

A magyar kerékpáros vasárnap Olaszországban kezdte meg az országúti szezonját.

Továbbra is öt magyar a világ 100 legjobbja között

Jelentősen csökkentett hátrányán az Egyesült Államokban remeklő kihívó.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Verstappen kiakadt az F1-re: Borzasztó, akinek ez tetszik, az nem tudja, mi a versenyzés

A négyszeres világbajnok szerint egyáltalán nem szórakoztató, ami a száguldó cirkuszban zajlik.

Kiosztották a Premier League történetének legnagyobb pénzbírságát

Átszámítva majdnem ötmilliárd forintról van szó.

Könnyek, büszkeség, tündérmese – a 19 éves Kimi Antonelli lába előtt hever az F1

A britek Russell figyelmeztetik, hogy könnyen bajba kerülhet.

0
0

Bulvár

Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét

A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos betegségéről, a napokban viszont felkerült a világhálóra egy videófelvétel, mely

Óraátállítás eltörlése: Az Európai Parlament döntött

Az Európai Parlament az óraátállítás eltörléséről döntött, de még nincs végleges határozat.

„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”

A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.

Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin

Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.

Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”

Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t

Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t

Donald Tusk szerint a „Polexit” már valós fenyegetés, ezért mindent megtesz, hogy megállítsa az „Orbán vezette európai jobboldalt”. 

Tóth Gabi jött ki a Békemenet veszteseként, senkit ennyire nem aláztak meg

A mérges tömeg Papp Máté Bencét sem kímélte.

Nyáron jön a nyugdíjemelés: kiderült, mennyi pluszpénzt kapnak az érintettek Németországban

Az infláció mértékét meghaladó emelésre készülnek a nyugdíjak esetén.

Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá

A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.

0