Korrupció: a miniszter felmentette az államtitkárt
Pár órája maga az Agrárminisztérium közölte, hogy Nagy János helyettes államtitkárról van szó, aki ellen a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást.
Sőt, az agrárminiszter nemcsak kezdeményezi Nagy János felmentését, hanem kiemelte: mindenben segítik a nyomozóhatóság munkáját. Nagy János jogász, közgazdász 2005 óta dolgozott különböző minisztériumokban, 2018-tól volt helyettes államtitkár.
Tulajdonrészért segített?
Az inkriminált ügy arról szól, hogy egy vegyes gazdálkodási tevékenységet végző, állattenyésztéssel is foglalkozó vállalkozó idén pályázaton igényelt állami támogatást egy új mezőgazdasági vállalkozás indításához. A megalapozott gyanú szerint a vállalkozó jogtalan előnyt ajánlott azért, hogy egy magas rangú minisztériumi tisztségviselő hivatali pozíciójával segítse a beruházáshoz szükséges pályázat elnyerését, földterületek megszerzését. A vállalkozó a több száz millió forintos – vissza nem térítendő – támogatásért cserébe a várhatóan sikeres cégből 5 százalékos tulajdonrészt ajánlott a minisztériumi tisztségviselőnek. Ő meg elfogadta az ajánlatot, és meg is kapta-szerezte az ígért tulajdonrészt. Eztán csapott le a rendőrség bevonásával az ügyészség, és őrizetbe vették a két érintettet, majd indítványozták bűnügyi felügyeletüket.
Forrás: AM
hírek innen, onnan
A szőrtüszőgyulladás ellen ez a leggyorsabb otthoni praktika: ezt csináld, ha fáj, viszket, kipattogott
Azt is elmondjuk hogyan nem alakul ki többet szőrtüszőgyulladás.
Tragédia Fejér vármegyében: Életét vesztette a sofőr a lángoló autóban
Halálos kimenetelű baleset történt szerdán a 8119-es úton. Egy személyautó árokba csapódott, majd teljesen kiégett Csákvár és...
Napi horoszkóp: a Rák élete üzletét üti nyélbe, a Bikát elragadja a mámoros szerelem, az Ikrek körül megbolondul a technika
Kedves Szűz! Egy külföldi ember vagy szervezet nagy segítségedre lehet ma, avagy támogatást kaphatsz egy igen bölcs ismerősödtől.
Napos, szeles idő várható: marad a hűvös, tavaszias időjárás
A hőmérséklet 11 és 16 Celsius-fok között alakul.
Két nappal a választás előtt Lázárék újabb 8 milliárd forintot dobtak az egyiptomi gigaüzlet után
Miközben a dunakeszi járműjavító a NER-es magánbefektetőknek 10 milliárd profitot hozott, addig a vállalatnak eddig már 28 milliárd...
Feladta magát az FBI volt igazgatója, akit Donald Trump megfenyegetésével vádolnak
Vádat emeltek a Szövetségi Nyomozó Iroda egykori vezetője ellen.
Azt hittük, megmenekült az ózonréteg, de kiderült egy sötét titok
Rejtett forrásból érkeznek a káros anyagok.
Örökre szegény maradsz, ha ezt a 4 dolgot soha nem hajítod ki a lakásból
Szabadulj meg tőlük még ma!
Megkezdődött a 810 kilométeres hatótávolságú Volvo EX60 gyártása
A Volvo életében történelmi pillanat a mostani: az EX60 az első olyan teljesen elektromos modell, amelyet teljes egészében Svédországban...
Élelmiszerboltot nyitnak az egykor legendás Porsche szalon helyén
Valójában egy jó dolog, hogy egy üzletlánc boltja veszi át az egykori sportautó-kereskedés helyét.
Olyan luxuskocsit újított be a TV2 sztárja, ami egy család többéves keresete és büszkén meg is mutatta
Nem mindenkinek megy rosszul a szekér.
Csütörtökön még hűvösebb idő lesz
Az erőteljes felmelegedés még kicsit várat magára.
Sport
Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!
Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss
Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető
Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.
NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos
Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.
NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ
Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.
Szoboszlai Dominik egészen elképesztő üzenetet kapott a Real Madrid sztárjától
A Liverpool magyar klasszisát már többször hírbe hozták a Real Madriddal.
Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt
Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.
NB II: A Vasast feljuttató edző Kecskemétről is beerősített
Itt az NB II 27. fordulójának válogatottja - összegyűjtöttük, mely játékosok teljesítettek a legjobban honlapunk megítélése szerint.
NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír
Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.
Váratlan fordulat: Szoboszlai Dominik elhagyta Angliát
Mutatjuk, miért!
Bajnokok Ligája: Büntetők "döntötték el" az Atléti-Arsenal elődöntőt - videó
Két tizenegyesgól döntötte el az Atlético Madrid-Arsenal Bajnokok Ligája-elődöntőt.
Büntetőpárbaj sem tudott dönteni, az Atlético és az Arsenal is tovább nyújtotta a veretlenségét
Semmi nem dőlt el, az Atlético és az Arsenal is kivívhatja a londoni visszavágón a BL-döntőbe jutást.
Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt
A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.
Bulvár
Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát
Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h
„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?
Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.
Újabb csapás érheti szerdán Orbán Viktort, frakciója akár az eddigi uniós támogatását is elveszítheti
1,58 milliárd forint léte a tét.
Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket
A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.
Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat
Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.
Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után
Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.
Rendkívüli üzenet érkezett hajnalban Donald Trump-tól – ebből nagy baj is lehet
Az USA első embere több mint egyértelmű üzenetet küldött Iránnak.
„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?
Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.
Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek
Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.
Rácz Jenő bezáratta az éttermét: az üvöltözést vette a kamera
Rácz Jenő teljesen kiborult az éttermébe, a jelenetet pedig végig vették a kamerák.
Tóth Gabi újra bejelentkezett, otthona feketében úszik
Tóth Gabi szakmai es anyagi gondjai után családi helyzete is kritikus, már a szülei is a megoldást keresik.
Megrendítő hír érkezett: elhunyt a Magyar Rádió legendás bemondója
Erőss Anna hangja egy korszakot jelentett.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


