Ezt olvasta már?


Kövér: lehetséges korrekt együttműködést kialakítani más országokkal

A magyar-horvát kapcsolatok azt bizonyítják, hogy lehetséges erős nemzeti önazonosság alapján is korrekt, méltányos együttműködést kialakítani más országokkal, nemzetekkel az Európai Unióban - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Kövér László a Pécsi Horvát Színházban újságíróknak hangsúlyozta: Horvátország Magyarország számára mindenekelőtt jó szomszéd, fontos gazdasági és turisztikai partner, valamint fontos partner az EU-ban a közös érdekérvényesítési törekvésekben.

Mindkét ország olyan modellértékű nemzetiségi és kisebbségi politikát szeretne kialakítani, amely példa lehet a közösség többi tagállama számára is - tette hozzá.

"Ez az EU jövője szempontjából is lényeges kérdés, ugyanis az ellenkező állításokkal szemben azt bizonyítja, lehet erős nemzeti önazonosság alapján is korrekt, méltányos együttműködést kialakítani más - hasonlóan erős alapokra épülő - országokkal, nemzetekkel" - fogalmazott Kövér László.

"A tendenciaszerűen jó magyar-horvát államközi kapcsolatok" átlagához képest is jónak értékelte a két ország parlamentjének együttműködését Kövér László, aki felidézte, hogy a határ menti informális házelnöki találkozók gyakorlatát Szili Katalin egykori magyar és akkori horvát házelnök kollégája közösen hívta életre.

Kövér László a szerdai találkozó apropójának a már a kivitelezés fázisában tartó eszéki magyar kollégium alapkőletételét nevezte, egyúttal megköszönte a horvát kormánynak és Gordan Jandrokovicnak, a horvát nemzetgyűlés elnökének a támogatását ehhez.

A házelnök a kisebbségi vegyesbizottság elnökeit idézve a magyar-horvát kapcsolatokat értékelve úgy fogalmazott: "az elmúlt két esztendőben többet haladtunk előre, mint az azt megelőző tízben".

Kövér László zárásként kiemelte: "mindkét ország érdekében azt remélem, hogy ez a tempó, ez az ütem a következő tíz esztendőben is fenn fog maradni", egyúttal azt ígérte, hogy horvát kollégájával ezen fog dolgozni.

Gordan Jandrokovic, a horvát nemzetgyűlés elnöke az eseményen kifejtette, hogy a szerdai találkozó témájává a horvátországi magyar és a magyarországi horvát nemzetiség kérdéseit választották. Mindkét fél nagyon sokat nyújt a területén élő nemzetiségeknek, és ez a kisebbségvédelem példaként szolgálhat más európai országok számára - hangoztatta.

A két házelnök sajtónyilatkozatát megelőző, a pécsi Miroslav Krleza Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium épületében, valamint a Pécsi Horvát Színházban tett látogatásának tapasztalatait értékelve Gordan Jandrokovic úgy fogalmazott: "nagyon jó benyomást tett rám, amit Pécsen láttam".

A horvát politikus közölte: nagyon elégedett azzal, hogy a magyarországi horvát nemzetiség milyen jogokkal rendelkezik és azokkal miként él kulturális, művelődési, politikai képviseleti és gazdasági tekintetben egyaránt.

"A horvát kormány a határ túloldalán ugyanígy gondoskodik a magyar kisebbségről, (...) és ez a jövőben is így lesz" - szögezte le Gordan Jandrokovic.

A két házelnököt pécsi látogatásán elsőként Madaras Zoltán, a Baranya Megyei Önkormányzat fideszes elnöke és Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), a város polgármestere köszöntötte a megyei közgyűlés Papnevelde utcai dísztermében, majd látogatást tettek a Miroslav Krleza Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium épületében.

A házelnökök megtekintették a diákok műsorát, az intézmény névadója, a horvát irodalom egyik legjelesebb képviselőjének szobrát és Magyarország első, a jezsuiták által még a 18. század első felében Pécsett alapított horvát nemzetiségi iskolára emlékeztető, a Miroslav Krleza iskolaközpontba került kőtáblát.

A vendégeket az intézményben körbevezető Győrvári Gábor Zoltán igazgató az MTI érdeklődésére elmondta, hogy milliárdos nagyságrendű felújítási, bővítési program valósult meg az 1952-ben alapított iskolaközpontban az elmúlt tizenkét évben.

Kiemelte, az Országos Horvát Önkormányzat fenntartásában működő komplexumba mintegy ötszáz gyermek jár. Megjegyezte, bíznak abban, hogy támogatást kapnak további nyolc tanterem kialakítására vonatkozó terveik megvalósításához.

Gordan Jandrokovic és Kövér László ellátogatott a Pécsi Horvát Színház április végén átadott felújított és kibővített épületébe is. Vidákovics Szláven igazgató köszöntője után bemutattak egy, a társulat történetét ismertető videót, amely szerint a színház Európa egyetlen olyan anyaországon kívüli teátruma, amely professzionális horvát nyelvű előadásokkal szolgálja közönségét; gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt játszanak. Repertoárjukon klasszikus és kortárs szerzők művei, mesedarabok, zenés produkciók és népszínművek szerepelnek. A társulatnak több mint száz színházi premierje volt már.

A házelnöki találkozó programjai szerda délután a horvátországi Pélmonostoron, majd Eszéken folytatódnak.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Otthagyta a rendőrséget Laponyi Zsolt, aki nem akarta, hogy Rétvári Bence politikai célokra használja a fotóját

Az őrmester a Facebookon jelentette be, hogy március 9-én azonnali hatállyal beadta lemondását. Döntését azzal indokolta, hogy a fegyelmi...

Vége a spórolásnak? A cigánykártya szerint 2 csillagjegy szülöttei milliomosok lehetnek a hétvégére

A cigánykártya lapjai és a csillagok állása szerint a hét közepén jelentős energiák mozdulnak meg a bőség házában. A lapok közül...

Online ismerkedés: hamis profilok, torzított valóság – Miért nem az igazi arcunkat mutatjuk?

Az internetnek köszönhetően a párkeresés teljesen új dimenzióba lépett. Ma már sokan nem személyesen, hanem társkereső applikációkon,...

Öt nap zene egyetlen töltéssel – ezt kínálja a Nothing Headphone

Aki szeretni a minőségi audiotartalmakat (nyilvánvalóan első helyen a zenét), annak szüksége van egy jó fülhallgatóra. A verseny és a...

Majka kimarad a Curtis-filmből: „Én azt sejtem, hogy félelmei vannak”

Majka eredetileg szerepelt volna Curtis filmjében, de végül kimaradt belőle.

Tordai Bence cáfolja a róla terjedő tiszás állítást, nyilvános vitára hívta Koncz Áront

Tordai Bence visszautasította azt az állítást, amely szerint indulása a budapesti 4-es választókerületben egy, a kormányoldalhoz köthető...

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

Jókora esés a lakossági állampapíroknál, de van rá magyarázat

40 százalékkal esett a lakossági állampapírok értékesítése heti összevetésben, a 70 milliárd forintnyi bruttó értékesítés az idei...

Jó évet zárt a magyar biztosítási szektor, de bőven vannak feladatok, hosszú a lista

Aggasztóak a világgazdasági kilátások, de a 2022-ben kidolgozott megküzdési stratégia a mostani olajsokk idején is segítheti...

Éjszaka csaptak le a hírhedt milíciára: brutális légicsapások után nyomult be a hadsereg az ellenséges területre

Szárazföldi hadműveletet indított az izraeli hadsereg Dél-Libanonban a Hezbollah ellen.

0

Sport

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

Visszavonult párizsi olimpikonunk a rangos nemzetközi verseny előtt

A többi magyar élversenyző elindul a viadalon.

Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.

A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Vas Blanka versenyét szabotálta a csapattársa? Elmaradt a győzelem

A magyar kerékpáros vasárnap Olaszországban kezdte meg az országúti szezonját.

Továbbra is öt magyar a világ 100 legjobbja között

Jelentősen csökkentett hátrányán az Egyesült Államokban remeklő kihívó.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Kiosztották a Premier League történetének legnagyobb pénzbírságát

Átszámítva majdnem ötmilliárd forintról van szó.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

0
0

Bulvár

Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét

A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos betegségéről, a napokban viszont felkerült a világhálóra egy videófelvétel, mely

„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”

A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.

Óraátállítás eltörlése: Az Európai Parlament döntött

Az Európai Parlament az óraátállítás eltörléséről döntött, de még nincs végleges határozat.

Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin

Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.

Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”

Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t

Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t

Donald Tusk szerint a „Polexit” már valós fenyegetés, ezért mindent megtesz, hogy megállítsa az „Orbán vezette európai jobboldalt”. 

Nyáron jön a nyugdíjemelés: kiderült, mennyi pluszpénzt kapnak az érintettek Németországban

Az infláció mértékét meghaladó emelésre készülnek a nyugdíjak esetén.

Borzalmas kép terjed Obamáról

Újra terjed az interneten az az összeesküvés-elmélet, amely szerint Michelle Obama valójában transznemű. A Snopes tényellenőrző oldal szerint azonban az állítás teljesen alaptalan, és több manipulált kép, kiragad

Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá

A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.

Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette

A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.

0