Ezt olvasta már?


Közösségi wifi: már 200 önkormányzat jelentkezett az uniós pályázatra

Alig néhány nap alatt mintegy kétszáz hazai önkormányzat regisztrált a WiFi4EU programra. Európai szinten 120 millió euró áll rendelkezésre, hogy közösségi wifi-hálózatokat építsenek ki a települések, köztük természetesen magyarországiak is.

Alig egy hete indult el hivatalosan a regisztráció az Európai Unió WiFi4EU programjára, de máris közel 200 hazai önkormányzat iratkozott fel a reménybeli pályázók listájára. A fővárosi kerülettől a megyeszékhelyen át az egészen kis faluig széles az érdeklődők köre. A legaktívabb megyék Baranya és Pest, az összes jelentkező mintegy harmada ebből a két térségből került ki.

A regisztrált önkormányzatoknak május 15-ig lesz idejük elkészíteni a szükséges dokumentumokat, ekkor jelenik meg ugyanis a hivatalos felhívás és lehet pályázni. A nyertesek közel 5 millió forintot költhetnek a közterületi vezeték nélküli hozzáférés kiépítésére. A sikerhez azonban gondos előkészítésre van szükség, ami a technikai előkészületeket is magában foglalja. – Bár 2018-ban alapvetésnek tűnhet, de egyelőre nincsen az ország minden pontján szélessávú optikai kábeles internetelérés. Ezért a gerinchálózatokra egyelőre rá nem kötött önkormányzatoknak érdemes alternatív technológiákban gondolkodni – hívta fel a figyelmet Lengvárszky Szabolcs, a Vannet telekommunikációs szakértője.

Erre a főként kistelepüléseket érintő problémára a szakértő két lehetséges megoldást javasolt. Megfelelő lefedettség esetén a mikrohullámú hálózatok alkalmasak lehetnek erre a feladatra. Ahol pedig a mikrohullámú net sem működik a kívánt minőségben, ott a műholdas technológiát érdemes választani. Ez ugyanis a domborzati viszonyoktól függetlenül bárhol elérhető és biztosítja a szélessávú kapcsolatot.

– Remélhetőleg az önkormányzatok gondosan felkészülnek a pályázatra. Az unió ugyanis legalább 15 hazai nyertest garantál, de ha gyorsan és jól pályázunk, akkor ennél több is lehet – mutatott rá a szakértő.

NLCS
Fotó: rawpixel.com on Unsplash

 

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)







0
0
0

hírek innen, onnan

Itt vannak a leendő kormány első gazdasági intézkedései!

Kapitány István, a Tisza-kormány leendő gazdasági és energetikai minisztere Facebook-bejegyzésében jelentette be gazdaságpolitikai...

A magyar színész folyamatosan falta a nőket: zűrös nőügyei hátterében megrázó dolog állt

Mészáros Béla megrázó vallomást tett arról, mi történt vele gyerekkorában.

Fontos dologra figyelmezteti az autósokat a rendőrség

Evidensnek tűnik, mégis sokan elfelejtik: a rendőrség most arra figyelmezteti az autósokat, amivel jelentősen megnehezíthetik a tolvajok...

Orbán Viktor levélben közölte Sulyok Tamással, hogy a kormánya nem hajtja végre az EU bíróságának döntését

A bíróság előző héten kimondta: uniós jogot sért a melegeket pedofilokkal összemosó törvény.

Melyik volt a legmenőbb David Beckham-frizura? - fotók

Május 2-án ünnepli ötvenegyedik születésnapját a korábbi angol válogatott futballsztár, David Beckham. A Manchester United és a Real...

Elloptak egy milliárdokat érő Koenigsegget Monacóból

Már az Interpol is keresi a ritka sportkocsit.

Több száz millió dollárért vásárolták fel a Bajnai Gordon vezette céget

Felvásárolták a Campbell Lutyens magántőke-tanácsadó céget, amelynek vezérigazgatója a korábbi magyar miniszterelnök, Bajnai Gordon. A...

0

Sport

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz

A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe

A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz

0