Ezt olvasta már?

Felmentette Kovács Bélát a kémkedés vádja alól a bíróság

Kovács Béla volt jobbikos politikust felmentette a kémkedés vádja alól a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéleté...

0

Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan az MSZP elnökjelöltje, online lesz a szombati kongresszus

Lezárult a jelölés folyamata az MSZP-ben: Kunhalmi Ágnes választmányi elnök és Tóth Bertalan pártelnök a két társelnökjelölt - közölte a jelölőbizottság vezetője hétfőn az MTI-vel.


hirdetés

Szekeres Imre elmondta azt is, a koronavírus-járvány miatt online tartják meg szombaton a tavasszal elhalasztott, soron következő tisztújító kongresszust.

 

A politikus elmondta, a párt elnöksége a járványhelyzet miatt múlt szerdán döntött úgy, hogy online tartják meg a kongresszust.

Ezt követően a jelölőbizottság határozott arról, hogy az alapszabályban lévő lehetőségek közül, melyik szavazási módot választja - magyarázta Szekeres Imre. Hozzátette: a küldöttek a testületek tagjairól zárt listákon szavazhatnak, így egy-egy szavazással eldőlhet azok összetétele.

A jelölőbizottság elnöke elmondta, csütörtökön közölték a jelöltekkel, hogy zárt listás lesz a voksolás, amit ők el is fogadtak. Listát kellett benyújtani a 15 fős elnökség, az újonnan felálló 5 fős felügyelőbizottság, valamint a szintén 5 fős fegyelmi tanács tagjairól - mondta.

Szekeres Imre közölte, a hétfő határidőig két lista érkezett, az egyik Kunhalmi Ágnestől és Tóth Bertalantól, a másik Havas Szófia egészségpolitikustól. Az első megfelelt a szabályoknak, a második azonban nem, mert a jelöltek közül sokan nem vállalták a jelölést - ismertette.

Hozzátette: nem nyújtott be listát Mesterházy Attila volt pártelnök, akinek jelölést korábban támogatta a bizottság.

Beszámolt arról is, hogy a választmányi elnöki posztra egy jelölt van: Hiller István, az Országgyűlés alelnöke.

A szombati kongresszuson elfogadják azt a választási programot, amelyet az MSZP vezetésének az ellenzéki pártokkal történő tárgyaláson képviselni kell - ismertette Szekeres Imre.

A kongresszust - amelyen 299 küldött, valamint több mint 200 meghívott vesz részt - a Zoom nevű programon tartják - jegyezte meg.

Szekeres Imre azzal indokolta, hogy nem halasztották el a tanácskozást, hogy szeptember 20-án lejár a párt vezetőinek mandátuma. Így képviselet nélkül maradhatott volna például a bíróságon az MSZP - mutatott rá.

Az MSZP eredetileg nyáron tartotta volna kétévente kötelező tisztújító kongresszusát, de a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani a tisztújítást. Nyáron a jelöltek online döntöttek arról, hogy módosítják a párt alapszabályát és bevezetik az MSZP-ben is női és férfi társelnöki posztot.








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Rengeteg a hamis termék került elő: az egészségre is károsak lehetnek

Augusztusig csaknem 2 milliárd forint értékű hamis terméket vont ki a piacról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az ismeretlen...

Messi ismét beszólt a Barca vezetőségének: most éppen emiatt

Hétről hétre újabb és újabb események miatt áll a bál az FC Barcelona csapatában. Most éppen Messi szúrt oda a vezetőségnek.

Újabb megmozdulást szerveznek az egyetemi autonómiáért

Óriásbábos karnevált szervez a Magyar Képzőművészeti Egyetem néhány hallgatója az egyetemi autonómjáért derül ki a Színház- és...

A vizsgálati fogságban ülő Joób Márton visszahívását kérte a Fidesz és a KDNP

A letartóztatásban lévő szegedi képviselő visszahívását kérte a Fidesz és a KDNP. A letartóztatásban lévő Joób Márton...

Verstappen ambivalensen reagált arra, hogy Hamiltont szóba hozták a Red Bull-lal

Az biztos, hogy izgalmas lenne látni egy Lewis Hamilton-Max Verstappen párost az F1-ben.

Wéber Kata is szerepel a Variety a világ 10 legígéretesebb forgatókönyvírói toplistáján

A színésznőből lett forgatókönyvíró legutóbb a Velencei Filmfesztiválon bemutatott Mundruczó Kornél által rendezett Pieces of a Woman...

A munkanélküliek fele semmilyen pénzügyi segítséget nem kap az államtól

A kormány - európai szinten példátlan - szűkmarkúságának köszönhetően közel 170 ezren teljesen magukra maradtak. Tovább árnyalja a...

Hivatalos: a korábbi Ferrari-főnök lett az F1 új vezére

Stefano Domenicali a harmadik exferraris, aki komoly pozíciót kap a sportág vezetésében.

Koloszár Enikő megható vallomást tett: Fontos dolog hiányzik az életéből

Az Exatlon egykori sztárja őszintén vallott érzéseiről.

A Bayern München rekordot döntött Szuperkupa-győzelmével

Elképesztő sorozatban vannak a bajorok.

Nem lesz esküvő. Demi Lovato és vőlegénye szakítottak.

Két hónap jegyesség után szakítottak.

Sport

Így ünnepelték a maszkos müncheniek a Szuperkupa-sikert a Puskás Arénában

A Bayern München fennállása során másodszor hódította el a trófeát.

Példátlan események a Veszprém első hazai BL-meccsén

A Zágráb ellen kezdte meg a Telekom Veszprém az idei BL-sorozatot.

Bérgyilkossal akarta megöletni a válogatott focistát saját felesége

Több mint 410 millió forintot adott volna a bűnözőnek.

˝Csak egy esélyed van˝ - Barcelonában elvesztették a türelmüket

Játékosok garmadája távozott az elmúlt két évben Barcelonában. Valami elromlott, a hajó egyre inkább süllyed, a kapitány azonban még a fedélzeten.

Tizenöt másodperc után lecserélték a futballistát

Mindössze 15 másodperc után lecserélték a Nomme Kalju 16 esztendős, kezdőként pályára lépő futballistáját.

Több ezer szurkoló ordíthatja be a BL-be a Fradit

A Molde elleni visszavágón a stadionban nem, de a pálya körül ott lehetnek a drukkrekek. Hajnal Tamás sportmenedzser a repülőről leszállva adott interjút az Origónak.

A kerítést rázva, őrjöngve ünnepeltek a MOL Fehérvár focistái

A francia Reims kiütése a csütörtöki játéknap egyik legnagyobb meglepetése.

Újabb magyar focicsoda: kiverte a francia Reimst a Fehérvár és egyetlen meccsre a csoportkörtől

A MOL Fehérvár 120 percnyi játékidőt követően tizenegyesekkel verte meg a Ligue 1-ben szereplő Reimset.

Emelt fővel távozó Sevilla, Martinezt éltető Bayern - reakciók a budapesti Szuperkupa után

"A futball néha csodálatos történeteket ír, Javi Martinez győztes gólja is ilyen. Szerdán még arról szóltak a hírek, hogy már Bilbaoban van, most meg ő szerzi a győztes gólunkat."

Fociünnep járvány idején a Puskás Arénában: fotókon a szuperkupa

Szeptember 24-én este 21 órás kezdettel elrajtolt a 45. szuperkupa, ami történetében először Budapesten került megrendezésre. A rendhagyó fociünnep nem csak azért volt különleges, mert a magyar főváros adott neki otthont, hanem az...

Minden idők legeredményesebb német játékosa lett Budapesten a Bayern sztárja

Hamarosan egyeduralkodó lehet ebben a kategóriában.

0

Bulvár

Meghalt a híres magyar séf

A 81 éves Lukács István mesterszakács háromszoros Oscar-díjas, többszörös olimpiai bajnok volt.

Íme az igazság: Szabó Ádám új szerelmet talált a Sztárban Sztár stábjában?

Szabó Anikó a Sztárban Sztár koreográfusa Celebszemle vlogunkban mesélt a show-ra való felkészülésről, és a kulisszák mögötti ˝románcokról˝.

Nem csinálhattok velem semmit, ti büdös csicskák - kiabálta a rendőröknek, ülni fog

Elismerte a bűnösségét az a férfi, aki tavaly Oroszlányon megrongált egy rendőrautót. Volt másik ügye is, másfél évet ülni fog.

Michael Douglas magára maradt

Az egyik főszereplő nélkül ér véget egy Golden Globe-díjas sorozat.

Van egy kifejezetten jó hírünk a 75-80 éveseknek

Fizikailag és szellemileg is frissebbek, mint a korukbeliek harminc évvel ezelőtt.

Ebbe a karizmatikus lakóautóba maga Batman is beköltözhetne

Kívülről fekete hullámlemez, belülről világos fenyő falburkolat és mennyezet határozza meg ezt a mobilházat, amelynek kis túlzással olyan kisugárzása van, hogy akár maga Batman is beköltözhetne. Sportos, dinamikus és elegáns, ...

Egy koronavírusos beteg: Nem értem, hogy lehet itt gyógyulni és gyógyítani!

Embertelenek a körülmények, úgy érzi, otthon gyorsabban felépülne, mint a kórházban. Videót is készített, hogy megmutassa, milyen a kórtermük.

Jégesővel és felhőszakadással érkezik a vihar

Zivatarveszély miatt adott ki figyelmeztetéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Gryllus Dorka babapocakos, fürdőruhás fotója: a 47 éves sztár gyönyörű kismama

Gryllus Dorka már a harmadik trimeszterben van, második gyermekét novemberre várja.

Elütötte a BMW-s a motorost, a többi autós reakciója fantasztikus volt - videó

Megpróbált lelépni, de akkor jött a nagy a meglepetés.

blogmorzsák

A karcagi szaporító telep felszámolása

Nem véletlenül nem lehetett hallani a borzalmas állapotban levő állatok hangját: kb. 100 kutya hangszál­vágott, és annyira félnek, hogy szinte meg se lehet őket érinteni.

Velence másképp, irány a dombok közé!

Könnyed, gyereküléssel is teljesíthető kerékpártúra beszámoló egy apa-lánya napról.

Gondolatok a támogatásról, a munkáról és a takarékoskodásról

Mi a fontosabb: jó fizetés vagy jó munkahely legyen?

A tudomány szerint ez a 3 dolog kell a sikerhez

Akár 76%-kal nagyobb esélyed lesz a céljaid megvalósítására, ha követed ezt a 3 lépést.

Lazac- és tonhalsült rizottóval

Mindkét hal remek alapanyag, a rizottó meg csodásan illik hozzájuk.

Hányszor csináljátok még, ami nem működik?

Nem sikerült? Meg kell próbálni újra! De nem mindegy, hogy hogyan csináljátok: előre mentek, vagy csak körbe-körbe?

Orbán új hívó szóra lelt

"Készülni kell rá, hogy nálunk keresnek menedéket a keresztény bevándorlók Nyugat-Európából."

Kémtelenség

Micsoda kémtelenség!

Az „illiberális” felfogás teljesen vitaképtelen

Orbán nyilvánvalóan egy harcos alkat, vagy legalábbis nagyon jól érzi magát abban a szerepben, amikor valami ellen harcolni lehet.

A nemzetközi helyzet fokozódik

COVID-helyzetjelentés Nebraskából friss képekkel, vírusadatokkal, személyes szabályokkal, tippekkel.

Mit tegyél, ha úgy érzed, nem szeret eléggé a kutyád?

Néha elég pár közös élmény vagy épp arra van szüksége, hogy időt és teret kapjon, mert fél megbízni az emberekben.

0