Ezt olvasta már?

Egymillió forint támogatást is kaphatnak a vidéki idegenvezetők

Egymillió forint támogatást is kaphatnak a vidéken élő idegenvezetők a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. kedden megjelent pályázatának köszönhetően.

0

Labdarúgó NB I - Folytatódik a küzdelem a harmadik helyért és a bennmaradásért

A már bajnok Ferencváros és a biztos második Fehérvár rangadójával kezdődik meg a labdarúgó OTP Bank Liga hétközi, utolsó előtti fordulója, melyben a harmadik hely megszerzése és a kiesés elkerülése szempontjából fontos mérkőzésekre kerül sor.


hirdetés

A kedd esti nyitánynak a helyezés szempontjából nincs tétje, de - amint azt mindkét oldalon hangsúlyozzák - így sem mindegy, hogy milyen játékkal, milyen eredmény születik.

Szerhij Rebrov, a fővárosiak vezetőedzője az Újpest felett aratott szombati győzelem után, a Fehérvár, majd a Mezőkövesd elleni mérkőzésre is utalva úgy fogalmazott, örül, hogy nincsenek nyomás alatt, amikor három ilyen nehéz ellenféllel találkoznak.

"Fontos, hogy a bajnoki címtől függetlenül is megnyerjük ezeket a mérkőzéseket, persze sérülések nélkül" - idézte őt a fradi.hu oldal.

A székesfehérváriaknál az utolsó hazai fellépésére készül a csapatkapitány Juhász Roland, aki az idény végén visszavonul.

"Amiatt mindenképpen szomorú vagyok, hogy a bajnokság végeredményét tekintve tét nélküli lesz a mérkőzés, viszont mégiscsak a Ferencváros ellen lépünk pályára, ami mindig kiemelt találkozó, most ráadásul a friss bajnok lesz az ellenfelünk. Szeretnénk a pályán megmutatni, hogy ez a nagy pontkülönbség, ami kialakult az FTC és közöttünk, nem a realitás, be akarjuk bizonyítani, hogy vagyunk olyan jó csapat mint keddi ellenfelünk" - mondta a klub honlapjának nyilatkozva.

A 37. évét július 1-jén betöltő védő, aki 2016 végén búcsúzott el a válogatottól, elárulta, hogy egyre jobban elérzékenyül, ahogy közeledik a mérkőzés.

"Ami persze nem baj, hiszen azért történhet meg, mert rengeteg élmény jut eszembe, de nem lesz egyszerű. A célom az, hogy akár edzőként, akár más pozícióban a futballközegben maradva hasonló sikereket érjek el a jövőben, és ugyanúgy sírhassak majd az örömtől, ahogy most valószínűleg a befejezés miatt fogok" - mondta a molfehervarfc.hu oldalnak.

A két csapat eddigi két idénybeli mérkőzését az FTC nyerte meg, október végén 2-1-re Székesfehérváron, február közepén pedig 1-0-ra otthon.

Az első két hely már korábban eldőlt, de a harmadikért - amely ugyancsak nemzetközi kupaindulást ér - még komoly a küzdelem a Mezőkövesd és a Puskás Akadémia között. A két együttes azonos ponttal áll, de előbbinek több győzelemmel kedvezőbb a helyzete. A kövesdiek szerdán a kiesés elkerüléséért küzdő Debrecent fogadják, amely vélhetően mindent belead majd, hogy megkapaszkodjon az élvonalban. A vendégcsapat önbizalmának minden bizonnyal jót tett, hogy vasárnap otthon 4-0-ra verte a DVTK-t, de sikertelen széria után a Mezőkövesd is javított szombaton, amikor saját közönsége előtt egy félidőt emberhátrányban játszva, a ráadásban szerzett góllal kicsikarta a győzelmet a Fehérvárral szemben. Ezzel maga mögött tartotta a Puskás Akadémiát, amely a Paks elleni hazai sikerrel tartotta ugyan a lépést, de előzni nem tudott. A negyedik helyezett ezúttal Kisvárdára látogat, ahol az előző fordulóban szintén három ponttal gazdagodó hazaiak számára a bennmaradás a cél. Utóbbi együttes a nyolcadik és három ponttal előzi meg az utolsó előtti Debrecent, közöttük pedig az Újpest és a Paks várja - veszélyeztetettként - a ZTE, illetve a Diósgyőr elleni hazai mérkőzést.

 

A 32. forduló programja:

kedd:

MOL Fehérvár FC-Ferencvárosi TC 18.55

Újpest FC-ZTE FC 21.05

szerda:

Mezőkövesd Zsóry FC-Debreceni VSC 16.55

Budapest Honvéd-Kaposvári Rákóczi FC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 19.00

Kisvárda Master Good-Puskás Akadémia FC 19.00

Paksi FC-Diósgyőri VTK 21.05

 

A tabella:

1. Ferencváros 31 22 7 2 57-23 73 pont - már bajnok

2. MOL Fehérvár FC 31 17 8 6 54-28 59

3. Mezőkövesd Zsóry FC 31 14 8 9 42-29 50

4. Puskás Akadémia FC 31 13 11 7 49-39 50

5. ZTE FC 31 11 9 11 49-41 42

6. Diósgyőri VTK 31 12 5 14 38-46 41

7. Budapest Honvéd 31 11 8 12 31-40 41

8. Kisvárda Master Good 31 11 5 15 39-42 38

9. Újpest FC 31 10 7 14 38-44 37

10. Paksi FC 31 10 7 14 41-50 37

11. Debreceni VSC 31 10 5 16 46-56 35

12. Kaposvári Rákóczi FC 31 4 2 25 25-71 14 - biztos kieső








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Elemzők: még nagyobb drágulás jöhet

A piaci várakozásoknak megfelelően nagyot nőtt az infláció Magyarországon júniusban. A következő hónapok pedig további emelkedést...

Palackorrú lebegő kikötők várják a vízitúrázókat a Tiszán

A folyóból összegyűjtött műanyaghulladék újrahasznosításával ösztönzik a helyi turizmust.

A Liverpool zseniális jobbhátvédjének inkább a középpályán lenne az igazi posztja?

Emile Heskey, a Pool korábbi csatára szerint Trent Alexander-Arnold nem csak kalózkodik elöl, hanem egyedül képes bejátszani a pálya teljes...

Két év múlva vinné Mbappét a PSG-től a Real Madrid

A Real Madrid meg akarja szerezni a világ legjobb futballistái között számon tartott Kylian Mbappét, de csak 2022-ben, amikor a francia...

Péntektől drágább lesz a tankolás, mint a koronavírus előtt

Megint emelik az üzemanyag árát, ezért érdemes még szerdán vagy csütörtökön tankolni.

Hónapok óta nem kapnak fizetést a vásárosnaményi ruhagyár dolgozói

Sokan március 20. óta fizetés nélküli szabadságon vannak, akik pedig dolgozhattak, azoknak előbb sokkal kevesebb pénzt fizettek, májusban...

Muszáj tovább emelni a cigaretta árát

A jövedéki adót kell közelíteni az EU által elvárt szinthez.

Biztonsági átjáró ipari rendszerekhez

A Check Point bemutatta a legújabb biztonsági átjáróját, amelyet ipari és Scada-rendszerekhez fejlesztett ki.

Oroszországban meghaladta a 700 ezret az igazolt fertőzések száma

Az országban a járvány kezdete óta több mint 21,7 millió, az elmúlt nap folyamán pedig 253 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el.

Ebben az 5 megyében portáyztak az unokázós csalók: elképesztően sok pénzt kaszáltak

Csaló bűnbandát számoltak fel a rendőrök. A nyomozás eddigi adatai szerint az elkövetők több mint 20 millió forintot csaltak ki Pest,...

Kinevezte új vezetőedzőjét a Kisvárda

Az NB I-es klub a korábban a DVSC-t és a Budapest Honvédot is irányító szakembernek adott munkát.

Sport

Megtaláltuk a legformásabb fenekű focistafeleséget?

Nem állítjuk, hogy Lucas Ocampos feleségének, Majo Barbeitónak van a legformásabb feneke a futballistafeleségek között, de valószínűleg ott van az élmezőnyben.

A Ferencváros kapusa a Real Madridnál járt - képek

A játékos közelebbről is megismerkedett a BL-serleggel.

Hosszú Katinka csábító fotója meghódította az internetet - kép

A háromszoros olimpiai bajnok úszó megtalálta a számításait.

Szerbia-Magyarország: megvan a kőkemény, pokoli helyszín

Parázs mérkőzés jöhet október közepén.

Alonso visszatér a Forma-1-be

Egybehangzó sajtóhírek szerint a kétszeres világbajnok Fernando Alonso 2021-ben visszatér a Forma-1-be a Renault pilótájaként.

Dárdai jó csapatoktól kapott zsíros ajánlatokat, de nincs kedve vezetőedző lenni

Nem hiányzik neki a stressz, jól elvan az utánpótlásban.

32 évesen meghalt a kétszeres világbajnok Alex Pullin

Szigonyhalászat közben történt a tragédia.

Német szakember viheti Szoboszlait az olasz sztárcsapathoz

Az olasz sportsajtó szerint az 62 éves edző mindenben megállapodott a milánói klubbal.

Újabb világeseményt töröltek a koronavírus miatt

Az eredetileg az USA-ban megrendezésre kerülő verseny teljes lemondása mellett döntöttek a szervezők.

Új frizurával érkezett a Milan elleni meccsre Cristiano Ronaldo

Gólt így is szerzett, de a csapata kikapott.

Ha van bombagól, akkor ez az

A Crystal Palace támadója, Wilfried Zaha valami bitang nagy gólt rúgott a Chelsea-nek.

0

Bulvár

Itt a lista: ezeken a kistelepüléseken épülnek vagy újulnak meg utak, hidak, járdák

Utak és járdák építésére és felújítására 718 kistelepülési önkormányzat nyert összesen 10 milliárd forintot a Magyar Falu Program keretében.

Így tüntethető el a seprűvéna és a nagyobb visszér

A seprűvéna, illetve a nagyobb visszerek megjelenése sok hölgyet zavar - ám ma már mindkét probléma hatékonyan kezelhető.

Reszelés nélkül megszabadít a bőrkeményedéstől és babapuhává teszi a talpakat: kipróbáltuk, mit tud a hámlaszt...

A hámlasztó zokni régóta ott volt a must-have-listámon, és most végre volt szerencsém kipróbálni. Sok előnnyel jár ez a termék, amivel engem első teszt után megnyert, viszont van egy-két dolog, amit feltétlenül figyelembe kell venni a használata során. Titkon nagyon örültem, amikor kézhez kaptam a Parasoftin bőrhámlasztó zoknit tesztelésre. Lassan két és fél hónapja, hogy [...]

Koronavírus fertőzötteket találtak egy diáktáborban

A 250 fős táborban már járt az Ántsz, a fertőzötteket kórházba szállították, a kontaktokat tesztelték.

Rémálomba illő kép terjed egy embernagyságú denevérről

Valóban létezik ekkora denevér, vagy hamisítvány a felvétel?

Több mint négyszázezer silány védőmaszkot foglalt le a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Győr-Moson-Sopron megyei munkatársai több mint négyszázezer védőmaszkot és nyolcvanezer egyéb védőeszközt találtak két kamionban az M1-es autópályán. A termékek az előírt követelményeknek nem feleltek meg, ezért a két, összesen százharmincmillió forint értékű szállítmányt a NAV feljelentéssel átadta a rendőrségnek.

Agyonadóztatja az Orbán-kormány az alacsony fizetésért dolgozó magyarokat

És mindeközben egyáltalán nem sarcolja olyan mértékben a magas fizetéseket a kormány, mint teszik azt jó néhány másik országban. Itt mutatkozik meg az egykulcsos személyi jövedelemadó-rendszer hibája.

Nem sok jót jelez Magyarországnak az új brüsszeli jóslat

Kis mértékben rontotta a közösségre vonatkozó gazdasági előrejelzését az Európai Bizottság. Szerintük növekedtek a kockázatok, így továbbra sem lehet tudni, hogy a járvány második hullámát korlátozások nélkül megúszhatjuk-e.

Áttetsző ruhában nézi a tavat az Exatlon szépsége

Szabó-Thomka Hanna az Exatlon első évadjának volt nagy esélyese.

Orbán Viktor szűkíti a területet: budapestiek nem is pályázhatnak állami támogatásra

Hatalmas pénzosztásba kezdett az Orbán-kormány a turizmusban. Mindenki kaphat pénzt, de azért akad egy apró kivétel: budapestieknek nem jár semmi.

blogmorzsák

10 balhés játék, ami kiverte a biztosítékot

A Harry Potter játék, amit végül szex­shopok kezdtek forgalmazni, és más agyament darabok, amik tiltakozást, felháborodást váltottak ki.

Hányszor mondunk nemet a gyermekünknek?

Gondoljuk át, milyen könnyedén bomlasztjuk a gyerek és a köztünk fennálló viszonyt.

Harminchat igaz ember, akik fenntartják a világot

Mit jelent az, hogy a világ 36 igaz ember érdemében létezik? Kik ők és hol vannak?

"Az ex nője miatt szakítottunk"

„Én nem akarok feltételeket szabni, hogy kivel találkozhat és kivel nem, elvégre felnőtt ember.”

A siklóernyős is ember

„Az milyen ország, ha jobban járunk, ha nem hívjuk a 112-t?“

A gumi­égetés okozta katasztrófa

Magyarországon közel 20 éve tilos gumit égetni, de még mindig akadnak esetek, amikor gumiégetésen kapnak egy-egy lakost.

Gyászmenet a Bulinegyed­ért? Mi van itt emberek!

„Nem az igényes, korrekt helyek­kel van a gond, akik amúgy egyetértenek a rendelettel, hanem az itatókkal.“

Posta, vírus és jog

"A kézbesítő lazán ráírja a térti­vevényre, hogy személyesen vettem át a levelet, majd betolja a postaládába."

A Balatonban nyug­szik az első, magyar tengeralattjáró

Évekkel előzte meg a hivatalos elsőt a balatoni hajó, ám a kere­sésére létrehozott alapítvány sem találta a roncsait.

Kik azok a mérgező barátok és vajon mi annak számítunk-e?

Divatos mindenkit lemérgező barátozni, aki nem igazol vissza minket pozitívan. De mitől lesz valaki valóban mérgező?

Mercedes W210 - A pápaszemek mögött

Az 1995 és 2002 között gyártott E-osztály a va­laha gyártott egyik legjobb Mercedes is lehetett volna, ha nem szenvedne egy súlyos hibától.

0