Ezt olvasta már?


Lehet 400 forint is a benzin literje?

Az elmúlt hetekben látványosan dráguló olajár láttán egyre nagyobb az aggodalom, egyelőre azonban nem érdemes megrohamozni a benzinkutakat.

A K&H szerint ugyanis az emelkedést a hirtelen megugró olajár miatt mérséklődő keresletnövekedés, az amerikai dollár erősödése, a Trump iráni szankcióival szembeni európai és ázsiai ellenállás, és az OPEC soron következő ülésének várható kvótaemelése mind fékezheti.

A geopolitikai kockázatok miatt az elmúlt hetekben hároméves csúcsra emelkedett a jelenleg már 79 dollár fölött állomásozó Brent típusú olaj ára, így nem alaptalan az aggodalom, hogy ilyen ütemű drágulás mellett akár újra elérheti a 100 dolláros hordónkénti árat. A történet jelenlegi két főszereplője a lassan összeomló Venezuela és Irán. A dél-amerikai országban a legnagyobb kincsnek számító állami olajipar hanyatlása komoly mértékben hozzájárul az OPEC országok kitermelésének csökkenéséhez. Sőt, a csőd szélén álló országban a szükséges olajipari beruházások elmaradása további termeléskiesést okozhat. Irán esetében pedig - miután Donald Trump felmondta az iráni atomalkut, és újra szankciókkal bünteti a közel-keleti országot, a piaci várakozások szerint napi 250-500 ezer hordónyi mennyiség eshet ki a termelésből.

„E két ország együttes termeléskiesése miatt akár 1 millió hordó olajjal csökkenhet az OPEC kitermelése a 2016 novemberében vállalt 32,5 millió hordó/napos kitermelési kvótához képest. Ezt a vártnál nagyobb mértékű kisesést nagyrészt most árazta be a piac – ennek köszönhető az elmúlt hetekben látványosan megugró olajár. A világgazdasági növekedés miatt stabilan bővülő kereslet következtében pedig akár a 100 dolláros szintig is elszaladhat az árfolyam” – tájékoztatott Hajósi Péter, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

„Mielőtt azonban bárki megrohamozná a benzinkutakat, azt is látni kell, hogy egyrészt a magas olajár mérsékli a kereslet növekedését, másrészt arra késztetheti az OPEC vezető Szaúd-Arábiát, hogy vizsgálja felül saját politikáját, ugyanis minden egyes nappal piaci részesedést veszít. Erre legközelebb a június 22-i OPEC ülésen kerülhet sor hivatalos formában, de már most megszellőztették, hogy továbbra is 80 dolláros olajárban gondolkodnak. Emellett az európai és ázsiai országok fellépése Trump iráni szankcióival szemben, illetve az amerikai dollár erősödése is visszafoghatja az olajár további lendületes emelkedését. Mindezen hatások együtteseként ugyan 100 dollárig is felkúszhat az árfolyam, ez azonban mindenképpen lassabban történhet, mint tette azt 60 dollárról 80-ra” – hűtötte le az aggodalmakat a befektetési szakember.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Klímaszerelők figyelmeztetnek – Gigantikus pácba kerülhetsz a szezon előtt

Sok dolog miatt figyelmeztetnek a klímaszerelők, de talán ez a legfontosabb, mielőtt beindulna a szezon.

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával...

Az utolsó meccs utolsó perce is dönthet, hajszálon múlik minden a Premier League-ben

Az angol bajnoki címért folyó verseny minden korábbinál kiélezettebbé vált.

Megtörtént az átállás: már csak ilyen töltőkkel lehet megvásárolni a laptopokat

Lejárt az idő, a gyártók nem várhatnak tovább az átállással - vannak azonban kivételek.

Veszélyt jelezhet az ártalmatlannak tűnő szunyókálás? Amit a kutatók találtak, az sokakat megijeszthet

Sokan csak egy kis ártatlan pihenésnek tartják, pedig a gyakori vagy hosszú szunyókálás komoly figyelmeztető jel is lehet. Egy friss...

2 fokkal lehűti a lakást ez a spéci függöny: ha nincs klímád, hálás leszel érte

A hőszigetelő függöny bár nem hűt, jelentősen visszafoghatja a lakás felmelegedését.

3 napos időjárás-előrejelzés: vége a hűvös napoknak, sokkoló felmelegedés jön

Erre a drasztikus fordulatra mindenkinek fel kell készülnie.

Így kell helyesen tárolni a gumiabroncsot a garázsban – a legtöbben ezt rontják el

A gumiabroncs az autó egyik legfontosabb alkatrésze, hiszen ez az egyetlen pont, ahol a jármű érintkezik az úttal. Mégis sok autós csak...

Isten hozta a civil életben! Visszatérnek a politikusok a parlamentből a munkaerőpiacra

Az országgyűlési választások lezárultával több tucat képviselő kényszerül arra, hogy végleg elhagyja a politikai életet, és leadja a...

Vége a vitának? A görög nyelvtan szabályai igazolhatják, hogy a hunok és a magyarok egy nép

Grafológusok szerint a hun és a hungár valójában ugyanaz a szó.

Küszöbön lehet az USA rendkívüli csapása – Irán retteghet

Egyre élesebb hangulat jellemzi az USA és Iran közötti viszonyt, miután egy amerikai szenátor szerint továbbra is reális lehetőségként...

Ezt edd este, ha laposabb hasra vágysz: 30 nap alatt látványos lehet a változás

Nem mindegy, mi kerül este a tányérra, főleg akkor, ha fogyni szeretnél. Néhány egyszerű vacsoraválasztás sokkal többet számíthat,...

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el

Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

A bírói egyesület üzent Magyar Péter igazságügyi miniszterjelöltjének

A Magyar Bírói Egyesület együttműködést ajánlott a leendő igazságügyi kormányzatnak. A szervezet a közleményében élesen bírálta az előző kormányt a bírói függetlenség aláásása miatt.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz

A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.

0