Ezt olvasta már?


Lévai Anikó: sokat fejlődött a magyar vendéglátás minősége az elmúlt 10 évben

A magyar vendéglátás és a hazai alapanyagok minőségének jelentős javulását méltatta egyebek mellett Lévai Anikó, a Magyar Konyha szerkesztőbizottságának elnöke a gasztronómiai magazin és a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) A piac konyhája című csütörtöki, székesfehérvári konferenciáján.

Lévai Anikó a fenntarthatóság és a klímaváltozás jegyében rendezett eseményen azt mondta, "kincs van a birtokában annak, akinek földje van, azonban aki tudja, hogyan kell megművelni a földet, a túlélés zálogát tartja a kezében".

A fejlődés szemmel látható eredményei közé sorolta, hogy egyre több nemzetközileg elismert étterem van Magyarországon.

Egy-egy étterem színvonalának "alfája és ómegája" az alapanyagok minősége - mondta, és megjegyezte: míg tíz éve még külföldről kellett behozni jó minőségű húst és alapanyagokat, ma már ezek a hazai kínálatban is elérhetők. Elismeréssel szólt arról is, hogy ma már nemcsak egy-egy étteremnek van jó híre, hanem maguknak a termelőknek is. A fogyasztók egyre inkább keresik a kiváló termékeket, amelyek jellemzői a kézműves, a szezonális vagy a termelői szavak - tette hozzá.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy minőségi gasztronómia nélkül nehéz elképzelni egy modern nagyvárost. Hozzátette, hogy Székesfehérvár mint ipari központ és a környezetének kapcsolata jelentősen megváltozott az elmúlt évtizedekben. Szerinte felbomlott az egészséges egyensúly, mert miközben az ország legjobb mezőgazdasági területei vannak a város körül, azok kevésbé szolgálják ki annak lakosságát, mert a környező településeken élők is "fehérváriként élnek", nem igazán foglalkoznak mezőgazdasággal.

A rendezvény házigazdája, Borbás Marcsi arra hívta fel a figyelmet, ha a ma embere nem kezd el ugyanolyan takarékosan élni, mint nagyszülei, akkor "kizabálja maga alól a Földet". Úgy vélte, a környezet- és klímavédelmet nem globális problémaként kell megfogalmazni, hanem egészen szűk környezetben, mert akkor mindenki magáénak érzi azt.

Viski József az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára elsődlegesnek nevezte a Kárpát-medencében a termőföld és az édesvíz védelmét, illetve szólt a nemrégiben indult erdősítési programról, amely a gyenge minőségű termőföldeket és a fogyóban lévő erdőket célozza.

Beszélt arról is, hogy Magyarország zöldségből, gyümölcsből és feldolgozott áruból behozatalra szorul, ezért ezeken a területeke a kisebb gazdaságokat, családi vállalkozások termelését ösztönözni kívánják, hogy a környezetkímélőbb termeléssel jobb minőségben, kevesebb utaztatással elégítsék ki a hazai igényeket. Hozzáfűzte: az effajta termelési mód drága, nem versenyképes, ezért támogatni kell hazai és uniós forrásból.

Szári Zsolt a Balatoni Halgazdaság vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy a Balatonon hat évvel ezelőtt megszűnt a halászat, a horgászat került előtérbe, így az éttermek legálisan már nem juthatnak balatoni halhoz. Megjegyezte, hogy a vendéglátói kör kiszolgálására eddig sem volt elegendő balatoni hal, de más akvakultúrákból a szükséges halmennyiség beszerezhető.

A minőség garantálására megoldásnak nevezte a tájegységi jelző használatát, a falusi vendégasztal szolgáltatást, továbbá a tógazdasági haltermelés szerkezeti átalakítását. Megemlítette, hogy a balatoni hal oltalom alatt álló földrajzi jelzés bevezetése is megoldás lehet, jelenleg az Európai Unió előtt van a téma, s várhatóan jövő tavaszra bejegyezhetik, elfogadhatják.

A rendezvény keretében átadták a Magyar Konyha Termelői Díjakat is. A három díjazott Fekete Zsóka (mangalicafarm - Görbeháza), Varga Sándor és felesége (biodinamikus mintagazdaság - Szentgál), valamint Bózer István és Márkus Erika (Sajtkonyha - Csurgódomb) lett.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Westernfilmek, amik örökre megváltoztatták a műfajt

Ezek a westernfilmek a hagyomány és az újítás határán váltak időtlen közönségkedvencekké.

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet,...

Titkos dátumról beszélt a Star Wars sztárja – jöhet a folytatás

Sam Witwer szerint a Star Wars: Maul – Árnyak mestere új évadára nem kell sokat várniuk a rajongóknak.

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a...

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

A Netflix egyik legnagyobb sci-fi dobása majdnem visszafelé sült el

A Netflix űrállomáson játszódó sci-fi horrorja erős szereposztással, de ellentmondásos fogadtatással debütált.

Ez az ital megtisztítja a májadat és csökkenti a vércukorszintet: sokkal finomabb a kávénál és olcsóbb

Pár korttyal ebéd után a máj egészségéért: csökkenti a cukorszintet és kitisztítja a fejet. Felejtsd el a kávét, inkább szavazz...

Borította a bilit a Jóbarátok sztárja: durván mérgező légkör uralkodott a sorozat forgatásán

Gyakran bántak tiszteletlenül, különösen a női szereplőkkel.

Súlyos, hogy mit mutat meg a vérvétel, minden idősre vonatkozik

A személyi igazolványban szereplő életkor nem feltétlenül mondja meg, valójában milyen állapotban van a szervezet.

Norris letarolta Miamit, a McLaren megtörte a Mercedes fölényét a sprintkvalifikáción

Lando Norris miami erődemonstrációja után úgy tűnik, bevált, hogy a McLaren egy teljesen új autót épített a többhetes kényszerszünetben.

Elhunyt Takács Csaba

Meghalt Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori ügyvezető elnöke, volt parlamenti képviselője, a Communitas...

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

0