Ezt olvasta már?


Magyar Kupa - Harmadosztályú ellenfelet kapott a címvédő Fehérvár és az FTC

A címvédő MOL Fehérvár és valamint az Európa-liga csoportkörébe jutott Ferencváros is harmadosztályú ellenféllel találkozik a labdarúgó Magyar Kupa hatodik fordulójában.

A magyar szövetség (MLSZ) tájékoztatása szerint a hétfői sorsoláson - amelyen a csapatokat az olimpiai bajnok Dunai Antal húzta ki - eldőlt, hogy a fehérváriak ellenfele az Eger, míg a bajnok ferencvárosiaké az Iváncsa lesz.

Az élvonalbeli csapatok most kapcsolódnak be a sorozatba, és a másodosztályban szereplő együttesekhez hasonlóan kiemeltek voltak a sorsoláson, tehát egymással nem kerülhettek össze. A párharcok pályaválasztói az alacsonyabb osztályú együttesek, azonos osztály esetén az elsőnek kihúzott klub játszik hazai pályán.

A továbbjutás egy mérkőzősen dől el, amennyiben ez nem sikerül a rendes játékidőben, úgy kétszer 15 perc hosszabbítás, majd tizenegyespárbaj következik.

A Tállya KSE szerencsés volt: a Balmazújváros kizárása miatt erőnyerőként nem kell pályára lépnie ebben a fordulóban, így játék nélkül a következő körben folytatja szereplését.

A Magyar Kupa mérkőzéseit szeptember 21-én és 22-én játsszák. A Ferencváros és a ZTE - elhalasztott bajnoki találkozója miatt - szeptember 25-én lép pályára.

 

Magyar Kupa, 6. forduló:

az élvonalbeli együtteseket érintő párosítások:

-----------------------------------------------

Érdi VSE (III. osztályú)-DVTK

Putnok FC (III.)-Paksi FC

Dunaharaszti MTK (III.)-Budapest Honvéd

Iváncsa KSE (III.)-Ferencvárosi TC

Eger SE (III.)-MOL Fehérvár FC

Kiskunfélegyházi HTK (megye I.)-ZTE FC

Sárvár FC (III.)-DVSC

Bonyhád VLC (megye I.)-Puskás Akadémia FC

Pilisi LK-Legenda Sport (megye I.)-Kisvárda Master Good

Hévíz SK (III.)-Mezőkövesd Zsóry FC

FC Hatvan (III.)-Újpest FC

Soltvadkerti TE (megye I.)-Kaposvári Rákóczi FC







0
0
0

hírek innen, onnan

Öten fulladtak bele a folyóba

Belefulladt öt ember a Kupa folyóba péntek délután a horvát-szlovén határ közelében, Severin na Kupi térségében. Az illetők...

Papírfecniként kapta fel a parkoló autót a viharos erejű szél, egy másiknak vágta

Egy úgynevezett mikrokitörés rendezte el két parkoló autó sorsát Brazíliában.

Dúsgazdagként ébredt 2 magyar szerencsevadász: elképesztő összeget kaszáltak az európai szuperlottón

Két magyar is több tízmilliós nyereménynek örülhet, azonban nem volt telitalálat a 39. heti, pénteki Eurojackpot sorsoláson.

Gombnyomásos botrány az Országgyűlésben: Bűncselekménnyel vádolják a Tisza Párt képviselőjét

Képviselőtársa helyett nyomta meg a szavazógombot a Tisza Párt frakcióvezető-helyettese: a Mi Hazánk szerint bűncselekmény történt,...

A pszichológia szerint ezt jelenti, ha a bejárati ajtó mellett hagyod a cipődet

Sokan úgy vélik, a bejárati ajtó mellett hagyott cipők sokat elárulnak a személyiségünkről, a pszichológia azonban ennél árnyaltabban...

Budaörs üzent: Nem fizetnek több szolidaritási hozzájárulást az államnak

Wittinghoff Tamás polgármester nyílt levélben közölte az államkincstárral a városvezetés döntését. A település az...

Mit tudnak a legújabb csúcsórák? Teszten a Samsung Galaxy Watch Ultra2 és a Huawei Watch GT 7 Pro

Hordtuk őket napközben, sétáltunk és futottunk velük, zenét hallgattunk és fizettünk velünk, és éjszaka is a csuklónkon hagytuk őket....

Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, fordulat állt be a magyar-ukrán viszonyban

Orbán Anita külügyminiszter a New York-i ENSZ-héten többször találkozott ukrán partnerével, és sikerült rendezni az elmúlt napok...

Állva tapsolt a zsűri, de a Sztárban Sztár napi győztese mégis keményen lepontozta magát: most Tóth Gabi bőrébe bújva bizonyítana újra

Maximális pontszám és napi győzelem a visszatérés estéjén Nem is alakulhatott volna szebben az elismerés...

Kidőltek a válogatott legfontosabb gólvágói: Marco Rossi radikális döntéssel vág neki a sorsdöntő meccseknek

Sűrű menetrend és kényszerű átalakulás a válogatottnál A magyar labdarúgó-válogatott szeptember 25-én Ukrajna ellen lép...

0

Sport

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

0