Ezt olvasta már?

Válogatott csatárával hosszabbított a Fehérvár AV19

Reisz Áron szezon végén lejáró szerződését egy évvel meghosszabbította a Fehérvár AV19 jégkorongcsapata.


Magyar nagykövetek: egységesek a visegrádi országok

A visegrádi országok, vagyis Magyarország mellett Lengyelország, Szlovákia és Csehország továbbra is egységesen lépnek fel az illegális bevándorlással, valamint a kényszerbetelepítéssel szemben - mondták a V4-ek országaiban dolgozó magyar nagykövetek az M1 aktuális csatorna Híradójában.


hirdetés

A műsorban elhangzott: Kovács Orsolya Zsuzsanna, Magyarország varsói nagykövete szerint Lengyelországban reneszánsza van a visegrádi együttműködésnek, Varsó stratégiai fontosságúnak tartja az azt. A nagykövet kiemelte, Lengyelországnak azért is elemi érdeke a V4 egysége, mert több vitás kérdése is van az Európai Bizottsággal.

Pető Tibor, Magyarország pozsonyi nagykövete szerint Szlovákiában is úgy látják, a V4-ek országai együtt erősebbek lehetnek, folyamatosak az egyeztetések Szlovákia és Magyarország között.

Boros Miklós, prágai magyar nagykövet arról beszélt, a kritikus hangok ellenére a cseh politika azt hangsúlyozza, hogy szükség van a visegrádi együttműködésre.







0
0

hírek innen, onnan

Éjfélkor kezdődik a Tesco alkalmazottainak munkaideje a vasárnapi boltzár miatt

Másképp nem tudnak felkészülni a hétfő reggeli vásárlói rohamra.

Tűz volt egy III. kerületi irodaházban

Körülbelül 20 embert kellett kimenekíteni.

Az oroszok jutottak döntőbe elsőként a férfi jégkorongtornán a téli olimpián

Az orosz válogatott jutott elsőként a fináléba a phjongcshangi téli olimpia férfi jégkorongtornáján azzal, hogy 3-0-ra legyőzte a cseh...

Orbán Viktor Angela Merkellel beszélt az EU-csúcs előtt

Brüsszelben találkoztak az állami vezetők.

Ézsaiás próféta pecsétjét találhatták meg Jeruzsálemben

Ézsaiás próféta pecsétjét találhatták meg jeruzsálemi ásatásokon régészek jelentette a Háárec című újság honlapja. A törött,...

Tűz ütött ki a Magyar Telekom egyik irodaházában

Tűz ütött ki egy ötszintes irodaházban pénteken délelőtt Budapesten; a dolgozók elhagyták az épületet tájékoztatta a Fővárosi...

Gyakran cserepesek az ajkaid? 5 meglepő ok, ami a háttérben állhat

A hűvös, szeles időben sokan szenvednek a kiszáradt, cserepes ajkaktól, melyeken a megfelelő hidratálás és a bőséges...

Újabb tragédia a veronai buszbaleset ügyében

A veronai buszbaleset áldozatainak hozzátartozóit elmeorvosi vizsgálatnak vetette alá az érintett biztosítótársaság.

Kiemelkedő évet zártak a hazai brókercégek

A gobális konjunktúra és a tőzsdei árfolyamok emelkedése megtett a hatását, erős volt 2017 a hazai brókercégeknél, a befeltetési...

Kulináris orgazmussal ér fel ez a kubai burger

Szeretnénk inspirálni a hazai burgerezőket, hogy bátran koppintsák le ezt a kubai recept alapján készülő csodát, mert mi menni fogunk,...

Már csak 200 szabad hely van az Evolution konferenciára

Az idei esemény mottója a "Minden út a fogyasztáshoz vezet", amelynek célja, hogy az bemutassa, hogy az elmúlt években megjósolt...

Ma is D-nap van, csak egy másik

Minden harmadik magyar extrém D-vitamin-hiányban szenved.

Sport

Hosszú Katinka szakmát váltott

Így néz ki a háromszoros olimpiai bajnok úszó munkaruhában.

Miklós Edit: ami történt, számomra felháborító

Az olimpiai hetedik síző akár a versenyzést is abbahagyhatja, ha a mostani elnök marad.

Olimpiai bajnok a magyar férfi váltó rövidpályás gyorskorcsolyában!

A hősök: Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Knoch Viktor, Burján Csaba, Oláh Bence.

Az egész világ a magyar váltóról beszél - fotó.

Még mindig nem térünk magunkhoz a téli olimpiai aranyérem után!

Elhunyt Lázár Bence, az Újpest korábbi labdarúgója

A 26 éves játékos régóta leukémiával küzdött.

Történelmi csoda a jégen: Magyarország olimpiai bajnok

Soha nem volt még magyar olimpiai bajnok a téli olimpián, a férfi gyorskorcsolya-váltó történelmi győzelmet aratott.

Nézze meg: videón az első magyar téli olimpiai aranyérem!

Nem lehet elégszer megnézni a férfi váltók phjongcshangi döntőjét.

Usain Bolt így gratulált a magyar hősöknek - fotó.

Mindenki üdvözölte a csodatevő olimpiai bajnokokat.

Önkívületben közvetítette a köztévé kommentátora a magyar aranyat

Az M4 Sport operatőre megörökítette a tévéstábot a történelmi pillanatban.

"Sanyi levadászta a kanadait" - a négy magyar, aki ma legenda lett

A két Liu-testvér szeme nem bírja a klórt. Emiatt most van egy olimpiai bajnok váltónk.

0

Bulvár

Tragikus balesetről jött hír: sok a sérült, riasztották a kórházakat

A balesetben hat ember sebesült meg. Egy fiatal belehalt sérüléseibe.

Kielégítő szexuális élet merevedés nélkül

A legtöbb ember a szexre, mint a behatolással együtt járó közösülésre gondol. Ez a nézet azonban meglehetősen frusztráló lehet az erekciós zavarral küzdő, és az idősebb párok számára. Előfordulhat, hogy még az erekciót segítő gyógyszer segítségével is nehezen megvalósítható a hagyományos értelemben vett szex, mint ahogy az sem ritka, hogy az idősebb nők számára a síkosító használata ellenére is fájdalmat okozzon a behatolás.

Hosszú Katinka szakmát váltott

Így néz ki a háromszoros olimpiai bajnok úszó munkaruhában.

Miklós Edit: ami történt, számomra felháborító

Az olimpiai hetedik síző akár a versenyzést is abbahagyhatja, ha a mostani elnök marad.

5+1 pszichológiai trükk, amivel elképesztő hatást érhetsz el

A pszichológia egyike a világ legizgalmasabb tudományainak, hiszen rengeteg érdekességet tár fel az emberi lélekről. Azáltal, hogy te is jobban megismerkedsz a lélektannal, képes leszel bizonyos élethelyzetekre felkészülni, ügyesebben venni az akadályokat, sőt, még alakítani is tudsz egy-egy szituáción. Most mutatunk néhány pszichológiai trükköt, amit feltétlenül ki kell próbálnod!

Most kaptuk a hírt: tragédia történt a budapesti bevásárlóközpontban

Mentősök és rendőrök lepték el a Mammut bevásárlóközpontot.

Tragikus hír érkezett, elhunyt Tahi Tóth László

Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész 74 éves volt.

Elhunyt Lázár Bence

Február 22-én hajnalban elhunyt az Újpest egykori csatára.

Egy gyakori rossz szokás, ami elbutulást okoz: háromszorosára növeli a kockázatot

Nemcsak örökletes lehet a demencia, olyan tényezők is előidézhetik, mint a túlzott alkoholfogyasztás.

Rettenetes baleset történt a luxusfeleséges valóságshow forgatásán

Kigyulladt a hajójuk, süllyedni kezdtek, ketten még hánytak is.

Ilyenkor növekszik a leggyorsabban a testsúlyunk

A második trimeszter ideje alatt rohamosan nő a magzat. A 13-14. hét között több mint 60%-kal növeli meg testsúlyát a korábbiakhoz képest. A l...

Elios-ügy: Megszólalt Polt Péter

Költségvetési csalás és kapcsolódó bűncselekmények miatt javasolt nyomozást az OLAF az Elios-ügyben ezt Polt Péter közölte Harangozó Tamás szocialista képviselővel számolt be róla a hvg.hu.

blogmorzsák

Vitray Tamás a belügyi aktákban

Jelentések a televíziózás hőskorából.

Választás van, tisztességes eljárás nincs

Nem mindenki fordulhat bírósághoz, ha olyasmit tapasztal, ami szerinte sérti a választások tisztaságát

Generációs szélmalomharc

Magyarországon vajon mindegyik nagykorú generációnak utálnia kell a másikat? És ha nem, miért igen?

Ha jó előre be akarsz tárazni baromsá­gokból, figyeld a Fidesz kampányát!

Mintha a kormánypárti politikusok nem műve­lődési házakba járnának lakossági fórumokra, hanem inkább elmegyógyintézetekbe.

Szcientológus a rokonságban

"Hallgattam a folyamatos hibáimat hétről hétre és egy idő után azon kaptam magam, hogy még kevésbé birkózom meg a gondjaimmal."

"Szeretem őt, mégis elhagynám"

„Fél éve még az volt az álláspontja, hogy nem szeretne gyereket, de most felvetette, hogy mi lenne, ha...”

A Candy Crush világa, és ami mögötte van

A Candy Crushozó ember nem biztos, hogy csak azt a 10 percet szeretné eltölteni, amíg jön a busz.

Robogóval Isten köldökén

Sri Lanka olyan, mintha valaki kiporszívózta volna Indiát.

A csángók találkozása a Commodore 64-gyel

A legendás számítógép hangján szólnak a Kerekes Band slágerei.

Miért ilyen alacsony a buszsofőrök fizetése?

Nézzük, egyes szakma képviselői miért keresnek lényegesen kevesebbet annál, mint amire "lehetőségük lenne"?

Vöröslencse leves kolbász-chipsszel

Jön a csípős hideg, ne hagyjuk magunkat. Itt egy forró és tartalmas téli leves.

Ismét elment egy nagy nevettető

Tahi Tóth Lászlóra emlékezünk.

0