Ezt olvasta már?


Márciustól gyorsulhat a civil szervezetek nyilvántartásba vétele

A civil szervezetek működésére és nyilvántartására vonatkozó törvények március 1-jén hatályba lépő módosításai a civilekkel kapcsolatos eljárások gyorsítását és egyszerűsítését célozzák - közölte Madarasi Anna, a Fővárosi Törvényszék szóvivője az MTI-vel. - Pécsi Napilap -

A rendelkezés szerint sportegyesületek is kérhetik egyszerűsített elektronikus eljárásban, mintaokirat használatával a bejegyzésüket. Ha a bíróság az egyszerűsített eljárásban a kérelem benyújtásától számított 15 napos határidőn és az azt követő 30 napon belül sem tesz semmilyen intézkedést, akkor a 45 nap leteltét követő munkanapon automatikusan, a törvény erejénél fogva megtörténik a civil szervezet nyilvántartásba vétele a kérelemben szereplő adatokkal.

Az eljárások gyorsítását szolgálja az az előírás is, amely szerint az általános, nem mintaokirattal, hanem egyedi létesítő okirattal alakuló szervezet bejegyzésére irányuló eljárásban csak egyszer írhat elő hiánypótlást a bíróság, és ekkor a kérelem valamennyi hiányosságát meg kell jelölnie. A nyilvántartásba vételi, a változásbejegyzési kérelemnek helyt adó, valamint a közhasznú nyilvántartásba vételt elrendelő végzés ellen pedig megszűnik a fellebbezési jog, így a határozat már a közléssel jogerőssé válik.

Módosulnak a civil szervezetek törvényességi felügyeletére vonatkozó szabályok is. Az ügyésznek megszűnik az általános törvényességi ellenőrzési jogköre (külön jogszabály továbbra is írhat elő ilyet egyes szervezetekre), és ezzel megváltozik az ügyészség és a bíróság közötti munkamegosztás is. Az egyesületek és alapítványok nyilvántartásba vételi és változásbejegyzési eljárásában nem illeti meg az ügyészt önálló fellebbezési jog a bíróság határozatával szemben. Az alapítvány és az egyesület megszűnését megállapító peres eljárások helyett márciustól nemperes eljárásban a bíróság a jogutód nélküli megszűnési ok bekövetkezését állapítja meg - ismertette Madarasi Anna.

A jogalkotó megváltoztatta azt a korábbi szabályozást, amely szerint a civil szervezeteknek ez év március 15-ig kellett volna összehangolniuk létesítő okiratukat az új Polgári törvénykönyvvel (Ptk.). A módosítás szerint ez a kötelezettség immár konkrét határidő nélkül a soron következő okirat-módosítással teljesíthető.

Nem kell módosítani a létesítő okiratot akkor, ha arra csak azért lenne szükség, mert olyan hivatkozások, utalások és elnevezések szerepelnek benne, amelyek az új Ptk.-nak már nem felelnek meg. Nincs szükség az egyesületek alapszabályainak módosítására csak azért, hogy abban szerepeljen az alapító tagok neve, lakóhelye, és általában nem kell módosítani a létesítő okiratot, ha annak felülvizsgálata során az érintett szervezet azt állapítja meg, hogy az nem ütközik az új Ptk. valamely kötelező rendelkezésébe.

A létesítő okiratok új Ptk.-val való összehangolása kapcsán a szóvivő kiemelte, hogy a Fővárosi Törvényszéken nyilvántartott 20 490 élő civil szervezet közül mintegy 14 ezer még a régi Ptk. szerint működik, közel 3 ezer pedig már az új Ptk.-nak megfelelően. További 3500 szervezetnél folyamatban van a létesítő okirat módosításának bejegyzése.

A szóvivő elmondta azt is, hogy megújult a www.birosag.hu honlapon a civil szervezetek közzétételi felülete, és bővült a keresési feltételek köre. Most már valamennyi civil és egyéb, cégnek nem minősülő szervezetet érintő határozat, közlemény, hirdetmény egységesen egy helyen, a "civil szervezetek" menüpont alatt található.

Március 27-én 14 órától a Fővárosi Törvényszék gazdasági kollégiuma civil napot tart a bíróság Nádor utcai épületében, ahol civil csoportjának a munkatársai tájékoztatást adnak a civil szervezeteket érintő aktuális jogszabályváltozásokról, felhívják a figyelmet a leggyakoribb hibákra és válaszolnak a felmerülő kérdésekre.

A civil napon előzetesen regisztrált szervezetek vehetnek részt. Regisztrálni a Fővárosi Törvényszék honlapján (www.fovarositorvenyszek.birosag.hu) március 22-ig lehet - mondta el Madarasi Anna.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Megjött a döntés: így változna holnap a benzin ára

Bár a fogyasztói ár maximálva van a hazai üzemanyagok esetében, a nagykereskedelmi árak azonban tovább emelkednek, derül ki a...

Marozsán Fábián brutális sorsolása, mintha direkt a lehető legnehezebb ágra tették volna Miamiban

Fucsovics Márton, Bondár Anna és Gálfi Dalma is játszhat a főtáblán.

Idén zárva marad az ország egyik legolcsóbb gyógyvizes fürdője

Egy hárommedencés, szezonálisan üzemelő termálfürdőt idén nélkülözni kényszerülnek a vendégek. A jó hír viszont az, hogy egy...

Ennek a fele sem tréfa: a teljes sötétség és a tüntetések közepette jelentette be Trump, hogy átveszi az irányítást

Kuba teljes áramellátása összeomlott hétfőn, miután az amerikai olajembargó következtében a szigetország üzemanyag-tartalékai...

Súlyos ára lehet, ha nem figyelsz erre az adóbevallásnál, mutatjuk, hol hibáznak a legtöbben

A személyi jövedelemadó-bevallás elkészítése ma már egyszerűbb, mint régen, mégis sok adózó követ el olyan hibákat, amelyek...

Ismét megpróbálják megsemmisíttetni a koreai cég akkufeldolgozójának engedélyét Nógrádban

Bátonyterenye önkormányzata bírósághoz fordult a veszélyes üzem bővítési engedélye miatt.

Orbán azt mondja, amíg nem kapja meg az orosz olajat, nem kapnak pénzt az ukránok

A miniszterelnök Ficóval és az Európai Tanács elnökével is egyeztetett a Barátság kőolajvezetékről.

Váratlan fordulat: Trump nyomására megindulhatnak egy ázsiai nagyhatalom hadihajói a háborús zóna felé

Japán kormánya megkezdte annak vizsgálatát, miként lehetne az Önvédelmi Erőket a Hormuzi-szoroshoz vezényelni. Mindezt az ország...

Ukrán pénzszállítmány: feljelentést tett hivatali visszaélés és terrorcselekmény gyanújával az ukrán bank

Az Oscsadbank a Központi Nyomozó Főügyészséghez fordult, szerintük a 35 millió eurót és 9 kg aranyat is tartalmazó szállítmány...

Meghalt Mori Szigeaki, a hirosimai atomtámadás túlélője

Világszerte Barack Obama 2016-os történelmi látogatásának szimbolikus pillanatából, az elnökkel váltott megindító öleléséből...

Az egyik legrégebben üzemelő magyar klubot is bezáratta a rendőrség

A szegedi Sing Sing klub üzemeltetői szerint „egyszerű bemondásra hivatkozva” zárta be munkahelyüket a rendőrség a drogtörvény miatt.

Tragikus tűzeset: egy gyerek meghalt, ketten súlyos égési sérülésekkel kerültek kórházba

A helyi polgármester tájékoztatása szerint három család lakott az érintett épületben.

0

Sport

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.

A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

0
0

Bulvár

„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”

A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá

A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.

Kiderült, mitől lesz egyre több fiatal vastagbélrákos

Meglepő helyről jött a felfedezés.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette

A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege

Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

0