Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő - erősítette meg az MTI értesülését az elhunyt megnevezése nélkül a rendőrség szombaton.
Mint Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese fogalmazott, állampolgári bejelentés alapján "egy 64 éves nőt találtak holtan egy budapesti, XII. kerületi családi házban".
A rendőrségi helyszíni szemle során az idegenkezűséget elsődlegesen kizárták - közölte az ügyeletes, hozzátéve, hogy a haláleset körülményeit a BRFK rendkívüli haláleseti osztálya közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja.
Mary Zsuzsi 1947-ben született. A Wikipédia szerint 1965-ben tűnt fel: ekkor énekelte el Bacsó Péter Szerelmes biciklisták című filmjének betétdalát, a Te szeress legalább címűt. Az igazi sikert a III. táncdalfesztivál hozta el számára, későbbi férje, Dobos Attila ekkor szerezte számára a Mama című slágert, ami megosztott első díjat kapott.
Sikerei csúcsán, a hatvanas évek végén váratlanul férjével együtt disszidált, és csak a kilencvenes évek elején tért vissza Magyarországra. Ezt követően újra vállalt zenés fellépéseket, és három szólóalbuma jelent meg, 1991-ben Ez az utolsó tangó, 2002-ben Premier M, 2005-ben Sodor a szél címmel.
MTI

- Ma tartja nyolcadik évértékelő beszédét Gyurcsány Ferenc
- Civil fórum a költségvetésről
- Lakossági fórum Öreghegyen
- Keresztet állítanak Székesfehérváron a katyńi áldozatok emlékére
- Orbán: az egyetemi autonómia fontos dolog
- A járdát az ingatlantulajdonos köteles takarítani
- A hóeltakarításról tájékozódott dr. Cser-Palkovics András
- NFM: nincs szó a rendszámcsere kötelező elrendeléséről
- Kecskefejet akasztottak a soproni Fidesz-iroda ajtajára
- Januártól már nem adómentes a munkaadó végtörlesztési támogatása
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- A szakszerű segítségnyújtást oktatják
- Iskola-VÁR-játék a Széna Téri Általános Iskolában
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum


