Ezt olvasta már?


Megkezdődik a nádasdladányi Nádasdy-kastély belsejének és parkjának felújítása

Megkezdődik a nádasdladányi Nádasdy-kastély belsejének és parkjának felújítása, az 1,712 milliárd forintos beruházás várhatóan 2020-ra lesz kész - mondta a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos szerdán a kastélyban, ahol időkapszulát helyeztek el.


 

Virág Zsolt emlékeztetett arra, hogy a Nádasdy Alapítvány jóvoltából - a norvég alap támogatásával - az épület korábban kívülről már teljesen megújult. Ezúttal a kastélybelsőt újítják fel: helyreállítják a reprezentatív tereket, a kiállítási területet megnövelik és interaktív elemekkel egészítik ki, valamint az emeleten gyermekfoglalkoztatókat és múzeumpedagógiai tereket alakítanak ki.

Szólt arról is, hogy a 1,5 milliárdos uniós és 212 milliós hazai forrásból megvalósuló beruházás keretében a Schmidegg-szárnyat statikailag megerősítik, kávézót és ajándékboltot alakítanak ki, a kastélyparkot bejárhatóvá teszik, a kiszáradt tavat pedig helyreállítják. Utóbbin csónakázási lehetőség és távirányítós vitorlásmodellek is szolgálják majd a családok kikapcsolódását - fűzte hozzá.

Virág Zsolt kiemelte, hogy az országban egyedülálló módon megőrzött Ősök csarnokába visszakerülnek az eredeti festmények és néhány reprodukció is, miközben a képeken megjelenő családtagok történetüket az alagsori virtuális élménytérben "személyesen" mesélik el a látogatóknak.

A miniszteri biztos beszélt a beruházás gazdasági vetületéről is, hiszen a kastély turisztikai és kulturális célú üzemeltetése 14 új munkahelyet hoz létre, továbbá a turizmusból, filmforgatások, rendezvények és esküvők megtartásából önfenntartóvá válik a Nádasdy-kastély. Megjegyezte, hogy hazánkban már 18 felújított kastély és vár működik nyereségesen, ami "korábban elképzelhetetlen volt".

Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára közölte, hogy Fejérben a nádasdladányi mellett a dégi Festetics-kastély és az iszkaszentgyörgyi Amadé-Bajzáth-Pappenheim-kastély fejlesztésére is jut 1,5-1,5 milliárd forint, míg a csókakői vár fejlesztésére 254 millió forintot fordítanak uniós forrásból.

Törő Gábor (Fidesz) országgyűlési képviselő örömét adott hangot, amiért a térség turizmusának egyik kiemelkedő helyszíne a fejlesztések révén még nagyobb vonzerővel bír majd. Megemlítette, hogy TOP-forrásból, mintegy 100 millió forintból kerékpárút is épül Nádasdladányban és környékén, ami tovább fellendülést hozhat.

A historizmus korának romantikus stílusú nádasdladányi kastélyát 1873-tól az 1900-as évek elejéig építtette a Nádasdy-család. Belső helyiségei közül kiemelkedőn szép a faragott bútorzatú könyvtárszoba, s a családi arcképcsarnok elhelyezésére készült, mívesen faragott faburkolattal, kovácsoltvas díszítéssel és hatalmas márványkandallóval ékes Ősök csarnoka.

A kastély és a hozzátartozó 25 hektáros tájképi kert 1945-ig volt az építtető nemesi család birtokában. Akkor államosították, és 45 évig különböző funkcióknak adott otthont. Az épületegyüttes és a park 1993-ban került a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának vagyonkezelésébe, az azt követő évben elkészült a hasznosítási programterv, majd megkezdődött a felújítás, amelyre eddig 1,5 milliárd forintot költöttek.


 







0
0
0

hírek innen, onnan

Itt vannak a leendő kormány első gazdasági intézkedései!

Kapitány István, a Tisza-kormány leendő gazdasági és energetikai minisztere Facebook-bejegyzésében jelentette be gazdaságpolitikai...

A magyar színész folyamatosan falta a nőket: zűrös nőügyei hátterében megrázó dolog állt

Mészáros Béla megrázó vallomást tett arról, mi történt vele gyerekkorában.

Fontos dologra figyelmezteti az autósokat a rendőrség

Evidensnek tűnik, mégis sokan elfelejtik: a rendőrség most arra figyelmezteti az autósokat, amivel jelentősen megnehezíthetik a tolvajok...

Orbán Viktor levélben közölte Sulyok Tamással, hogy a kormánya nem hajtja végre az EU bíróságának döntését

A bíróság előző héten kimondta: uniós jogot sért a melegeket pedofilokkal összemosó törvény.

Melyik volt a legmenőbb David Beckham-frizura? - fotók

Május 2-án ünnepli ötvenegyedik születésnapját a korábbi angol válogatott futballsztár, David Beckham. A Manchester United és a Real...

Elloptak egy milliárdokat érő Koenigsegget Monacóból

Már az Interpol is keresi a ritka sportkocsit.

Több száz millió dollárért vásárolták fel a Bajnai Gordon vezette céget

Felvásárolták a Campbell Lutyens magántőke-tanácsadó céget, amelynek vezérigazgatója a korábbi magyar miniszterelnök, Bajnai Gordon. A...

0

Sport

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz

A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe

A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz

0