Ezt olvasta már?


Megkezdődött a tatai Esterházy-kastély felújítása

Megkezdődött a tatai Esterházy-kastély főépületének felújítása 2,3 milliárd forintos beruházással - jelentette be a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos csütörtökön a kastély udvarán.

Virág Zsolt kiemelte, hogy a kastélyba tervezett kiállítás súlyponti eleme a főúri életforma megidézése. A főépület három, egymástól jól elkülönülő részén a gyermekek, a nők és a férfiak életkörülményeit idézik majd meg.

A nagyszalonban az uralkodói látogatások emlékeit mutatják be. Az itt aláírt schönbrunni béke kapcsán megjelenítik az Esterházy család diplomataként tevékenykedő családtagjait is. A grófi lakosztály írószobájával, biliárdtermével és gardróbjával a földszinten kap helyet. A látogatók itt ismerkedhetnek meg az egykori udvari zenekarral és a kastélyszínházzal, valamint a zeneszerző Esterházy Ferenc gróf szabadtéri színházának muzsikájával.

A földszint két egykori nagyszalonja közösségi térré alakul. A kávézóban az Esterházy család tatai fajanszgyárának termékei fogadják a látogatókat. A tó felőli szalon rendezvénytér lesz a címeres üvegablakkal ellátott kastélykápolnával egybenyitva.

Az emeleten a grófnő lakosztályát rendezik be. Az arisztokrata család asszonyait bemutató kiállítás vezeti be a grófnő szalonjának, hálószobájának és fürdőjének bemutatását.

A felújítás, amely a tervek szerint 2020-ra fejeződik be, a kétszintes épületben közel 3500 négyzetmétert érint. A főépület első szintjén restaurálják az eredeti barokk parkettát, valamint a falfestményeket. A kastély történeti terei jól dokumentáltak, archív felvételek alapján lehetőség nyílik az eredeti szempontoknak megfelelő szigetelésre. A kastélyegyüttes belső udvarát szintén az eredeti állapotoknak megfelelően állítják helyre.

Virág Zsolt tájékoztatása szerint a beruházás költségeiből 1,5 milliárd forint európai uniós forrásból származik, 800 millió forint pedig kormányzati támogatás. A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében összesen 39 műemlék - 20 kastély és 19 vár - újul meg a következő években, a felújítások keretösszege jelenleg 57,5 milliárd forint - tette hozzá.

Bencsik János (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője elmondta: a kastélyt történeti jelentősége, a diplomácia történetében játszott szerepe és természeti környezete emeli ki a magyar kastélyok közül. A beruházásnak köszönhetően a várral és az angolparkkal együtt egy egyedi, Tata arculatát meghatározó kulturális együttes jön létre a tó partján.

A tatai Esterházy-kastélyban a II. világháború után idegszanatóriumot rendeztek be, ez nem tett jóvátehetetlen károkat az épületben. Az 1990-es évek elején a kórház kiköltözött az épületből, a műemlékegyüttes 2002-ben a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának vagyonkezelésébe került.

A tatai Esterházy-kastély 1765 és 1780 között épült Esterházy Miklós, a magyar testőrség kapitányának rezidenciájaként. A kastély több helyiségében eredeti állapotban maradtak meg a kandallók, a kályhák és a díszes gipszstukkók.

A kastély jelentős szerepet játszott a történelemben, I. Ferenc osztrák császár és magyar király itt írta alá 1809-ben a napóleoni háborúkat lezáró úgynevezett bécsi vagy schönbrunni békét, 1897-ben Ferenc József és II. Vilmos német császár szállt meg a kastélyban, 1921 októberében pedig itt fogták el az utolsó magyar királyt, IV. Károlyt és feleségét az I. világháború utáni sikertelen visszatérési kísérletük után.

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)







0
0
0

hírek innen, onnan

Brutális a magyar focista sérülése, elmozdult a szemgolyója - Orvosa elárulta a részleteket

Még a profi orvos szerint is csak kocsmai verekedések után látni ilyen sérülést.

Meggyőzően tette le névjegyét az Arsenal

Egyértelmű elragadtatás fogadta a bajnok győzelmét a kupagyőztes Manchester City felett. Az Arsenal 3-0-ra győzte le ellenfelét.

Lángokban állt egy óvoda Hejőpapin, négy városból érkeztek a tűzoltók

A Borsod megyei településen a Kossuth utcai épület tetőszerkezete kapott lángra vasárnap este. A katasztrófavédelem szerint több...

Nem csak a Duna, a Tisza is katasztrofális állapotban van, a búvárokat is bevetették Szolnoknál

Történelmi mélypontra esett a Tisza vízállása Szolnoknál, miután a Kisköre alatti szakasz folyamatosan apad. A kritikus helyzet miatt a...

8 dolog, amit tegyen meg szex után

Van, amit érdemes szex után tenni, ám van, amit kerülni kell.

Hajrágóllal nyert a Puskás Akadémia, botlott a címvédő ETO FC

A Puskás Akadémia házigazdaként 3-2-re legyőzte a Paks csapatát a labdarúgó NB I 4. fordulójának vasárnapi játéknapján. A címvédő...

Az időjárás is beleszólhat az augusztus 20-i ünneplésbe, így érdemes készülni

Mutatjuk, mire lehet számítani a nemzeti ünnep napján időjárás szempontjából.

Gyilkosság történt Erzsébetvárosban

Holttestet találtak egy lakásban, a rendőrség szerint felmerült az idegenkezűség gyanúja.

Cristiano Ronaldo kimondta: valószínűleg 2027-ben véget ér a pályafutása

A portugál támadó már azt is kitalálta, mit fog csinálni a nyugdíjazása után

Atyaég, mi történt a magyar tőzsdén? Erős volt a hét, ezek a papírok mentek nagyot

Újabb történelmi csúcsra ugrott a héten a magyar tőzsde, annak ellenére is, hogy nem minden vezető részvény tudott erősödni.

NB II: 2 meccs, 11 gól, 1 piros - eredmények

Valósággal potyogtak a gólok a vasárnapi NB II-es meccseken, Karcagon hatszor, Szentlőrincen ötször találtak a kapuba a csapatok.

0

Sport

Itt a vége, ez a súlyos sérülés véget vethet Böde Dániel pályafutásának

A legújabb hírek szerint műtét vár a korábbi magyar válogatott támadóra, már az utódja is megvan.

Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga

A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.

Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban

Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin középpályását többek között a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is összefügg

Hányt és összeesett meccs közben min-den idők legeredményesebb teniszezője

Minden idők legeredményesebb férfi teniszezője nagyon szenvedett.

Berobbant a 16 éves magyar csodagyerek, országos csúccsal jutott az Eb-döntőbe Pápai Olivér

Két magyar úszóért is szoríthatunk vasárnap a párizsi Európa-bajnokság 400 méteres férfi gyorsúszásának döntőjében.

Világsztárt igazol a FC Barcelona, már a repülőútját szervezik

Az utolsó fázisához érkezett a klubváltás.

Bulvár

Fontos tudni, hogy augusztus 25-én hajnali 1 órától Magyarországon nem használhatjuk az OTP számos funkcióját

A bank tájékoztatása szerint fejlesztési munkálatok miatt mintegy másfél óráig nem lesz elérhető a kártyás fizetési rendszer.

Több mint egy órát késett a mentő, miközben szívrohamban elhunyt a 39 éves édesanya

A nő férje megpróbálta újraéleszteni a feleségét, de nem járt sikerrel.

Kiderült, ki vezetné a vagyonvisszaszerzési hivatalt – NER-es védői megbízásokat utasított vissza

Francsics Imre a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára jelentkezett, és a meglévő nyomozati...

Takács Péter ex-államtitkár átáll a Tiszához? Magyar Pétert Jézus Krisztushoz hasonlította

Könnyen lehet, hogy a volt egészségügyi államtitkát beszáll Magyar Péter rajongói közé. Vagy az év trollkodását követte el?

Rendkívüli! Felfüggeszthetik a palackvisszaváltást

A budapesti palackgyűjtés sokak számára megélhetési forrássá vált, így bár az eldobált göngyöleg eltűnt az utcákról, a jelenség súlyos köztisztasági problémákat váltott ki.

Egy argentin turista megkóstolta végre a magyar rántott húst a Balatonnál

Ilyen véleménnyel van a magyar rántott húsról egy argentin, akiknél egészen másképp készül el a fogás.

Tóth Máté Paksról üzent Magyar Péternek – szerinte 42 milliárdba került a késlekedés

A Mi Hazánk energiajogásza nem jutott be a paksi bejárásra, ezért a helyszín közeléből intézett kemény üzenetet a miniszterelnökhöz.

Vége a kánikulának: ekkor érkezik a lehűlés – 10 vármegyére csaphatnak le zivatarok

Vasárnap még 36 fokig emelkedhet a hőmérséklet, de hétfőn záporokkal, zivatarokkal érkezik a lehűlés.

A színésznő Vastag Csaba párja volt 5 évig: ez a jóképű férfi az új szerelme

Görgényi Fruzsina a párjával utazott el néhány napra, onnan posztolt szerelmes képeket.

Kipróbáltam a lusta kertész módszert, és több növényem lett, mint valaha

Kipróbáltam a lusta kertész módszert, és az eredmény meglepett.

Újabb közlekedési tragédia, ezúttal a Balatonnál

Elgázolt a vonat egy embert Ábrahámhegyen vasárnap délelőtt - közölte a katasztrófavédelem. Lassul a közlekedés az észak-balatoni vasútvonalon.

Minden nyugdíjas nagyon figyeljen. Jön a szeptemberi nagy dátum

Az augusztusi nyugdíjat a bankszámlára kérők már a héten megkapták. A Magyar Államkincstár 2026-os ütemezése szerint az augusztusi ellátások várható banki jóváírásának napja augusztus 12., szerda volt.