Ezt olvasta már?


Megkezdte működését Magyarország első kézműves ginfőzdéje

Újpesten, az Első Magyar Gin Manufaktúra Zrt. mintegy 75 millió forintos saját beruházásával megkezdte működését Magyarország első olyan szeszfőzdéje, mely kisipari technológiával, kizárólag gin előállítására szakosodott. A főzde fő terméke az Opera Gin Budapest.

A manufaktúra MTI-hez eljuttatott közleménye szerint idén 5000 palack értékesítését tervezik, és azzal számolnak, hogy a beruházás két éven belül megtérül.

A látogatóközpontként is üzemelő szeszfőzde nemcsak a magyar privát és vendéglátó-szakmai közönség megbecsülését szeretné kivívni, hanem újfajta hungarikumként célozza meg a külföldi piacokat is. Első állomásként a termék és az alkotói csapat az idén május 3-4. között megrendezett Vienna Gin Festivalon mutatkozik be önálló standdal. A fesztiválon részt vevő 100 kiállító mintegy háromnegyede osztrák.

A világpiacon az Egyesült Királyság gin piaca a legjelentősebb, az Európai Unió gin forgalmából 72 százalékot hasít ki, utána következik Spanyolország 11 százalékos és Hollandia 4 százalékos részesedéssel. A gin piaci reneszánszát jól jellemzi, hogy 10 év alatt a brit forgalom megtízszereződött, és mára elérte a fél milliárd fontot, ennek mintegy felét a kis manufaktúrák adják. ( 1 font =367 forint). Ennek ellenére a világ legnagyobb mennyiségben (évi 200 millió liter forgalommal) értékesített gin márkája a Fülöp-szigeteken előállított Ginebra San Miguel. A toplistán következők már mind angol kötődésű világmárkák: a Gordon's, a Bombay Sapphire, a Tanqueray és a Beefeater.

A cég közölte: az Opera Gin Budapest elkészítéséhez a gin alapjaként szolgáló borókabogyó a Kiskunsági Nemzeti Parkban termett. Az Opera Gin Budapest készítője, Dámosy Bálint diplomás főzőmester és társai saját receptúrájuk kialakításánál a klasszikus gin fűszerekre is támaszkodtak, mint az angelika gyökérre, a koriander magra, vagy az írisz gyökérre, az édesgyökérre és a grapefruit héjra. Felhasználtak olyan különlegességeket is, mint a citronella (vagy más néven vietnámi citromfű), vagy az ánizsmag.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Akinek ilyen van otthon, az szégyellje magát. A tervezők megnevezték a lakások legundorítóbb dekorációját

Amikor enteriőrök fotóit böngésszük a közösségi médiában, egy tárgy állandóan megjelenik. A kanapé felett, a konyhában a mosogató...

750 kilométer egy töltéssel és francia kényelem – jön az új DS

„Az akár 750 km hatótávolságot kínáló N°8, 100%-ban elektromos zászlóshajónk bemutatását, majd az N°4, saját szegmensének...

Amerika tétlenkedése helyzetbe hozza a legnagyobb riválisát, de Pekingnek van egy komoly katonai problémája

A washingtoni Brookings Intézet friss elemzése szerint az Egyesült Államoknak határozottabb választ kell adnia Kína Tajvan elleni...

Jön a foci vb – minden eddiginél fontosabb lehet egy jó biztosítás

A 2026-os labdarúgó-világbajnokságot az Amerikai Egyesült Államok, Kanada és Mexikó rendezi, ami várhatóan magyar szurkolók ezreit is a...

Orbán Viktor Hódmezővásárhelyen folytatja országjárását – nézze itt élőben

Vasárnap Hódmezővásárhelyre látogat Orbán Viktor. Az országjárásának mai állomásán 16 órakor kezdődik az esemény a Bessenyei...

Amivel Trump fenyegetőzik, az háborús bűnnek számíthat

Az amerikai elnök azt ígéri, a földdel teszi egyenlővé Irán legnagyobb erőműveit, ha nem nyitják újra a Hormuzi-szorost. A nemzetközi...

Hóesés is jöhet az előttünk álló héten

A hét elején még sok napsütés várható 15 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel, majd a hét közepén viharos széllel lehűlés...

Medve támadt egy férfira a romániai Maros megyében

Karját törte és lábán is megsérült egy férfi, akire medve támadt Maros megyében, Romániában. Mentőhelikopterrel vitték kórházba. 

Cicák között nőtt fel a golden retriever: sírva nevetsz a végeredményen

Aki valaha is eltűnődött azon, milyen lehet, ha egy kiskutyát macskák között nevelnek fel, most végre választ kap. Ez a termetes eb...

Ha ezt nem kapcsolod ki a Google-ben, könnyen kiderülhet a lakcímed

Meglepően kevesen használják azt az egyszerű beállítást, amellyel jelentősen csökkenthető, mennyi személyes adat jelenik meg rólunk az...

0

Sport

Borzalmas körülmények Zalaegerszegen, elbántak az Újpesttel

A ZTE feljött a tabellán a negyedik helyre, két pontra megközelítette a Debrecent.

Aljas támadás indult Szoboszlai Dominik ellen egy szombati mozdulata miatt + videó

A Liverpool magyar középpályása a Brighton ellen nem tudott csapata vezére lenni.

Elek Gáborék ellenállhatatlan játéka kiütéses győzelmet ért Győrben

Gyakorlatilag eldőlt, melyik magyar csapat jut az Európa-liga négyes döntőjébe.

A Liverpool edzője Marco Rossinak is üzent Szoboszlaival kapcsolatban

Arne Slot komoly kéréssel fordult a szövetségi kapitányokhoz.

Molnár Attila második lett a vb-döntős futamában, mégsem kaphatott érmet

Európa-bajnokunk majdnem ugyanazon a helyen végzett, mint a tavalyi világbajnokságon.

Horror a bringaversenyen: az olasz lány belezuhant a szakadékba, csoda, hogy túlélte

Azonnal kórházba szállították az olasz kerékpárost.

Szoboszlai Dominik a Liverpool legjobbja, Kerkez Milosnak a futballintelligenciáját dicsérték

A Liverpool újabb veresége ellenére remek értékeléseket kaptak a csapat magyar futballistái.

A vb-érmes magyar váltó bravúrja: új országos rekord a világbajnokság zárónapján.

A kezdése alapján az ötpróbázó Szűcs Szabina is dobogóért harcolhat a toruni világbajnokságon.

Kerkez megsérült a gólja után, a Liverpool borzalmas helyzetbe került

Arne Slot csapata egyre távolabb a BL-szerepléstől.

0
0

Bulvár

Orbán Viktor szövetségese söpörheti el a botrányról botrányra bukdácsoló kormányt

Az ellenzék, ha ügyes, akkor kihasználhatja a szlovén Szabadság Mozgalom gyengülését.

Iráni rakéta csapódott be az izraeli Arad városába

Sokan megsebesültek – többen életveszélyesen – Izraelben egy Arad városában becsapódott újabb iráni ballisztikus rakéta miatt szombat este – jelentette az izraeli mentőszolgálat.

Magyar Péter és Varga Judit ismét egy oldalra került, sötét titokra derült fény

Komoly vádakkal kell szembenéznie a korábbi házaspárnak.

Milyen egy intim együttlét 70 felett? Erről szinte senki nem beszél

Sokan hajlamosak azt hinni, hogy egy bizonyos életkor után az ember „kilép” az élet bizonyos területeiről. Mintha létezne egy láthatatlan határ, ahol már nem illik vágyakról, közelségről vagy kapcsolódásról b

Putyin meglepő alkuajánlata: Ukrajnáért Iránt

Moszkva lepaktálna Washingtonnal, Putyin szándékáról a már bejáratott csatornákon, összekötője útján értesítette Trumpot. Különös ajánlatot tett Oroszország az Egyesült Államoknak: Moszkva felvetette, hogy le

Magyar Péter mögé beszálltak az oroszok, a neves szakértő elárulta az igazságot Szoboszlairól és a Liverpoolról is

A Tisza vezéréről és miniszterelnökéről azt állítják, hogy az oroszok támogatását élvezte, ezért tudta lenyomni még Donald Trumpot is.

Kihúzták az ötöslottó nyerőszámait: 5,899 milliárd forint volt a tét

Mutatjuk, hogy mely számokkal lehetett megnyerni az xxx forintot.

Versenyfutás az idővel: Azonnali gázfeltöltésre szólította fel a tagállamokat az Európai Unió

Brüsszel szerint még azelőtt kell cselekedni, hogy a nyári árverseny padlóra küldi a gazdaságot.

Jobban állsz anyagilag, mint az átlag? Három jel, ami ezt mutatja

Ha valamikor, akkor a 20-as és 30-as éveinkben tele vagyunk álmokkal és nagy, megvalósításra váró tervekkel, elképzelésekkel. Az anyagi biztonság kérdése azonban itt még sokszor kérdőjeles…

„Három meztelen nimfa káromkodva fürdik a jéghideg patakban” – magyar napszámos fiatalok Nyugat-Európában

Magyar fiatalok, akik Európát járják, és földeken végzik el napszámban az idénymunkát. Önként választották ezt, mert vonzotta őket a szabadság. De vajon milyen az életük, ha a romantikus közhelyek mögé nézün

0