Ezt olvasta már?


Megkezdte működését a Pro Filii Alapítvány

Mostantól lehet pályázni a Mészáros Csoport karitatív tevékenységét koordináló szervezete, a Pro Filii Alapítvány támogatásaira. A tervek szerint évi 1 milliárd forintból gazdálkodó alapítványhoz negyedéves ciklusokban, kizárólag elektronikus úton fordulhatnak a segítségre szorulók.

 

A Mészáros Csoport azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy azzal a szándékkal hívták életre az alapítványt tavaly év végén, hogy az elmúlt években tanúsított társadalmi felelősségvállalást a támogatást igénylők számára is tervezhetőbbé, a segítségnyújtást pedig hatékonyabbá tegyék.

"A cégcsoport a magyar gazdaság meghatározó szereplőjeként felelősséget érez a társadalom kiszolgáltatott rétegei, azon belül is elsősorban a gyermekek és családjaik iránt. A Pro Filii Alapítvány célja ezzel összhangban olyan civil és nonprofit szervezetek, valamint magánszemélyek támogatása, amelyek hozzájárulnak a Magyarországon és a határon túli magyar lakta településeken élők egészségügyi helyzetének, életmódjának, esélyegyenlőségének javításához" - emelték ki.

Hozzáfűzték, hogy az alapítvány elsősorban olyan, elektronikus úton benyújtott pályázatokat támogat, amelyek segítik a szociálisan és egészségileg hátrányos helyzetűek életminőségének javulását, de olyan pályázatokat is várnak, amelyek emelik hazánk szellemi, művészeti, kulturális és sportéletének színvonalát.

Támogatási kérelmet nyújthatnak be magánszemélyek és szervezetek egyaránt, az elbírálás során előnyt jelent, ha a pályázati program célcsoportja egészségügyi, szociális vagy más okból hátrányos helyzetű gyermek vagy gyermekek, valamint, ha a program közvetlen elérése minél szélesebb körű. A pályázatokat kizárólag elektronikus úton, az alapítvány weboldalán keresztül lehet beküldeni, az idei első negyedévre március 15-ig - jelezték a közleményben.

A pályázatokkal kapcsolatos bővebb információk a www.profilii.hu címen érhetőek el.

 

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

15 éve dolgozol a cégben, mégsem vagy anyagilag független, mert a főnököd az apád – a családi cégek legkeményebb dilemmái és a lehetséges megoldások

„Nálunk nincs utódlási kérdés, ott a gyerek, és viszi tovább” - mondja sok cégvezető, majd ha megkapargatjuk a felszínt, jönnek a...

Nótár Mary a TV2 élő adásában lett rosszul: a nézők ezért nem vettek észre belőle semmit

Nótár Mary ország-világ szeme láttára omlott össze a TV2 élő adásában.

Földrengés Kolumbiában: már eddig is több mint száz halottja van a katasztrófának – Sokan a romok alatt rekedtek

Legalább 132 ember életét vesztette Kolumbiában, ahol az elmúlt évek egyik legsúlyosabb földrengése után rendkívüli állapotot...

Ölre mennek a gyorskölcsönök az áruhitelekkel az iskolakezdési vásárlásokért

Az iskolakezdés az áruvásárlási hitelek iránti keresletet is növeli, ami rájuk is fér, mert itt eddig nyoma sem volt annak a...

Ezzel a banális hibával durván elszállhat a villanyszámlád a kánikulában.

A klíma beállítása nyáron sokkal egyszerűbb, mint gondolnád. Mutatjuk, hány fokra tekerd a gépet, ha spórolni akarsz!

Trump döntése miatt történelmi mélypontra süllyedt Amerika stratégiai tartaléka, négy évtizede nem láttunk ilyet

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete augusztus elejére a szövetségi energiaügyi minisztérium...

Fontos adat jön, erre szegeződik minden tekintet!

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak....

Érdekes helyzet alakult ki a forintnál, így nyitotta a napot

Alig változott kedd reggelre a forint árfolyama, csaknem 365 az euró.

Egy tengerparti út tette helyre az idegrendszerem, elárulom, milyen változást tapasztaltam egy hét után

Legyek bármennyire stresszes vagy zaklatott, esetleg rosszkedvű, a vízparton töltött idő azonnal segít, hogy visszanyerjem a lelki...

Felpörgött Paks, sikeres volt a hétfői művelet – adatok

Ismét névleges teljesítményén üzemel hétfőn este 22 óra 28 perctől a paksi atomerőmű 2. blokkja – közölte az MVM Paksi Atomerőmű...

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

0

Sport

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok

Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.

"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy

A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.

A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába

José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.

A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön

Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.

Súlyos sérülés a Barcelonánál: sírva hagyta el az edzést a 20 éves sztár

Aggasztó hírek érkeztek a Barcelonától: Roony Bardghji a hétfői edzésen térdsérülést szenvedett, majd könnyek között hagyta el a pályát. A 20 éves svéd szélsőnél keresztszalag-sérüléstől tartanak, ami ak

Harry Kane megkapta az Aranycipőt, és napokon belül eldől, hol folytatja karrierjét

Közel a megállapodás az angol válogatott sztárcsatárával.

0
0

Bulvár

Letartóztatások Erdélyben, súlyos a helyzetben a rettegő magyarok a "feketementő" miatt

Durvul a helyzet, már a rendőrségnek kell közbelépnie az erőszak miatt.

Eső előzi meg a száraz hidegfrontot, ezek a vármegyék ázhatnak meg kedden - Időjárás-előrelzés

Eláruljuk, hogy pontosan hol számíthatunk holnap záporokra, zivatarokra.

„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült

A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.

Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre

Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

"Erre inni kell." - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

"Erre inni kell!" - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást

A szívsebész szerint a mérsékelt alkoholfogyasztás is hozzájárulhat a magas vérnyomás kialakulásához és más szív-érrendszeri problémákhoz.

Nagy a baj a Szententrei-szigeten: a lakosság segítségét kérik a rettegett vírus miatt

Lakossági felhívást tett közzé a hatóság a Szentendrei-sziget egyik településén élőkhöz. A szigetmonostoriakat arra kérik, hogy jelezzék, ha elhullott vaddisznót látnak.

Új állása lesz Orbán Viktornak?

Panyi Szabolcs szerint Orbán kicsekkol Magyarországról, az ENSZ-nél és a FIFA-nál keres új munkát.

0