Megnyíló intézmények, kulturális programok várják az érdeklődőket
Újraindul a gemenci erdei vasút, megnyílik a Gorsium Régészeti park, emellett Debrecenben lakótelepi koncertek, virtuális kiállítás is várja az érdeklődőket.
Május 23-tól újraindul a gemenci erdei vasút, és megnyílik a pörbölyi Ökoturisztikai Központ is - közölte a Gemenc Zrt. pénteken az MTI-vel.
A vasút egyelőre hétvégeken, ideiglenes menetrend szerint közlekedik Pörböly és Lassi állomás között. Az erdőgazdaság arra kéri a kirándulókat, hogy előzetesen regisztrálják a tervezett utazást az okocentrum@gemenczrt.hu címre küldött levélben. Azt írták, hogy a vasút közlekedése idején a járványügyi előírások betartásával a parkoló, a vizesblokkok, a játszótér, az ajándékbolt és a büfé is üzemel.
Az Ökoturisztikai Központ hétköznap 8-tól 16 óráig, hétvégén 8 és 17 óra között várja a látogatókat. Munkanapokon a központ külső helyszínei, a játszótér, a parkoló, valamint a vizesblokk vehető igénybe. A Gemenc Kincsei című kiállítás a hétvégi és munkaszüneti napokon látogatható, a büfé és az ajándékbolt csak ekkor tart nyitva.
Szombaton megnyitja kapuit a Tác melletti Gorsium Régészeti Park: a római kori romterület már eddig is ismert részei mellett újdonságként látható lesz egy helyreállított 4. századi útszakasz, illetve több, római cementtel és homokkal fugázott falrész.
A kiérkezőknek több szabályt be kell tartaniuk, többek között a park egy időben nem fogad száznál több vendéget, a beltéri állandó kiállítás helyszínén egyszerre kilencen tartózkodhatnak, továbbá csak maszkban lehet belépni a romterületre.
A múzeumi világnap idén vasárnapra esik, így ezen a napon ingyenesen látogatható Gorsium.
Debrecenben vénkerti lakótelepen folytatják a Csokonai szerenádok sorozatot a Csokonai Színház énekesei - közölte a társulat sajtószolgálata az MTI-vel. Az intézmény a koronavírus-járvány idejére vezette be különleges lakótelepi koncertjeit, amelyeken opera- és operettslágereket adnak elő énekeseik, a távolságtartás szabályainak betartása mellett. Korábban azt kérték az érdeklődőktől, hogy az ablakokból, erkélyekről kövessék figyelemmel a produkciókat, a járványügyi könnyítések után azt várják, hogy az emberek tartsanak biztonságos távolságot egymástól a műsor idején.
Folytatja virtuális helytörténeti kiállítás-sorozatát a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtár: a Közösségi élet a tócóskerti lakótelep déli részén című virtuális helytörténeti kiállítás május 15-től érhető el az intézmény honlapján (www.meliusz.hu). A tárlat anyaga elsősorban a könyvtár helytörténeti gyűjteményéből került ki, de a könyvtár felhívására érkezett lakossági fotókból, dokumentumokból is válogattak. A virtuális tárlat felidézi a lakótelep kialakulását, bemutatja az oktatás, a közművelődési, a vallási élet színtereit, a helyi művészeti életet, mások mellett Holló László festőművész munkásságát.
Szeresd a várost! - Mit tehetsz a lelki megújulásáért? címmel online vitaestet tartanak péntek este 18 órától a Szólj Be a Papnak! Facebook-oldalán. A Debrecen-Úrréti Református Gyülekezet és a Szólj Be a Papnak! közös szervezésében megvalósuló online beszélgetésen mások mellett részt vesz Fekete Károly tiszántúli református püspök és Püski Dániel református lelkész - közölte az egyházkerület sajtószolgálata az MTI-vel.
hírek innen, onnan
Komoly változásról értesít a Revolut – így lehet majd bankolni
A magyar ügyfelek Revolut számlája két hónapon belül komoly változáson fog átesni.
A fiatalok körében egyre gyakoribb ez a ráktípus, nagy a pánik a kutatók körében is
A betegség sajnos egyre több fiatalt is érint, így nem árt figyelni. Az új kutatás egy vírussal is foglalkozott.
Végre kiderült, meddig tart még a kegyetlen drágulás Magyarországon: igazi hidegzuhanyt kaptak a vásárlók
Az Eurostat friss adatai szerint 2025-ben Magyarországon volt az egyik legmagasabb infláció Európában.
Keir Starmer az ukrán elnöknek: „Nem veszíthetjük szem elől Ukrajnát”
Kedden Londonban találkoztak.
Ez a 9 szokás csak a nagyon intelligens emberekre jellemző
Meglepő lehet, de bizonyos hétköznapi cselekedetek jóval többet elmondhatnak az intelligenciánkról, mint egy IQ-teszt. A mindennapi...
Szívszorító búcsú: elköltözött a Veszprémi Állatkert imádott elefántja – videó
Megható videóval búcsúzott az egyik legismertebb lakójától a Veszprémi Állatkert. Nuka, az ázsiai elefántbika új otthonba költözött,...
Veszélyben a betegellátás a Bajcsyban? Egyszerre hét orvos jelentette be a felmondását
A kórház szerint a betegellátás biztosított, annak ellenére, hogy egyszerre hét orvos is bejelentette a felmondását a gasztroenterológiai...
Szívfacsaró fotók. Ma lenne 82 éves Voith Ági, így néz ki most a sírja
Voith Ági ezen a napon lenne 82 éve.
Négy munkás halt meg egy bécsi építkezésen, a beton is rájuk dőlt
A mentőknek a beton alól kellett kiásni az áldozatokat.
„Nincs többé biztonság” – Irán baljós üzenetet küldött a világnak, azonnali hatása volt
Az iráni parlament elnöke szerint a Hormuzi-szoros továbbra is veszélyes helyszín.
Állattartók rémálma: 400 kilométert "vándorolt" a vírus, százszámra ölik a marhákat
A bőrcsomósodáskór tavaly már okozott egy járványt a spanyoloknál, de most máshol támad a fertőzés, több száz állatot kellett...
Földönkívüli anyagból készült Magyarország legkülönlegesebb háza, csodájára jár az egész világ
A különleges technológia világszinten is egyedülálló.
Sport
Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál
Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
A Sallaiék elleni sorsdöntő meccs előtt Szoboszlait elővették Liverpoolban
Nem először történt ilyesmi.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata
Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.
Bulvár
„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.
Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész
Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak
„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege
Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n
Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon
A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.
Kényes titokra derült fény: meleg lehet Irán új vezetője, ezen Donald Trump is meglepődött
Többen csatlakoztak az elnök reakciójához.
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.
Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


