Ezt olvasta már?


Megújítják az augusztus 20-ai tűzijátékot

Idén megújítják az augusztus 20.-i ünnepi tűzijáték struktúráját és koncepcióját - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Kara Ákos kiemelte: az utóbbi évek leglátványosabb tűzijáték

Az államalapítás ünnepe az egyik legfontosabb nemzeti ünnep - emelte ki az államtitkár, hozzátéve: ez mozgatja meg leginkább az embereket Magyarországon, a külhoni magyarság körében, és számos turista is érdeklődik a rendezvények iránt. Ennek megfelelően számos újítással, színvonalas programokkal készülnek a nemzeti ünnepre - mondta. A programok idén is a hagyományoknak megfelelően a Parlament előtti Kossuth Lajos téren kezdődnek, ahol katonai tiszteletadás mellett felvonják a nemzeti lobogót. Ezt követi a honvédtisztjelöltek avatása. Emellett idén is lesz hagyományos ünnepi körmenet, a budai Várban pedig megtartják a mesterségek ünnepét - fejtette ki az államtitkár, hozzátéve: a részletekről augusztus 10-én az Országházban tartanak majd sajtótájékoztatót.

Az államtitkár kitért arra is, kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra is. Az ünnepi rendezvények biztonságos lebonyolításáért idén is az operatív törzs lesz a felelős.

Kara Ákos bejelentette, hogy a szakemberekkel is egyeztetve idén a Lánchíd és a Margit híd közötti Duna szakaszra helyezik át a tűzijátékot. Ezen a szakaszon lehetőség van több új látványelem bemutatására, és a Parlament épülete is kiemelt szerepet kap - tette hozzá.

Az államtitkár elmondta: az államalapítás ünnepének rendezvényeiért felelős Hungarofest Nonprofit Kft. által lefolytatott közbeszerzési eljáráson a NUVU Kft. lett a nyertes. A cég - amely a vizes világbajnokság megnyitó tűzijátékát is szervezte - nettó 175 millió 600 ezer forintból valósítja meg az augusztus 20-i tűzijátékot.

Leskovics Éva, a NUVU Kft. képviselője, vezető pirotechnikus elmondta: a Dunán idén három nagyobb és tizennégy kisebb kilövési pont lesz, ezt támogatja a Lánchídról indított 29 kilövés. A szakember kiemelte: a Lánchíd és a Margit híd közötti szakasz mind a látvány, mind a biztonság szempontjából kielégítő.

A NUVU Kft. képviselője elmondta: a félórás tűzijátékot az ipar legmodernebb programjával tervezik meg. A rakéták európai uniós közbeszerzésűek és gyártmányúak. Szükség esetén a tűzijáték egy gombnyomással leállítható.

A sajtótájékoztatón közölték: minden eddiginél több látogatót várnak az ünnepi programokra. Az ünnepi rendezvényeket idén először az NFM szervezi.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Rossi három újoncot is avat a válogatottban: Az NB I-ből és külföldről is érkezik új játékos

Ezek a labdarúgók léphetnek pályára a Szlovénia és Görögországi elleni felkészülési mérkőzéseken.

Megerősítve: Házon belülről "igazolta" Kovács Zoltán utódját a DVTK

A DVTK bejelentette, hogy - korábbi hírünknek megfelelően - Vincze Richárd lesz Kovács Zoltán utódja a klub sportigazgatói posztján.

EXIM Magyarország: egy nap alatt kimerült a szabadon felhasználható forgóeszközhitel-keret

A legutóbbi keretbővítésből 100 milliárd forintot a cégek forgóeszközigényeinek finanszírozására különítettek el, amelyen belül az...

Vajon befolyásolhatja az edzés a laboreredményeit? Ha vérvérvételre készül, ezt érdemes tudnia.

Vajon lehet vérvétel előtti nap edzeni? Vagy inkább érdemes ekkor kihagyni?

Marco Rossi keretet hirdetett: három újonc és visszatérők a fedélzeten

Alaposan felfrissítette a válogatottat a szövetségi kapitány.

Egészen új területen aknázná ki a hidrogén erejét a Honda

A Honda bejelentette egy új, kombinált hő‑ és villamosenergia‑termelő rendszer fejlesztését, amely a vállalat hidrogén...

„Mindent megtesznek az orosz titkosszolgálatok Orbán Viktor hatalomban tartásáért” – szakértők a putyini beavatkozásról

Amíg a kormánypárti média „ukránozástól” hangos, független sajtóhírek szerint Oroszország dezinformációs kampánnyal készül...

Nem indul a választáson Tisza Péter, a kaposvári kamujelölt

Mégsem indul a választáson a kaposvári Tisza Péter, annak ellenére, hogy leadta a szükséges mennyiségű ajánlást.

TAJ-kártyás csalás: ha ilyen levelet vagy SMS-t kap, akkor azonnal törölje

Érdemes mindenkit figyelmeztetni erre a csalásra a környezetünkben.

Takács Péter: Ha akarjuk, másfél ciklus alatt bezárathattuk volna a kórházakat

A Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára szerint álhír, baromság, hogy Orbán Viktor önálló egészségügyi tárcát szeretne, a...

0

Sport

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.

A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Kiosztották a Premier League történetének legnagyobb pénzbírságát

Átszámítva majdnem ötmilliárd forintról van szó.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

Könnyek, büszkeség, tündérmese – a 19 éves Kimi Antonelli lába előtt hever az F1

A britek Russell figyelmeztetik, hogy könnyen bajba kerülhet.

Gróf Dávid: A Ferencváros számára történelmi siker lenne a Braga kiejtése

A kapus a válogatottról, a cseresors kihívásairól és a politikai szerepvállalásáról is beszélt lapunknak.

0
0

Bulvár

„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”

A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.

Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin

Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.

Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”

Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t

Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá

A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.

Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette

A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.

Kiderült, mitől lesz egyre több fiatal vastagbélrákos

Meglepő helyről jött a felfedezés.

Az EU-ban átlagosan 1,9 százalékkal, Magyarországon 2,8 százalékkal csökkentek az ipari árak 2026. januárban

Az előző hónaphoz képest átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak 2026 januárjában az Európai Unióban, de – az energiaárak közel 8 százalékos visszaesése miatt – így is 1,9 százalékkal a

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege

Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n

0