Ezt olvasta már?


Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek - frissítve

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón elmondta hogy a jegybank az ezerforintosokkal

folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki. Hozzátette, a legtöbb ország húszévenként megújítja bankjegysorozatát, amit többek között a technika, például a bankjegykiadó és -elfogadó automaták fejlődése, a korszerűbb bankjegy-felismerés, illetve az új hamisítási módszerek elleni védekezés indokol.

Ismertetése szerint a bankjegycsere költségei mintegy 4-5 milliárd forintot tesznek ki.

Pataki Tibor, az MNB készpénzlogisztikai igazgatóságának vezetője elmondta: augusztus 24-től az új 1000 forintosok törvényes fizetőeszközzé válnak, (az MNB már csak az új bankjegyeket bocsátja ki, a forgalomban azonban csak márciustól jelennek meg ), a jegybank féléves felkészülési időt biztosít a készpénzellátás szereplőinek, így a bankjegyelfogadó és feldolgozó automaták üzemeltetőinek az új bankjegyek kezelésére.

Pataki Tibor ismertette: az új ezresek megőrzik a régi ezerforintosok kék színét és nem változtatták meg az illusztrációkat sem, így Mátyás király és a visegrádi Hercules-kút szerepelnek az új bankjegyeken is. Változást jelent, hogy színváltó festékkel a bankjegyen megjelenik a Corvin-jelkép, a holló ( a madár az UV-A és UV-C fényben eltérő színben is látható lesz), az is újdonság a pénzen, hogy a hologram-csík a bankjegy szélén található.

Kifejtette: a forgalomban lévő bankjegyek kétharmada már új papírpénz, a 2000 és 5000 forintos bankjegyek bevonása sikeresen lezajlott, az 5000 forintosokból 20 százalék, a 2000 forintosokból 14 százalék az az arány, amely a régi, már a kereskedelmi forgalomban nem használható bankjegyekből még nem érkezett vissza a jegybankba.

Idén december 31-ig még lehet fizetni a régi 20 ezer forintosokkal, a forgalomban lévő új 20 ezresek aránya mintegy 95 százalékot ér el.

Pataki Tibor kiemelte: a régi 10 ezer forintosok bevonásáról még nem döntöttek a jegybankban, ezeket a bankjegyeket 2019 előtt várhatóan nem vonják be.

Kérdésre az MNB szakemberei elmondták: mintegy 460 millió darab bankjegy van forgalomban, ezek döntő részét a nagy címletek adják, a 10 ezresek az összes forgalomban lévő bankjegy 35 százalékát teszik ki. Ezerforintosból hozzávetőleg 68 millió darab van forgalomban, ez nagyjából 15 százalékos arány - tette hozzá.

A bankjegyek cseréje során utoljára az 500 forintosokat cserélik le, várhatóan jövőre - mondta.

Pataki Tibor kifejtette: évente 50-70 tonna elhasznált bankjegyet semmisít meg a jegybank, ezek pótlása, illetve a készpénz-szükséglet emelkedése adja a megújításra szoruló bankjegyek mennyiségét.

Egy kérdésre elmondta: évente 2000 darabot sem ér el a hamisított bankjegyek száma, idén 1500 körül lehet a hamisított papírpénzek száma, csak régi bankjegyet hamisítanak, jellemzően a 10 ezer és 20 ezer forintosokat.







0
0
0

hírek innen, onnan

Új világ nyílik meg: elindult a Budapest – Frankfurt Condor járat

Németországon túl a Condor budapesti járatai zökkenőmentes csatlakozást biztosítanak számos tengerentúli desztinációhoz is, sok esetben...

Pénzosztási botrány: Both Miklós is lemondott az NKA bizottsági tagságáról

Baán László után a Hagyományok Házának vezetője is távozik.

Az év dobásához az év mázlija is kellett

Néha centiken múlik a siker vagy a bukás. Most is ez történt.

Három hónapot kért az új miniszter, mindenki érezni fogja a különbséget

A lefulladt gazdasági növekedés beindítása a működő Magyarország felépítésének egyik legfontosabb pillére, és ugyan a Tisza-kormány...

Ilyen érzés hónapok után visszamenni az edzőterembe

Schuszter Borka megosztja személyes tapasztalatait arról, milyen érzés hónapok kihagyása után visszatérni az edzőterembe. A cikk bemutatja...

Jessica Alba 17 éves lánya pont olyan meseszép, mint az anyja: Honor magas tini a friss fotón

Jessica Alba 17 éves lánya, Honor kiköpött úgy néz ki, mint a színésznő.

Közeleg a kánikula – hogyan válasszunk klímaberendezést?

Mutatjuk, milyen szempontokat érdemes mérlegelni.

Háborúra készülődik Európa egyik hatalma, mégis olyan alapvető problémák buktak ki, amely a totális kudarc felé mutat

Németország 1,35 milliárd eurós fejlesztésbe kezd az Északi-tenger partján fekvő Bremerhaven kikötőjében. A cél, hogy az eredetileg...

„Irtózatos fájdalmai voltak” – megrázó részletek Schubert Éva utolsó éveiről

A Szomszédok legendás színésznője halála előtt több betegséggel is küzdött.

0

Sport

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe

A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz

0