Mennyi a törlesztője 15 millió forint személyi kölcsönnek?
Több banknál akár 15 millió forint személyi kölcsönt is igényelhetünk ingatlanfedezet bevonása nélkül, máshol ennél valamivel alacsonyabb, 10-12 millió forint a maximum.
Az átlagosan felvett hitelösszeg ezeket a számokat egyelőre nem közelíti meg, de a hitelintézetek feltételei alapján egyre nagyobb az igény a nagyobb összegű személyi kölcsönökre.
Jelentős bővülésen van túl a személyi kölcsönök piaca, 2025 első hét hónapjában összesen 634 milliárd forintra kötöttek szerződést a háztartások, míg 2024-ben, ugyanebben az időszakban ez a szám 451 milliárd forint volt. Ez 40 százalékos bővülést jelent, és az évnek még közel sincs vége.
A nagyobb volumenből következik az is, hogy az utóbbi években szinte folyamatosan emelkedett az újonnan kötött személyihitel-szerződések átlagos hitelösszege – 2017 óta egyedül 2023-ban fordult elő, hogy az átlagösszeg csökkent az előző évhez viszonyítva. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által legutóbb publikált adatok alapján idén júliusban 2 926 391 forint volt az újonnan kötött személyihitel-szerződések átlagos hitelösszege. Összehasonlításképp, közel egy évtizeddel ezelőtt, 2017-ben még csak 1 231 926 forint volt az újonnan kötött személyi hitelek átlagösszege.
A folyamatos emelkedést látva a hazai kereskedelmi bankok is egyre nagyobb és nagyobb összegeket hajlandók fedezetlen személyi hitel formájában is kihelyezni. Míg egy évtizeddel ezelőtt nem volt olyan bank, ahol a személyi hitelek összegének felső korlátja meghaladta volna a 10 millió forintot, mostanra több banknál akár 15 millió forintot is felvehetünk. Legutóbb a K&H Bank jelentette be, hogy az eddigi 10 millió forint helyett akár 15 millió forintos személyi hitel is elérhetővé vált náluk, de ugyancsak 15 millió forint a felső határ az Erste Banknál, a CIB Banknál és az OTP Banknál is.
A Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál ennél valamivel alacsonyabb a felvehető maximum hitelösszeg, 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Mekkora a törlesztőrészlet ekkora hitelösszeggel számolva?
Ha a maximum felvehető, 15 millió forintos hitelösszeggel számolunk, 84 hónapos futamidőre a THM a Bank360 kalkulátora szerint 10-12 százalék között van. Az egyik nagybanknál elérhető 10,22 százalékos THM-mel számolva a havi törlesztőrészlet 247 269 forintra jön ki, a teljes visszafizetendő összeg pedig 20 770 596 forintra. Találhatunk személyi kölcsönt 12 százalékos THM-mel is, ebben az esetben a havi törlesztőrészlet 257 963 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 21 781 392 forint. A különbség tehát akár 1 millió forint is lehet az ajánlatok között, ha hitel összes költségét nézzük, így érdemes az igénylés előtt összehasonlítani az ajánlatokat, különösen, ha nagyobb hitelösszeget szeretnénk felvenni.
hírek innen, onnan
Egy cég rájött, hogy sokan utálják a mesterséges intelligenciával készült hirdetéseket, ezért házi készítésű reklámokra váltott
A Chookie nevű snackmárka rájött, hogy a közönség nem lelkesedik a mesterséges intelligenciával készült reklámokért, ezért inkább...
„Szeresd felebarátodat, mert az is olyan, mint Te!” – ez a mondat fogad Európa egyik legszebb zsinagógájában Szegeden
Az 1900 és 1903 között épült szegedi Új Zsinagóga Magyarország második, Európa negyedik legnagyobb és egyik legszebb zsinagógája,...
Sorsdöntő népszavazás Svájcban: az EU-val való szakítás is a tét
Svájcban ma tartanak népszavazást az ország népességének 10 millió főben való maximalizálásáról. Ha a népesség elérné a 9,5...
Itt az új Ford Mondeo, amit Európa csak képeken láthat
Kínában a Mondeo él és virul, nemrég frissítettek rajta.
Visszatérnek az belső égésű motorokhoz az elborult Fordok
Kiélték magukat az elektromos (jó értelembe vett) szörnyekkel, úgyhogy jönnek a belső égésű motoros és hibrid szörnyek!
Hamilton első sikerét aratta a Ferrarival Barcelonában
A 41 éves kiválóság az idén először nyert, pályafutása során pedig ez már a 106. futamgyőzelme. Hamilton legutóbb a 2024-es Belga...
Berobbant a légkör, nagyon gyorsan erősödnek a zivatarok
Az északabbra található kiterjedt felhőzet megakadályozta a labilizálódás mértékét, ott elmaradhatnak az erősebb zivatarok.
Így drágább lesz – Feljebb tekerték a hangot a mohácsi Duna-híd kapcsán
Éles szakmai és politikai vita alakult ki a mohácsi Duna-híd műszaki tartalmáról és költségeiről, miután a kormány vizsgálatot...
Az étel, amire a bélrendszered szomjazik: Sokkal hatékonyabb, mint a lenmag
A tested megköszöni, ha fogyasztod.
Két hajó ütközött Horvátországban, Split közelében, hárman meghaltak
Egy nagyobb katamarán és egy kisebb vitorlás ütközött össze a tengeren.
Wizz Airrel jöttek haza Spanyolországból, belefért volna a táskájuk a fémkeretbe, mégis megbüntették őket
Hiába tudták volna belenyomni a táskájukat a rózsaszínű méretezőbe, a személyzet nem engedte neki.
„Mintha egy horrorfilmben élnék és szörnyeket látnék mindenhol” – Ilyen az élet az egyik legritkább neurológiai rendellenességgel
A prozopometamorfopszia, avagy a démonarc-szindróma a világ egyik legfurcsább, legijesztőbb és – szerencsére – legritkább neurológiai...
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Beindult az őrület a futball-vb-n, három meccsen is komoly meglepetés született
Az esélyesek pontokat buktak.
Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban
A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta
Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.
Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Összejön az álomigazolás a Manchester Unitednek, már zajlik az orvosi vizsgálat
A játékos jelenleg is a vb-n szerepel.
Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért
Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.
Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez
A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.
Bulvár
Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj
Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.
A borravaló-őrület elérte a csúcspontját, egy elvitelre kért étel kifizetése után az étterem felhívta a vendéget
Kitálalt a férfi a vendéglátóhely felháborító akciójáról.
Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal
Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.
Hadüzenettel felérő beszólást kapott Vidnyánszky Atila, ő lesz a következő áldozata a kormányváltásnak?
Kemény üzenetet kapott Vidnyánszky Attila.
A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba
Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog
A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket
Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.
„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.
Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok
Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.
Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak
A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.
Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét
A Fidesz egykori képviselője, aki a választás óta több ízben éles kritikát fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban, most a tisztújító kongresszus lebonyolítását is kritikával illette, és elmondta: az Orbán „
Navracsics Tibor: Nem jó hír, hogy ez a kongresszus biztosan nem az áttörés kongresszusa volt
Az egykori miniszter megfogalmazta, szerinte mik voltak a kongresszus pozitívumai, ezek között nem említette azt, hogy ismét Orbánt választották a Fidesz elnökévé.
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


