Ezt olvasta már?


Mennyi időt töltsön a gyerek a tablet előtt?

Néha nem könnyű a szülőknek eldönteni, hogy mikor húzzák meg a határokat a gyerekeknek – különösképp, amikor csak a tabletekkel, a játékkonzolokkal és más eszközökkel akarnak foglalkozni.

A gép előtt töltött idő komoly gondot jelent manapság a szülőknek. A gyerekeknek több lehetőségük van az interneten szörfözni, mint valaha, tekintve, hogy a legtöbb háztartásban számos telefon, laptop és más egyéb eszközön áll rendelkezésre. A szakértők véleménye megoszlik, valamint mivel nincsen hivatalos álláspont, így a szülők számára sem világos, mi számít még egészségesnek.

Egy 2012-es médiafogyasztással kapcsolatos felmérés megállapította, hogy egy átlagos 3-4 éves gyerek egy nap alatt három órát tölt el a képernyő előtt. Ez az idő négy órára nő, ha az 5-7 évesek csoportját tekintjük, négy-öt órára a 8-11 évesek csoportjában, és hat és fél óra a tinédzserek esetében.

Emellett az Oxford Egyetem legfrissebb kutatása szerint, ha több mint négy órát és tizenhét percet töltenek el a tinédzserek a képernyő előtt, az hatással lehet a gyerekek agyi fejlődésére.

 

Rendkívül káros a fiatalokra

 

Az alvásszakértő, Dave Gibson – aki többek között Az elalvás művészete című könyvet is írta –, szerint az Oxford kutatása nem foglalkozik azzal, hogy a képernyő előtt töltött idő hogyan hat a tinédzserek éjszakai alvására.

A szakértő úgy fogalmazott: „sajnos az én álláspontom az, hogy a tanulmány teljesen figyelmen kívül hagyja a korábbi kutatásokat, ami a képernyő előtt töltött, főleg éjszakai időre irányul. Ezek azt mutatják, hogy a géphasználat káros hatással van a fiatalok alvására.”

„Mi több, a technológia fejlődésével a szülőknek folyamatos csatát kell vívniuk a fiatalkorúakkal, akik éjszakába nyúlóan ülnek a gép előtt. Problémát okoz még, hogy rávilágítsunk, fontos korlátozni internethasználatunkat.”

 

Az időkorlát kiszabása segíthet

A Common Sense Media egy non-profit szervezet, melynek célja, hogy segítse a gyermekek tudatos média- és technológiahasználatát Nagy-Britanniában. A szervezet arra biztatja a családokat, hogy állítsanak be időkeretet a médiahasználat idejére. Ez magába foglalja a heti időkeret, a használt elektronikai eszközök megállapítását, illetve az azokon végzett tevékenységek és csatornák szűrését is.

A Nemzeti Egészségügyi Intézet tanácsa szerint televíziómentes napokat kellene tartani a gyerekeknek, vagy legalábbis két-három órára kellene korlátozni a képernyő előtt töltött időt. A szakértők a családi időkorlát kiszabását is javasolják, illetve a gyerekekkel történő együttes használatot. Így ők is realizálják, mivel állnak szemben és az életben is tudatosabban fogják használni azt.

hirado.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Vitézy: Lázár a leköszönése előtt újabb két vasútfejlesztés tenderét vonta vissza

A leendő közlekedési miniszter szerint újabb 280 milliárd forint uniós forrás került veszélybe.

Kapitány István: Felülvizsgáljuk a hazánkban működő multiknak fizetett támogatások rendszerét

A leendő gazdasági és energetikai miniszter azt ígéri, az indokolatlan, túlárazott kifizetéseket azonnal leállítják és felülvizsgálják.

Szokatlan büntetés a Forma–1 miami hétvégéjén, így változott a rajtsorrend

Utólag törölték a Williams pilótájának idejét a Racing Bulls csapat kezdeményezésére.

Orbán döntött: ezt a fizetős búcsúajándékot kapják a távozó állami vezetők egy friss rendelet szerint

A leköszönő kormány lehetővé tette a távozó miniszterek és államtitkárok számára, hogy megvegyék használt hivatali mobiltelefonjukat.

Megverték a 24.hu főszerkesztőjét, többszörös arccsonttörtést szenvedett

Ismeretlen támadt rá a 75-ös troli megállójában.

Ilyen még nem volt, a talajszárazság már a háztulajdonosokat fenyegeti

Magyarországon korábban ismeretlen mértékű épületkárokat okoz a tartós aszály: a talaj mélyebb rétegeinek kiszáradása miatt...

Minden borul: azonnali műsorváltozás az RTL-nél

Nagy súlyú döntést hozott a csatorna.

Repedezik a betonkupola, radioaktív ökobomba ketyeg a Csendes-óceán szívében

A Runit Dome több mint 73 ezer köbméter radioaktív hulladékot zár el.

Vitézy szerint Lázár János visszavonta több vasúti fejlesztés tenderét is

A Debrecen-Nyíregyháza vasúti fejlesztésre és a budapesti körvasútra vonatkozó tenderek visszavonásával 280 milliárd uniós...

Ezt állítsd át az okostelefonon, hogy brutál jó képeket csinálj magadról

Néhány pöttyintés és máris jobb minőségű képeket készíthetsz.

Meghalt az ember, aki nem ismerte azt a szót, hogy lehetetlen

59 éves korában váratlanul elhunyt Alex Zanardi.

Magyar Péter bejelentette, mikor kezdődik a tánc

Pontosan egy hét múlva, május 9-én tartja alakuló ülését a rendszerváltó Országgyűlés, az ünnepi programról a leendő...

0

Sport

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe

Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.

0
0

Bulvár

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Közös képen tűnt fel Magyar Péter, Nagy Ervin és Radnai Márk, szomorú dologra következtetnek a kommentelők

Sokat mondó kép árulkodik róla, hogy Magyar Péternek van-e párkapcsolata.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe

A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz

0