Ezt olvasta már?


Montrealban versenyez a Pécsett tanult rendező rövidfilmje

Csicskár Dávid Uchebnik című 18 perces alkotása is versenyez a legjobb rövidfilm díjáért a 41. Montreali World Filmfesztiválon.

Az Uchebnik öt kontinensről érkezett 41 produkcióval száll versenybe a szeptember 4-ig tartó nagy presztízsű montreali filmfesztiválon - tájékoztatta az MTI-t hétfőn a Magyar Nemzeti Filmalap.

Az Uchebnik 1956 októberében játszódik. Egy falusi iskola diákjai elégetik az oroszkönyveiket abban a hiszemben, hogy soha többé nem kell oroszt tanulniuk. Miután azonban a szovjet csapatok bevonulnak az országba, és brutálisan leverik a forradalmat, minden diáknak be kell mutatnia oroszkönyvét az iskolában, ha nem akarja, hogy kicsapják. Egy kisfiú idősebb diáktársa segítségére siet abban reménykedve, hogy a könyvkeresés közben elnyerheti példaképe barátságát.

Az NMHH Médiatanácsa által támogatott rövidfilm forgatókönyvét a rendező Fazekas Mátéval közösen jegyzi, a film operatőre Dévényi Zoltán (Láthatatlanul, Szürke senkik, Betonzaj) volt.

Csicskár Dávid 1987-ben született, 2007-től a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészkarára járt, 2010-től az ELTE Filmszakára. 2014-ben készítette az Én ma anyámnál alszom című diplomafilmjét.

A Focusfox Stúdióban készült Uchebnik producere Muhi András és Ferenczy Gábor.

Ugyancsak a Montreali World Filmfesztiválon debütál Vékes Csaba Hetedik alabárdos című filmrendezői bemutatkozása. A Bánki Gergely főszereplésével készült vígjáték a filmalap fiatal tehetségeket támogató Inkubátor Programjának elsőként elkészült alkotása.

Az Észak-Amerika vezető seregszemléjének számító Montreali World Filmfesztivál - a berlini, cannes-i és velencei mozgóképmustrákkal együtt - egyike a nemzetközi produceri szövetség (FIAPF) által A-kategóriásnak minősített 15 filmfesztiválnak.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Óriásbombákat vetett be Iránban az Egyesült Államok, Trump beleállt a NATO-ba

Az Egyesült Államok két és fél tonnás óriásbombákat vetett be iráni célpontok ellen a Hormuzi-szoros térségében – közölte a...

Hiába a 18 fokos meleg – az erős szél és az éjszakai fagy mindent elronthat

Szerdán és csütörtökön is folytatódik a száraz, kora tavaszi időjárás az országban. A többfelé erős északkeleti szél viszont...

Úton a Hang nélkül 3 – a Bűnösök sztárja lesz az egyik főhőse, már azt is tudni, mikor mutatják be

Készül a Hang nélkül című, izgalmas történet harmadik felvonása. A rendező John Krasinski már azt is elárulta, hogy a Bűnösök című...

Rost és fehérje – egy 21 napos kísérlet tanulságai

Legtöbben szeretjük a csokit, utálunk éhesek lenni, és nem igazán ismerünk egyetlen, tuti biztos diétát. Amikor felajánlották számomra,...

Gulácsi korábbi posztriválisának savanyú a szőlő a BL-zakó után: „Csak véletlenül rúgsz ekkora gólt”

A németek kapusa hiába parádézott, a Bayer Leverkusen 2-0-ra kikapott az Arsenaltól Londonban.

Magyarországról jött az első AI ügy az Európai Bíróságon – nem a szerzők, a kiadó perelt

A nagy nyelvi modellek és a csevegőrobotok működésének rejtelmeiről kérdezgették Luxembourgban a március 10-ei tárgyaláson a bírák a...

Baljós szövetségre figyelmeztet Zelenszkij: orosz technika bukkant fel az iráni fegyverekben

Több mint kétszáz ukrán szakértő tartózkodik a Közel-Keleten, ahol az iráni drónok elhárításában nyújtanak segítséget....

Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak

Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.

Fejlövésekkel végeztek egy családdal – elszabadult az erőszak egy megszállt területen

Miközben a világ az iráni háborúra figyel, fokozódik az izraeli telepesek és biztonsági szervek erőszakhulláma a palesztinokkal szemben a...

Ausztrál légibázist támadtak az irániak

Ausztrália nem áll háborúban Iránnal.

Íme Ráthonyi-Palácsik Tímea új otthona: mesés helyre költözött családjával New York közelébe

Ráthonyi-Palácsik Tímea a Feminának exkluzív interjúban árulta el, miért költöztek el Beverly Hillsből, és milyen az új otthonuk.

Magyar választások – orosz beavatkozás: „A választói döntés formailag szabad, de súlyosan manipulált”

Nem kell mindenkit meggyőzni arról, hogy Oroszországnak igaza van. Elég azt elérni, hogy az emberek kételkedjenek minden másban.

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

0
0

Bulvár

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0