Mosóczi: elkezdődött az M81-es gyorsforgalmi út tervezése
Elkezdődött az M81-es gyorsforgalmi út tervezése, amely az új komáromi Duna hídtól az M1 és az M7 érintésével teremt négysávos kapcsolatot a szintén előkészületben lévő M8 autóútig - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.
Mosóczi László emlékeztetett arra, hogy tavaly áprilisban született meg a kormánydöntés az út fejlesztéséről, idén májusban pedig aláírták a tervezési szerződéseket a tanulmányterv és a környezeti hatásvizsgálati dokumentáció elkészítésére a Komárom-Székesfehérvár és a Székesfehérvár-Sárbogárd szakaszra. Hozzátette: a tervezési feladat közel 120 kilométer hosszúságú útszakasz négysávosítása az érintett települések elkerülésével, az M7 autópályán új csomópont létesítésével.
Az ITM tájékoztatása szerint a Komárom és Székesfehérvár közötti 85 kilométeres szakaszt az Uvaterv Zrt. készíti elő, míg a Székesfehérvár és Sárbogárd közötti 35 kilométert az Utiber Kft.
Az államtitkár jelezte, hogy az 1,1 milliárd forintos előkészítő fázis várhatóan 2022 első felében érhet el a jogerős környezetvédelmi engedély megszerzéséig. Mosóczi László közölte, hogy az új út a 13-as és 81-es főutak négysávosításával vezetne az M7-ig, onnan pedig a 63-as főút bővítése a terv Sárbogárdig. Utóbbi esetében a tanulmánytervek vizsgálják egy új, önálló nyomvonal lehetőségét is.
Megemlítette, hogy a sárbogárdi végpont az M8 gyorsforgalmi úthoz kapcsolódik majd, amely a szintén előkészületben lévő, a Balaton mellől a dunaújvárosi Pentele-hídon és Kecskeméten át a Dél-Alföldig vezető 100 kilométeres útszakasz.
Az államtitkár a hosszabb távú tervekről szólva megemlítette, hogy az M8 az M7-M6-M5 autópályák összekapcsolása után egészen az M3 autópályáig folytatódhatna, az Egerhez vezető, nyáron átadott M25-nél érve el a sztrádát. Egy másik, még nagyobb körgyűrű - amelynek egyes elemei már készek - Sopronból indulva haladhatna Szombathelyen, Zalaegerszegen, Keszthelyen, Kaposváron, Pécsen, Mohácson, Szegeden, Békéscsabán és Debrecenen át egészen Nyíregyházáig.
Vargha Tamás (Fidesz), Székesfehérvár országgyűlési képviselője örömének adott hangot amiatt, hogy az új út a város gazdasági életben betöltött régiós vezető szerepét tovább erősíti, illetve a majdani fejlesztéssel a település negyedik autópálya-lehajtója is elkészülhet az M7-esen, ezzel csökkentve a harmadik lejárónál folyamatos torlódásokat és balesetveszélyt.
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere kiemelte: nagyon régi téma a 81-es út fejlesztése, s még soha nem születtek olyan súlyú döntések a négysávosítás megvalósulása érdekében, mint most. Ahogy fogalmazott: "eddig csak beszéd volt, most érdemi tettek".
Törő Gábor (Fidesz), Mór és térsége országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a Győr-Kecskemét közötti ipari tengely erősödhet a fejlesztéssel, mivel az Audi és a Mercedes gyár felé jobb összeköttetést biztosít a beszállítóknak. Megjegyezte, a jelenlegi 81-es út az ország egyik legveszélyesebbje, sok a halálos baleset a nagy teherforgalom miatt, ezért a fejlesztés elindításával a 24. órában vannak.
Czunyiné Bertalan Judit, Komárom és környéke fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy két jelentős gazdasági térséget köt majd össze az M81-es, amelynek fejlesztése nem várhat tovább, hiszen a gazdasági fejlődést kiszolgáló infrastruktúra nélkül a lendület megtörhet. Megjegyezte, hogy a Komárom-Mór-Székesfehérvár vonalon élők mindennapjait a tranzitforgalom élhetetlenné tette, ez most megváltozhat.
hírek innen, onnan
Kiszáradt kútba dobta meggyilkolt élettársa testét egy döbröközi férfi
Ha bűnösnek találják, akár 15 év börtönbüntetést is kaphat.
Váratlan fordulat a gázpiacon: hatalmas versenyelőnybe került egy európai állam az új árakkal
Kihirdették Bulgária májusi leszállításra vonatkozó földgázárát, ami közel 20 százalékkal alacsonyabb az európai irányadó...
Megvan, mely parlamenti bizottságok élére kerül fideszes elnök: az egyiket Szentkirályi Alexandra vezeti
Gulyás Gergely frakcióvezető bejelentette, hogy a Fidesz kiket küld a parlamenti bizottságokba. Szentkirályi Alexandra a Művelődési...
Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Maradt a 2 százalékos betéti ráta.
2025 az éghajlatváltozás ijesztő éve volt, az északi sarkkör közelében is mértek 30 fokot
Európa a leggyorsabban melegedő kontinens, 95 százalékán melegebb volt, mint a globális átlaghőmérséklet. A hó és jég is ijesztő...
Lemondott a MOME teljes kuratóriuma
Felajánlják az egyetem alapítói jogait a felsőoktatásért felelős, újonnan felálló minisztériumnak.
Világsztárja nélkül harcol a One Veszprém a berlini sztárcsapattal
A hiánya sokba kerülhet.
Milliárdok mozognak: osztalékot fizet az OPUS, Mészáros lép
Több mint 10 milliárd forint osztalékot fizet az OPUS Global, miközben Mészáros Lőrinc további részvényvásárlásra készül.
A tavaszi káosz után most jön a finomhangolás: májusban a pénz és a család kerül a középpontba
A májusi horoszkóp a tavaszi intenzív bolygóállások után egy nyugodtabb, gyakorlatias időszakot jelez előre. A hónapot két telihold...
A sztár teljesen összetört - Tragikus hirtelenséggel hunyt el Mel Gibson titkos szerelme
A Bíbor folyók-ból ismert Nadia Farès egy párizsi sportklubban történt baleset következtében halt meg április 17-én. A brit sajtó egy...
Az egyre megosztottabb Fed kamattartást jelentett be
A Fed áprilisi kamatdöntő ülésén is a 3,50-3,75%-on álló irányadó ráta tartását jelentette be, a döntés megfelelt várakozásunknak...
Benyújtotta lemondását Miskolc alpolgármestere
Benyújtotta lemondását Hollósy András (Pont Mi Egyesület - Fidesz-KDNP), Miskolc alpolgármestere, aki szeptember elsejétől a város...
Sport
Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető
Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.
Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is
Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.
Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt
Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.
Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának
Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.
Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt
A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.
Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét
Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.
NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ
Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.
Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában
Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.
Váratlan fordulat: Szoboszlai Dominik elhagyta Angliát
Mutatjuk, miért!
NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír
Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.
Büntetőpárbaj sem tudott dönteni, az Atlético és az Arsenal is tovább nyújtotta a veretlenségét
Semmi nem dőlt el, az Atlético és az Arsenal is kivívhatja a londoni visszavágón a BL-döntőbe jutást.
Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen
Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.
Bulvár
Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről
Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.
„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?
Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.
„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt
Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha
Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik
Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.
Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől
Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb
Videón az édesapa, aki ájultan esett a földre, mikor felesége a második gyermeküket hozta a világra
Futótűzként terjed a közösségi médiában az édesapa videója, aki elájult második gyermeke születése során.
A Forradalmi Gárda kicsavarja az irányítást az ajatollah kezéből Iránban
Annak ellenére, hogy Ali Hamenei ajatollah helyét a fia vette át Irán élén, a valós hatalom már nem a legfőbb vezetőnél van. A Reutersnek nyilatkozó források szerint az iráni döntéshozást a Forradalmi Gárda kemé
Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő
A képviselők juttatásait állítólag visszaveszi majd Magyar Péter és a Tisza-kormány, ám ennek ellenére szép összeget vihetnek haza havonta.
Papp Máté Bence így kommentálta a tényt, hogy nem a Fidesz nyert
Mindenki Tóth Gabit figyelte, de a választás napján Papp Máté Bence valami sokkal fontosabbat tett, amit eddig kevesen vettek észre.
Opus-zuhanás: megszólalt az egyik leggazdagabb magyar, szerinte a jelenség nem gazdasági alapú
„Az életem nyitott könyv” – mondta az Opus elnöke, miután arról beszélt: nem szokta se megerősíteni, se cáfolni gazdaglistás becslésünket. Mi történt? Hosszú interjút adott a Telexnek Vida József, az Opus Gl
Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt
Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.
Milliós büntetést kaphatsz, ha nem tartod be ezt a tilalmat: csütörtöktől ezekben a vármegyékben lép életbe
Szigorú büntetést kaphat, aki nem vigyáz.
blogmorzsák
Hitler halála - legendák és összeesküvés elméletek
Ma 81 éve, hogy bejelentették Hitler halálát, de a világ nem hitt benne: holttestét nem mutatták be, a szovjetek pedig titkolóztak.
Fáradtság, sérülések, gyengébb teljesítmény
Sok sportolónál ez áll a háttérben.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


