Ezt olvasta már?


Mozikban a Vakfolt, Slemmer Ádám első nagyjátékfilmje

Néhány napja vetítik a mozik a Vakfoltot, Slemmer Ádám akciókrimijét, első nagyjátékfilmjét. - Pécsi Napilap -

"Lelkes fiatalok összeálltak, és amatőr csapatként kezdtük forgatni a filmet, amelynek története 2013-ban indult. A dolgok akkor változtak professzionális irányba, amikor Osvárt Andrea társproducerként becsatlakozott a projektbe" - mondta Slemmer Ádám az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

A rendező kitért arra, hogy a vakfolt egy szembe építhető szerkezet, egy mikrocsip, amelyet ha rákapcsolnak az ember látóidegére, akkor kameraként funkcionál. A történetben egy magyar kutató szintetikus olajat fejleszt ki, a mikrocsipet azért akarják a szemébe ültetni, hogy megfigyeljék és ellopják a fejlesztését.

Slemmer Ádám beszámolt arról, hogy a film forgatása mintegy nyolcvan napot vett igénybe, és Osvárt Andrea belépésével elsősorban technikai felszerelésben tudtak óriásit előrelépni. Korábban kerti lámpákkal világítottak, az eredetileg hiányzó technikai háttér miatt később sok jelenetet újra kellett forgatni.

"A szereplők többsége amatőr volt, ők Földessy Margit drámastúdiójából és a Nemes Nagy Ágnes Színészképzőből érkeztek" - mondta a rendező. Az Amego Film közreműködésével készült film szereplői között van Kálid Artúr is.

Slemmer Ádám kedden államvizsgázik a Metropolitan Egyetemen, ahol turizmus-vendéglátás szakon tanult.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Minden negyedik ajánlás érvénytelen volt a Jobbik egyéni képviselőjelöltjeinél

A párt összességében 24 százalékos hibaaránnyal dolgozott.

Kezdhetnek fellélegezni a magyar cégek? Remek számok jöttek, talán most kicsit könnyebb lehet

Az üzleti klíma lassú, de folyamatos élénkülését jelzi, hogy az átlagosan várt árbevétel-növekedés 1,3 százalékra emelkedett a...

Meghalt Dávid Sándor, búcsúzunk a legendás Lapajtól

  Dávid Sándor Fotó: Farkas József Képes Sport  Dávid Sándornak tevékeny szerepe volt abban, hogy Magyarországon 1986. óta rendeznek...

Ezek a retro napszemüvegek a legdivatosabbak idén

Reméljük, hogy megvannak még a 90-es 2000-es évek napszemüvegei valahol a fiókban, ugyanis ideje elővenni őket!

Orbán Viktor a Tiszáról: Baj van a toronyban odaát, megérintette őket a vereség szele

A miniszterelnök szerint Magyar Péterék elhitték, hogy Magyarországon lehet ukránbarát politikával választást nyerni, és most...

Erődemonstráció a választások előtt: Orbánnal együtt vonulnak a patrióták

Budapesten vonulnak fel a Patrióták Európáért politikusai, a rendezvény kiemelt felszólalója Orbán Viktor lesz.

Ingatlan.com: Egyre többen költöznek a nagyvárosoktól 25-30 kilométerre

Ez a sáv az ingatlanpiac egyik motorja, de Budapest VI. kerületében is többen laknak az Airbnb-tiltás után, mint korábban.

Mire meglátod a tüneteket, már elkéstél: így mentsd meg az őszibarackodat a tafrinától.

A levélfodrosodás alattomos ellenség: 4 fok felett fertőz, de a pusztítást csak két hét múlva látod meg. Ha nem lépsz most, a teljes...

Melyik gimnazista csapat ért a legjobban a pénzhez? Hamarosan kiderül.

Tizenkettedszer is elrajtolt a Privátbankár.hu által szervezett Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny. A...

Vásárlás okosan: márkák szerepe és jelentősége

Vásárláskor gyakran egy-egy ismert márka mellett döntünk. De vajon miért választjuk pont azt? A márkanevek nem egyszerűen termékeket...

Rosszul tájékozódsz? Ez lehet az oka a szakértők szerint!

Kétféle ember létezik: van, aki gond nélkül bárhova odatalál, és van, aki szinte azonnal eltéved. A tájékozódási képesség mögött...

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

0
0

Bulvár

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok

Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

15 éves ikerlányaival állították meg a sóshartyáni apát: amit a kocsiban találtak, azért előzetesbe is került

A rendőrség még mindig nagy erőkkel nyomoz a Delta program keretében: ez a nógrádi édesapa ennek az áldozata. De a két lánya is, akikkel épp együtt autókázott.

blogmorzsák

Jegyet vettél, de változott a program?

Mire számíthatunk, ha a kifizetett program nem a meghirdetettek szerint valósul meg?

0