Ezt olvasta már?

Üdvözöld az újat: a GEO a keresések terén

A digitális világ piacán gyorsan változó trendeket kell figyelemmel kísérnünk. Amíg korábban a keresőmotorok optimalizálása, azaz a SEO, volt a webes jelenlét kulc...


Nagy István: 106 milliárd forint jut az erdőgazdálkodásra

Több mint 106 milliárd forint támogatás áll rendelkezésre az erdőgazdálkodás fejlesztésére, ebből erdősítésre közel 40 milliárd forint jut a Vidékfejlesztési programban - mondta Nagy István agrárminiszter szombaton.

A tárcavezető köszöntő beszédében elmondta, a program átalakításával az erdőt telepítő gazdák a korábbiaknál lényegesen nagyobb, 80-130 százalékkal több forrást vehetnek igénybe. Az ágazatot 12 pályázati felhívás érinti közvetlenül, ezek közül négy jelenleg is nyitott.

Zambó Péter, az Agrárminisztérium (AM) földügyekért felelős államtitkára a találkozón ünnepélyesen megnyitotta a 23. Erdők hetét, amelynek programjai országszerte arról szólnak, miként szolgálja az erdők fenntartása és területük növelése a klímaváltozás hatásainak csökkentését.

Nagy István elmondta: a programban az erdőtelepítések jövedelempótló támogatásának összegét az eddigi hektáronkénti 172 euróról 432 euróra emelték és annak időtartamát minden fafajnál egységesen 12 évre emelték. Emellett a piaci viszonyokhoz igazodva minden állomány esetében bővülnek az erdő létesítésének és ápolásának egységárai is.

Ismertette, a környezeti változásokhoz igazodva a lágylombos, az akác és a nemesnyár fafajoknál egy-egy évvel nőtt a támogatott ápolási időszak hossza. A telepítési költségek támogatását is átlagosan közel 20 százalékkal megemelték, így összességében a tölgyes vagy bükkös erdő telepítésének támogatása hektáronként az eddigi 2,6 millió forintról közel 5 millió forintra nő; egy hektár akácos vagy nemesnyáras támogatása hektáronként 1,2-1,3 millió forintról 2,8-2,9 millió forintra emelkedik.

Hektáronként 2800 euróval támogatják ritka elegyfafajok ültetését az új erdőterületekre, hogy minél változatosabb és ellenállóbb erdők szülessenek - fűzte hozzá.

A miniszter kiemelte, hogy a szaktárca törekszik az erdőtelepítések ösztönzésén túl a meglévő erdőterület megőrzése is, ennek érdekében 2021. december 31-ig meghosszabbították az erdők szerkezetének átalakítására szóló pályázati lehetőséget, és további 3 milliárd forinttal emelik a keretet.

Kitért arra is, hogy az erdőterület növelésében az agrártárca fontos szövetségesei a gazdák, akik már eddig is sokat tettek, a rendszerváltás óta mintegy 200 ezer hektár új erdőt telepítettek Magyarországon.

Az államtitkár hozzátette: az erdészek mintegy 100 programmal, többek között vezetett túrákkal, erdei kisvasúti programokkal várják jövő vasárnapig az érdeklődőket. Mindezek mellett készülnek még éjszakai csillaglessel, valamint az AM-ben a fásítások európai helyzetéről szóló nemzetközi tudományos konferenciával is.

Mocz András, a MEGOSZ elnöke elmondta, hogy Magyarországon jelenleg több mint félmillió erdőtulajdonos van, magántulajdonukban 860 ezer hektár területtel, ebből 200 ezer hektár rendezetlen. A szövetség törekszik arra, hogy a rendezetlen erdőterületeket 10 százalék alá csökkentése, valamint megfelelő jogszabályi környezet teremtsenek az adó és pénzügy területen is a magánerdők működéséhez.

A találkozón hárman részesültek Rimler Pál kitüntetésben magánerdő gazdálkodásban kiemelkedő tevékenységükért, a MEGOSZ emlékérmet szintén hárman vehették át Nagy István agrárminisztertől, Zambó Péter államtitkártól és a MEGOSZ elnökétől.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Orbán Kaposváron kezdte a nyílt fórumait, rengeteg rendőr, valtonos biztonságiak és a tetőkön mesterlövészek biztosították a rendezvényt

A miniszterelnök a migrációs paktum végrehajtását a választás fő tétjének nevezte. „Több tízezres menekülttábort építenek...

Így van Brooklyn Beckham az anyák napi botrány után, testbeszéde mindent elárult az Oscar-partin

Brooklyn Beckham és Nicola Peltz is ott voltak az Elton John Alapítvány Oscar-gálát közvetítő partiján a West Hollywood Parkban, ami nem...

Elhagyta a rendőrséget Laponyi Zsolt őrmester, aki azt kérte Rétvári Bencétől, hogy ne használja a fotóját

A volt rendőr fegyelmit kapott az államtitkárnak címzett nyilvános posztja után.

Letartóztatás után: valaki hirtelen Britney mellé állt

Miután letartóztatták ittas vezetésért az egykori sztárénekesnőt, Justin Timberlake felvette a kapcsolatot volt barátnőjével, Britney...

Emelkedést hoztak a tőzsdéken a Hormuzi-szoroson átkelő hajók

A részvénypiaci hangulatot ma is az iráni háború friss fejleményei alakítják elsősorban. Az európai tőzsdéken sokáig nem voltak...

Ismét azonnal reagált az olajpiac – így áll most a helyzet

Az olajhelyzet továbbra is nagyon ingatag lábakon áll.

Elúszott a remény? Neymar ismét kimaradt a brazil válogatottból

Franciaország és Horvátország lesz a brazil csapat két ellenfele.

Szijjártó Péter: A lengyel külügyminiszter sajnos hazudik

Szerinte Radoslaw Sikorski nem mond igazat, de ez nem is csoda, hiszen magyarellenes.

0

Sport

Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte

A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

A The Athletic szerint Szoboszlai Dominik a világ legjobb szabadrúgáslövője

Megalapozott az állítás, tények támasztják alá.

Szoboszlait az egekig dicsérték, majd kemény kritikát kapott Liverpoolból

Szoboszlai Dominik szabadrúgásgólja ezúttal sem ért győzelmet a csapatának.

Visszavonult párizsi olimpikonunk a rangos nemzetközi verseny előtt

A többi magyar élversenyző elindul a viadalon.

Szoboszlai két új becenevet kapott a káprázatos gólja után

A magyar középpályás Luis Suárez rekordját is beállította a Tottenham elleni meccsen.

Szoboszlai újabb szabadrúgásgólja ellenére csak a magyarázkodás maradt Arne Slotnak

A Liverpool trénere elismerte, valódi élcsapathoz mérten túl kevés meccset hoznak le védelmi hiba nélkül.

Továbbra is öt magyar a világ 100 legjobbja között

Jelentősen csökkentett hátrányán az Egyesült Államokban remeklő kihívó.

Vas Blanka versenyét szabotálta a csapattársa? Elmaradt a győzelem

A magyar kerékpáros vasárnap Olaszországban kezdte meg az országúti szezonját.

Szoboszlai teljesen összetört, örülhetnek, ha a Konferencia-ligában indulhatnak

A magyar válogatott csapatkapitánya az újabb csodagóljának sem tud örülni.

0
0

Bulvár

Orbánék elvesztették az ünnepi számháborút

A Tisza Párt a valaha volt legnagyobb rendezvényét tartotta meg március 15-én, Magyar Péter szerint közel 500 ezren vonultak. Mindeközben a Fidesznél azt adták parancsba, hogy mindenki posztolja ki a Facebookon: a Békem

Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét

A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos betegségéről, a napokban viszont felkerült a világhálóra egy videófelvétel, mely

Óraátállítás eltörlése: Az Európai Parlament döntött

Az Európai Parlament az óraátállítás eltörléséről döntött, de még nincs végleges határozat.

Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin

Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.

Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”

Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t

Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t

Donald Tusk szerint a „Polexit” már valós fenyegetés, ezért mindent megtesz, hogy megállítsa az „Orbán vezette európai jobboldalt”. 

Nyáron jön a nyugdíjemelés: kiderült, mennyi pluszpénzt kapnak az érintettek Németországban

Az infláció mértékét meghaladó emelésre készülnek a nyugdíjak esetén.

0