Napenergia napsütés nélkül
A technológia nem bonyolult, csak a gazdasági vonatkozásai
Ahhoz, hogy a napenergia komoly szerepet játsszon, vagyis jelentős súlyra tegyen szert az áramtermelésben, le kell győzni egy nagy akadályt: meg kell találni a módját a raktározásának, hogy akkor is használni lehessen, ha nem süt a nap.
Úgy tűnik, a kihívás ráirányítja a figyelmet egy másfajta energiára, a nap-hő energiára, arra a módszerre, amely úgy állít elő áramot, hogy a nap melegét vízforralásra használja. A forró vízzel sót melegítenek fel, amely eltárolja az energiát olyan időszakokra, amikor az áramfogyasztás megugrik.
Két kaliforniai vállalat tervezi ennek a tárolási technológiának az alkalmazását: a SolarReserve, amely a nevadai sivatagban készülő létesítménye a tervek szerint jövőre kezd működni, és a BrightsSource, amely Kaliforniában épít három, 2016-ban és 2017-ben műbe álló üzemet. A négy létesítmény együtt több tízezer háztartás áramellátására lesz képes egy-egy nyári este.
Szigorodó állami követelmények
Hogy a technológia széles körben elterjed-e, az a jövő kérdése, de olyan vállalatok, mint a Google, a Chevron és a Good Energies érdemesnek tartják pénzt fektetni bele, két nagy szolgáltató, az NV Energy és a Southern California Edison pedig hosszú távú megállapodást írt alá a radikálisan új erőművi létesítményekben termelt áram vásárlásáról. A létesítmények egyik fő feladata az lesz, hogy kiegészítsék a napsugárzásból közvetlenül áramot előállító napelemeket. Amikor alkonyatkor vagy felhős napokon az elemek termelése lecsökken, belépnek az új, az elraktározott hőenergiát felhasználó berendezések.
Ez a kiegészítő szerep még fontosabbá válik, ha a napelemek, amelyeknek az ára az utóbbi időben visszaesett, még olcsóbbá válnak, és háztetők millióin jelennek meg. Ha az áramellátás nagyobb mértékben függ a napelemektől és a szélturbináktól, szükség lesz olyan kiegészítő energiaforrásokra - lehetőség szerint megújuló energiaforrást használókra -, amelyek ki tudják egyensúlyozni a rendszert.
A legtöbb szolgáltató igyekszik minél több kilowattórát megújuló energiaforrásból előállítani, hogy eleget tegyen az alternatív energiaforrások felhasználásával kapcsolatos szigorodó állami követelményeknek - mondta Kevin B. Smith, a SolarReserve vezérigazgatója a The New York Times című lapnak. Az Egyesült Államok energiahivatala tavaly szeptemberben 737 millió hitelgaranciát adott a SolarReserve-nek a nevadai beruházáshoz.
Az amerikai közvélemény kritikusabban tekint a napenergiával kapcsolatos beruházásokhoz adott hitelgaranciákra azóta, hogy csődöt jelentett a Solyndra nevű kaliforniai vállalat, amely 535 millió dolláros hitelgaranciát kapott egy napelemeket gyártó üzem építéséhez. Az áramtermelők kilátásai azonban mindig jobbak voltak, mert az ő terméküket - szemben a napelemekkel - szerződéssel jó előre eladják.
Fontosabb az, hogy mikor szolgáltatják az energiát
A SolarReserve és a BrightSource beruházásai a technikai részletek tekintetében némileg különböznek, de mindkettő több ezer számítógép irányította, plakátméretű tükröt fog alkalmazni, amelyek egy hőelnyelő toronyra irányítják a napsugarakat.
A SolarReserve létesítményében a hőt sóoldat nyeli el, amely azonnal felhasználható vízforralásra és gőz előállítására, amellyel aztán hagyományos turbinákat és generátorokat működtetnek. A forró só arra is alkalmas, hogy több órán keresztül tárolja a hőt. A BrightSource-nál a felmelegített vizet azonnal fel lehet használni gőzként, vagy sót lehet melegíteni vele hőtárolásra.
A berendezések azért használnak sót, mert az jóval több hőt képes tárolni, mint a víz. De ha oldott állapotba kerül, akkor meg is kell tartani abban, mert különben a rendszernek egy olyan helyén szilárdul meg esetleg, ahol nehéz újból feloldani.
A technológia nem bonyolult, de a gazdasági vonatkozásai annál inkább.
A legegyszerűbb, legolcsóbb módja a napenergia hasznosításának, ha a hőt azonnal villamos árammá alakítják át. Az energiatermelő vállalatok azonban az olyan farmerekhez hasonlíthatók leginkább, akik a learatott gabonát nem dobják azonnal piacra, hanem silókban tárolják, számítva rá, hogy később az ára emelkedni fog. Az energiaellátók úgy gondolkodnak, hogy bevételük szempontjából az előállított mennyiségnél fontosabb az, hogy mikor szolgáltatják az energiát.
A napelemek széles körű alkalmazása - akár a háztetőkön, akár hatalmas sivatagi telepeken - ugyanis változást fog előidézni abban, hogy mely időszakokban a legmagasabbak az árak.
Ma az Egyesült Államokban az áram meleg nyári napokon a késő délutáni és az esti órákban a legdrágább. A napelemek ezt a csúcsot jelentősen lefaragják késő délután - állítja Paul Denholm, a coloradói Boulderben működő Megújuló Energia Laboratóriumának napenergia-szakértője. Közlése szerint az új árcsúcs későbbre tolódik, a napnyugtát közvetlenül megelőző és követő időszakra, amikor a napelemek termelése kicsi vagy teljesen hiányzik.
A tárolókapacitással rendelkezők számára kedvezően alakul a piac.
John Woolard, a BrightSource vezérigazgatója szerint az új telepek fő feladata az lesz, hogy olyankor állítsanak elő áramot, amikor a szolgáltatóknak a legnagyobb szükségük van rá. A tároló kapacitások bővítése segít működésben tartani a légkondicionálókat akkor is, amikor a napelemek nem termelnek, de a megoldásnak van egyéb pénzügyi haszna is.
A napsugárzás és a hőtermelés párosításán alapuló áramtermelés legdrágább berendezése az, amely a gőzből állítja elő az áramot, de ha összekapcsolják egy megfelelő hőtárolóval, akkor csaknem kétszer olyan hosszú ideig tud működni, mint a tárolóval össze nem kapcsolt berendezés. Ez azt jelenti, hogy az áramtermelés költsége csökken.
A több tárolás másik pénzügyi haszna az áramgazdálkodás sajátosságaihoz kötődik. Egy szolgáltatónak két formában kell biztosítania az áramot: energiaként és kapacitásként. A kettő közti különbség a fogyasztókat nem nagyon érdekli, mivel ők közvetlenül a kilowattórában mért energiáért fizetnek.
A kapacitás, az energia előállításának képessége azonban egyre fontosabbá válik, ahogy a megújuló energiaforrások mind nagyobb szerepet kapnak az áramellátásban.
A szél és a nap sok energiát termel, de kevés kapacitást. Ma a nap- és szélenergia háttérkapacitását a drága gázfűtéses generátorok adják, amelyek az év nagy részében kihasználatlanok, mert csak akkor kapcsolják be őket, ha a szél alább hagy, vagy a nap nem süt.
Egy kilowattóra tárolása Paul Denholm számításai szerint nagyjából 4 centbe kerül, és mivel 11 centért értékesíthető, jelentős haszon van rajta. A megtakarítás jelentős részét az adja, hogy nem kell háttérkapacitásként fenntartani a gáztüzelésű generátorokat.
Üzleti okokból sem a BrightSource, sem a SolarReserve nem árulja el beruházásának költségeit, de Smith, a SolarReserve vezérigazgatója annyit elárult, hogy a tárolási technológia létrehozása a teljes beruházási összeg kevesebb mint 5 százalékába került. A BrightSource partnere, a Southern California Edison készséggel fizette meg a költségét annak, hogy akkor is kapjon áramot, amikor nem süt a nap.
Egy adott projekt sikere több tényezőtől függ, de a szakértők egyetértenek abban, hogy a tárolókapacitással rendelkező áramtermelők számára kedvezően alakul a piac.
mti
hírek innen, onnan
Felejtsd el az ecetet és a mosogatószert. - A gyümölcsös pohár trükk minden muslicát elkap
A konyhában megjelenő, bosszantó apró rovarok ellen a legtöbben drasztikus módszerekkel védekeznek. Létezik azonban egy zseniális,...
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
Budapest leszakad a régiós versenytársaktól, és ezt az egész ország megfizeti
A magyar gazdaság motorja ma a túlélésért küzd, miközben a régiós versenytársak elhúznak mellettünk. Amíg Budapest nem kerül vissza a...
Napimádók, figyelem – itt az azonnali figyelmeztetés vasárnapra
Kiemelkedően erős UV-B sugárzásra figyelmeztetett vasárnapra a Dél-Dunántúlon a HungaroMet Nonprofit Zrt., amely szerint a térség...
A borókabogyót ünneplik Budapest közepén
Ma már szinte mindennek van világnapja, így a gin sem marad ki a sorból – minden évben június második szombatján ünneplik ezt a...
Óriási hír jött a házomlásban megsérült Tóth Nikolettről. Erre kapja fel a fejét mindenki, hiszen...
Kiderült mi történt meg most a házomlásban súlyosan megsérült ifjú balerinával, Tóth Nikivel.
Toronymagasan ez az ital tisztítja meg a beleket a méreganyagoktól és azonnal felpörgeti az anyagcserét: elég napi egy pohár a kínzó székrekedésre
Rendszeresen tönkreteszi a napodat a kínzó székrekedés, a nehéz gyomor vagy az állandó, kellemetlen puffadás? Ha te is ezekkel a...
Gyászol a sportvilág! Nagyszerű legenda hagyott itt minket
Szomorú hír rázta meg a futballvilágot: 86 éves korában elhunyt Hércules de Brito Ruas, vagyis Brito, aki a legendás 1970-es brazil...
Eladta luxus Mercijét a híres Hatlépcsős étterem vezetője, Valika - "Inkább megcsináltatom az árából a cicimet!"
Talán nincs is olyan ember, aki ne ismerné, vagy legalábbis ne hallott volna a hírneves balatonfüredi Hatlépcsős étteremről: ez az a hely,...
Sport
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá
Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.
Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők
Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Bulvár
Ágyékánál csipogott be a nő a reptéren: borzasztó kínos, mi okozta
Minden nő rémálma történt meg vele.
Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?
Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.
Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat
Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik
A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek
Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról
A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.
Vészjelzés: Putyin órákon belül készülhet valamire egy nukleáris töltetű, gyilkos fegyverrel
Az ukrán légierő péntek délutáni riasztása szerint magas a valószínűsége annak, hogy Oroszország a következő 24 órában beveti az egyik, ritka alkalmakkor használt, közepes hatótávolságú ballisztikus r ...
Lezárják a temetőket Dunapatajon gyanús halálesetek miatt
Az érintettek egyedülálló, többnyire idős emberek voltak. A holttesteket reggel találták meg, és több esetben az áldozatnak előző este még nem volt látható baja.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


