Navracsics Tibor: nem kell tőlünk félteni a demokráciát
Nem kell tőlünk félteni a demokráciát, amiért küzdöttünk - hangsúlyozta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Gyertyák a szabadságért című nemzetközi konferencián kedden Budapesten.
A Terror Háza Múzeum és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium rendezvényén a kormányfő helyettese úgy fogalmazott: "azoknak az embereknek, akik féltik tőlünk a demokráciát, nyugodtan mondhatjuk, hogy mi tudjuk, mi a demokrácia igazi értelme", mert - mint hozzátette - "mi küzdöttünk ezért a demokráciáért, mi nem ajándékba kaptuk a szabadságot és a demokráciát".
Navracsics Tibor emlékeztetett arra, hogy a magyar és a lengyel nemzet is "ott volt mindig a szabadságért és a demokráciáért küzdő nemzetek élvonalában". Végül keserves harcban ki tudták vívni a demokráciát, és ebből nem engednek - fűzte hozzá.
mti

- Megfejtették Marco Polo bibliájának titkát
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei
- A cégek fele sem fizet határidőre Magyarországon
- Tavaly év végi záró értéke alá csökkent a BUX az elmúlt héten
- Templomsátorbontási rendelet
- A tranzakciós illetékről és a biztosítási adóról tárgyal az Országgyűlés
- Miket vesznek a lottónyertesek?
- Folytatódik a 2012 - a külhoni magyar óvodák éve program körútja
- Polgármesteri köszönet a közlekedők türelméért
- Magyarországnak nem hitel és pénz kell, hanem biztonsági háló
- Több tízmilliós adócsalást tárt fel bábolnai ingatlanok értékesítésénél a NAV
- Nyugdíjasok utazási kedvezménye
- A Tudorok korában a nyár volt a legveszélyesebb évszak
- Károlyi Mihály szobrának nincs helye a Parlamentnél
- Fehérvári szervezetekhez kerüljön az 1%
- Elhunyt Zoltai Magdolna
- Megkezdődött a Kossuth tér átépítésének előkészítése a Parlament mellett
- A kormány elutasítja a megszorítások politikáját
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- A szakszerű segítségnyújtást oktatják
- Iskola-VÁR-játék a Széna Téri Általános Iskolában
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Új helyen a Civil Szolgáltatási Iroda


Tisztelt Navracsics Úr!
Ebben a bizonyos demokráciában reménykedünk, hogy eljön!A nép egyet tehet, tiltakozhat.Azonban úgyis az lesz, amit Önök akarnak!Egyelőre!
Teszem azt, itt van mindjárt a vallásszabadság kérdése!
A kollektív bűnösség elve alapján ítélik meg lényegében,szinte a Tizennégy Önöknek politikailag fontosnagy egyház kivételével , az összes többi egyházat.Percig sem vizsgálódnak, hogy a többi közül ki tett, s ha igen, milyen rosszat vagy jót?
.Minden Kisegyház rossz, minden Nagyegyház bűntelen.
Mellesleg azért csupa jóból, a kisegyházak vagyonát jól elkobozzák, ha semmi rosszat nem tett az adott szervezet, akkor is!
Kollektív bűnösség elvét vallják!
Miért nem vizsgálják, hogy az Önök által elfogadott Tizennégyek kivel mi rosszat tettek? Tudna a nép mesélni!
Mint ma reggel a Parlament Emberjogi Bizottsásnak vezetője mondta a Krisnahitűek vezetőjének: a Parlamentnek nem leveleznie kell, hanem törvényeket kell hoznia.Szerintem azért válaszolhatnának, attól még, hogy gonosz, rossz törvényeket hoznak!Van aki csupa bölcsességből nem írt Önnek, mert akkor nem jár úgy, mint más, hogy nem kap választ!
Itt olyan demokrácia van, hogy beszélni szabad.Nyilván, rég ezért a levélkéért becsukták volna az embert. Ma nem csukják be, de azért nem történik semmi változás.Önök mennek előre, mint a dömper, s mit sem hallgatnak ránk, a népre. Azonban már Petőfi is megmondta: "Habár fölül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr! Erre gondoljanaka nagy demokrácia csinálás közben!
Önök akkor küzdöttek a demokráciáért, mi meg most!!