Ne bízzuk a gólyára!
Sikeres fogantatás: halogatás helyett tudatosság. A babaprojekttel régóta sikertelenül próbálkozók gyakran érzik úgy, hogy a környezetükben mindenki másnak sikerül, csak nekik nem, egyedül vannak a problémájukkal.
Pedig mi sem áll messzebb a valóságtól: közel 90 000 000 pár küzd fogantatási nehézségekkel világszerte 1 , hazánkban pedig a párok 15-20 százalékát érinti a meddőség. 2 Nem véletlen tehát, hogy e téren is mind tudatosabbak a párok és egyre kevesebben bízzák a szerencsére a gyermekáldást: a szaksegítséget kérők aránya drasztikusan, évente közel 9 százalékkal nő Európában. 3 Ez a trend azt is jól mutatja, hogy ma már teljesen elfogadott szakértőket bevonni életünk legfontosabb döntéseibe, mint amilyen a családalapítás is. De vajon honnan tudni, hogy mikor érkezik el az a pont, amikor már mindenképp érdemes konzultációt kérni?
Meddőség, vagy csak türelmetlenség?
Teljesen egészséges párok esetében is 1 évbe telhet, amíg pozitív lesz a terhességi teszt. Az új jövevényre való vágyakozás csodálatos időszak, nem szabad teljesítménykényszer alá helyeznie magát egy párnak sem. A frusztráció ugyanis csökkentheti a fogantatás esélyét, míg a pozitív gondolatok nagyban hozzájárulhatnak a sikerhez. A szakemberek szerint a 35 évnél fiatalabbak esetében egy év sikertelen próbálkozás után tanácsos orvoshoz fordulni. Ugyanakkor 35 év felett már fél évnél tovább nem ajánlatos várni. Ha ennyi idő alatt nem fogant meg a baba, javasolt felkeresni az orvost. A halogatás nem jó stratégia, vegyük kézbe az irányítást, ha kell, akkor azáltal, hogy szaksegítséget kérünk!
A fogantatás támogatása: mikor mit tehetünk a siker érdekében?
A húszas éveikben, illetve a harmincas éveik elején járó párok azzal tehetik a legtöbbet a sikerért, ha félreteszik aggodalmaikat, és rábízzák magukat a természetre. A hölgyek ilyenkor még kellő számú, jó minőségű petesejttel rendelkeznek. Ugyanakkor nem árt, ha a leendő szülők – vagyis a jövendőbeli apukák is – előnyben részesítik a lassú felszívódású, rostban és vitaminokban gazdag ételeket, kerülik a dohányzást, az alkoholfogyasztást és a stresszt, illetve rendszeresen mozognak. Ha pedig a leendő kismama azt szeretné, hogy szervezete a lehető legjobban felkészüljön a fogantatásra, akkor mio-inozit tartalmú étrend-kiegészítőt is érdemes szednie. Azonban ma már egyáltalán nem ritka, hogy egy pár a harmincas évei közepén, végén dönt a gyermekvállalás mellett. Vannak, akik a családalapítás előtt biztos anyagi hátteret szeretnének teremteni, másokra kicsit később talál rá a szerelem. Ezzel semmi baj nincs, sőt, érettebb fejjel akár még jobban is kiteljesedhetünk szülőként, és türelmesebben nézhetünk szembe az ezzel járó kihívásokkal. A biológiai óra viszont ketyeg, megnehezítve a fogantatást: míg a 30 év alatti nőknek 20 százalék, addig a 30 és 40 év közöttieknek 5 százalék esélyük van spontán teherbe esni egy menstruációs ciklus alatt a statisztikai adatok szerint. 4 Emiatt érdemes megjegyezni, hogy az egészséges életmód betartása mellett az ovuláció időszakára időzített együttlétek növelhetik a fogantatás esélyét.
A rendelőtől a gyermekáldásig
Senki sem jár szívesen orvoshoz, de ez nem lehet kifogás arra, hogy csak a legutolsó pillanatban kérjünk szakértő segítséget. A meddőségnek számos olyan oka lehet, ami néhány egyszerű vizsgálattal kimutatható, és hatékonyan kezelhető a problémától függően: lehet, hogy csak életmódváltásra van szükség, ám az is előfordulhat, hogy valamilyen sebészeti beavatkozás vagy hormonális terápia hozhat eredményt. De nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni, könnyen lehet, nem áll semmilyen szervi probléma a háttérben, és épp az emiatti folyamatos aggodalom a legfőbb akadálya a fogantatásnak. Ebben az esetben is igaz tehát a mondás, hogy a bizonytalanságnál bármi jobb. Ha tudjuk, mivel kell szembenéznünk, akkor a félelmeink által felemésztett energiákat a megoldásra tudjuk fordítani! A sikertelen próbálkozásokhoz kötődő negatív érzések feloldásához pedig elengedhetetlen a párok közötti őszinte és nyílt kommunikáció.
A gondolat már megfogant? Ragaszkodj a vágyaidhoz, merj kérdezni kezelőorvosodtól!
A tartós párkapcsolatok pozitívumait hangsúlyozó és a tudatos családtervezés fontosságát hirdető Ragaszkodj hozzá! kezdeményezés megújult weboldalán további hasznos írások olvashatók a meddőség lehetséges okairól, és arról, hogy milyen lehetőségei vannak a fogantatási problémákkal küzdő pároknak. #lásstisztán
hírek innen, onnan
Orbán Viktor belenyúlt az állami vezetői juttatásokról szóló rendeletbe
Sok embert érint a leköszönő miniszterelnök döntése.
Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot” pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
Egy magyart is leszedtek a segélyhajókról – közleményt adott ki a külügy
Nemzetközi vizeken, Kréta közelében tartóztatta fel az izraeli haditengerészet a Gáza felé tartó Global Sumud Flotilla több járművét...
Legendáját gyászolja a magyar jégkorong
Elhunyt Bikár Péter.
Betelt a pohár az USA-nál – kalózként csapnak le az iráni olajszállítmányokra
Az USA-nál lassan minden türelem elfogy Iránnal szemben.
Vége a balatoni rohamnak: nagyot esett a kereslet a nyaralók iránt
Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon.
Nagy digitális fejlesztés a turizmusban: új program indul a kkv-knak
Milliárdos támogatással.
Közel 600 millió dollárért cserélt tulajdonost a cég, élén egykori miniszterelnökkel
Felvásárolták a Campbell Lutyens magántőke-tanácsadó céget, amelynek vezérigazgatója a korábbi magyar miniszterelnök, Bajnai Gordon. A...
Összeállt Magyar Péter kormánya, sokkal inkább Antall-, mint Fidesz-light lesz néhány aknával
Antall József irányvonalára emlékezteti Kajdi Józsefet Magyar Péter miniszterlistája. Szentpéteri Nagy Richard szerint az, hogy a leendő...
A túloptimalizált élet vége: egyre többen vesznek vissza a folyamatos önfejlesztésből
Napjainkra sokan érzik úgy, mintha egy folyamatos verseny részesei lennének, ahol az önfejlesztés inkább nyomást és stresszt okoz, mintsem...
Szép kis lopássorozatot hozott össze egy csörögi férfi Vácon
Négy napon keresztül vitt mindent, ami mozdítható volt.
Geszler Dorottyán nem fog az idő: 56 évesen is kirobbanó formában van – Galéria
Május 2-án ünnepli 56. születésnapját Geszler Dorottya, akinek megjelenése láttán bátran kijelenthetjük: rajta egyszerűen nem fog az...
Sport
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse
17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban
Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon
Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben
Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.
Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Letarolta az internetet a miskolci iskola végzős diákjainak tablója, ennél durvábbat senki nem tudott kitalálni
Egy ikonikus jelenetet dolgoztak fel, nem mindennapi osztály lehetett.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba
2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.
Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
Meggondolta magát a Szőlő utcai ügy koronatanúja, felfedi Zsolti bácsi kilétét
A gyerekekért változtatta meg szándékát.
A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz
A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.
Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló
Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b
Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog
Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.
Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe
A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


