Ezt olvasta már?


Négy bemutatót tervez az új évadban a Fehérvári Balett Színház

Négy bemutatót tervez az új évadban a Fehérvári Balett Színház, amely műsoron tartja tavalyi darabjait is - közölte az intézmény igazgatója szerdai székesfehérvári sajtótájékoztatóján.

Egerházi Attila elmondta azt is, hogy a tavaly alapított intézményhez új táncosok és gyakornokok szerződtek, így a következő szezont már tizenhárom táncossal és hét gyakornokkal indítják.

Jelezte, hogy az első bemutató október 16-án lesz a Vörösmarty Színházban, ahol Homokrajzok címmel három egyfelvonásos kortárs balettet láthatnak majd a nézők. 2020 januárjában a Vendégségben Kafkánál című táncdrámát mutatják be, májusban érkezik az Aladdin című, gyerekeknek szóló mesebalett, míg júniusban tervezik bemutatni az Idegenek című táncdrámát, amelyet a Trianon-évforduló alkalmából visznek színpadra.

Egerházi Attila közölte, hogy műsoron maradnak az előző évad produkciói: a Diótörő című családi balett, valamint a Rómeó és Júlia című táncdráma mellett továbbra is láthatóak lesznek az egyfelvonásos táncetűdök, a Blablabla, a Zárt függönyök, a Csókok, a Bolero, az Aquarell szivárvány és a Naplemente.

Örömmel állapította meg, hogy a tavalyi alapítást követően nem volt nehéz a város művészeti életébe integrálódniuk, mivel nagyon befogadó közegbe érkeztek. A fehérvári közönség szeretetét folyamatosan érezték, ez a nézőszám emelkedésén is mérhető volt - tette hozzá.

Mindezt megerősítette Brájer Éva alpolgármester is, aki elmondta, hogy a társulat több mint húsz tavalyi előadását több mint hatezer néző látta. Úgy vélte, helyes döntés volt a balett-társulat megalapítása.

A sajtóanyag szerint idén már bérletet is lehet vásárolni a balettelőadásokra. A négy bérlet két korosztálynak szól: a 7-12 éveseknek szóló Hattyú és Varázsló bérletekkel a Diótörő és az Aladdin tekinthető meg, az ennél idősebbek és a felnőttek Premiere Balett és Allegro bérletei a Homokrajzok, a Vendégségben Kafkánál és a Rómeó és Júlia előadásokat tartalmazzák.







0
0
0

hírek innen, onnan

Fontos döntés született a választási eredményekről: a Kúria elutasította a kérelmeket

Jogerőssé vált az április 12-i országgyűlési választás eredménye, részleteket közöltek a döntésről.

Versenyképesebb lenne az ország, ha nem vinnék el az adók a pénzt

A bér több mint 40 százalékát veszi el az állam Magyarországon.

Áthajtott a piroson, elcsapott egy motorost az Oktogonnál

Esélye sem volt a motorosnak, hogy kivédje a balesetet.

Sokan nem veszik észre: így jelzi a macska, ha szorong

A szorongó macska viselkedése mögött ösztönök és tapasztalatok állnak. Megmutatjuk, hogyan ismerd fel a jeleket és segíts neki...

Kádárék átszabták a Szigetet

Új korszakot hirdettek a fesztivál szervezői: a cél az, hogy a Sziget egyszerre legyen nemzetközi óriásbuli és a magyar fiatalok...

Friss hírek a tengeren elrabolt magyar aktivistáról: Richárd számított rá, hogy elkaphatják az izraeliek - megszólalt a külügyminisztérium

A célállomástól jócskán messze, Görögország mellett a Földközi-tengeren az izraeli haditengerészet feltartóztatott csütörtök...

Lemondott Lovász László a HUN-REN kutatóhálózat tudományos tanácsadó testületi tagságáról

Lovász László, az MTA egykori elnöke döntésével felkavarta a hazai tudományos élet állóvizét. Április 30-án lemondott a HUN-REN...

Érdekes készülék: így működik egy szó szerint összelegózott 3D-nyomtató

A Lego kockák a kreativitás igazi kincseit jelentik. Legutóbb egy Reddit-felhasználó egy valóban működőképes 3D nyomtatót készített...

Mától aktív Ursula von der Leyen történelmi paktuma, amit még az új Magyar-kormány sem támogatott

Május kezdetével életbe lép a papíron csak átmenetileg megkezdett Mercosur-megállapodás, amely jórészt egy 700 millió embert...

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

0
0

Bulvár

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

300 forintos fogás forgatta fel Budapestet, a tulaj sem érti mi történik

Nulla marketing, mégis állandóan egymásnak adják a kilincset a vendégek.

Volodimir Zelenszkij reagált Magyar Péter feltételeire

Ukrajna európai uniós csatlakozása a tét.

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

Magyar Péter bejelentést tett, megvan a leendő Tisza-kormány belügyminisztere

Pósfai Gábor Pintér Sándort váltja, aki 16 éven keresztül irányította a tárcát.

Kínos pillanat a Fehér Házban: Donald Trump a király előtt ragadta volna meg felesége fenekét

Egy, az X-en terjedő felvétel szerint Donald Trump szokatlan gesztust engedett meg magának Károly király látogatásakor. Sokak szerint elfogadhatatlan volt a mozdulat, amivel másodjára szegte meg a protokollt az elnök.

0