Nem választott színházigazgatót a székesfehérvári közgyűlés
Nem választották meg a Vörösmarty Színház új igazgatóját a képviselők a székesfehérvári közgyűlés csütörtöki ülésén; a választás várhatóan jövő héten, rendkívüli közgyűlés keretében lesz.
A választást azért halasztották el a képviselők, mert az ülést megelőző napon, szerdán késő este a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkársága levélben jogi észrevételekkel kereste meg az önkormányzatot.
Az abban leírtak szerint az egyik pályázó nem rendelkezik az előadóművészeti törvény által előírt szakmai gyakorlattal, ezért pályázata nem tekinthető érvényesnek. A képviselők idő hiányában nem tudták érdemben megítélni a jogi véleményt, ezért a közgyűlés egyhangú döntéssel az észrevétel alapos kivizsgálásáig elhalasztotta az új igazgató megválasztását.
A felelős döntés meghozatalához az önkormányzat köteles megvizsgálni a szaktárca jogi észrevételeit - mondta Cser-Palkovics András, a város fideszes polgármestere, aki javasolta, hogy a felvetődött kérdésekkel levélben keressék meg az illetékes államtitkárt, majd rendkívüli közgyűlésen döntsenek az új igazgató személyéről.
Az önkormányzat kommunikációs központjának az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Cser-Palkovics András úgy fogalmazott: az államtitkárság "furcsán időzített levelét tekinthetjük nyomásgyakorlásnak is, de a székesfehérvári színház vezetéséről itt helyben, Székesfehérváron születik döntés".
"A legnagyobb költségvetésű városi intézményt olyan vezetőre fogjuk bízni, aki helyben elnyeri a bizalmat. A felelős városvezetés azonban azt is jelenti, hogy egy ilyen súlyú kérdésben minden jogi körülményt megvizsgálva, minden észrevételre választ adva hozunk tiszta döntést" - idézte a közlemény a városvezető álláspontját.
A színházigazgatói pályázatot azt követően írta ki az intézményt fenntartó városi önkormányzat, hogy a közgyűlés tavaly április 27-i hatállyal megszüntette a korábbi igazgató, Vasvári Csaba megbízatását. A pályázati határidőig kilencen nyújtottak be pályázatot, de időközben kiderült, hogy az aspiránsok közül ketten együtt pályáznak, így a jelöltek száma nyolcra csökkent.
Az új igazgató megválasztásáig Quintus Konrád igazgatóhelyettes vezeti a csaknem egymilliárd forint költségvetésből gazdálkodó színházat.
mti

- Borsodban újra 75 szervezete lesz a pártnak
- A méhállomány megcsappanásának tanulmányozását támogatja az Európai Bizottság
- Törökország először fogad el menekülttörvényt
- A válságból nem lehet a jogállamiság mellőzésével kijutni
- Új mozgalmat indít a Jobbik volt borsodi elnöke
- Havi 3 milliárdos megtakarítás a tételes elszámolású gyógyszerek körében
- Vegyék el a mozgássérült-igazolvánnyal visszaélők autóját!
- Gyökeres fordulat a nemzetpolitikában
- Polgármesteri köszönet a közlekedők türelméért
- Magyarországnak nem hitel és pénz kell, hanem biztonsági háló
- Több tízmilliós adócsalást tárt fel bábolnai ingatlanok értékesítésénél a NAV
- Nyugdíjasok utazási kedvezménye
- A Tudorok korában a nyár volt a legveszélyesebb évszak
- Károlyi Mihály szobrának nincs helye a Parlamentnél
- Fehérvári szervezetekhez kerüljön az 1%
- Elhunyt Zoltai Magdolna
- Megkezdődött a Kossuth tér átépítésének előkészítése a Parlament mellett
- A kormány elutasítja a megszorítások politikáját
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- A szakszerű segítségnyújtást oktatják
- Iskola-VÁR-játék a Széna Téri Általános Iskolában
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Új helyen a Civil Szolgáltatási Iroda

