Nemzetek Ligája - Az UEFA 50 százalékkal növelte a pénzdíjat
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a tavasszal bejelentetthez képest jelentősen növelte a válogatottak díjazását a Nemzetek Ligájában. A legjobb csapat összesen 10,5 millió eurót nyerhet a sorozattal.
Az UEFA végrehajtó bizottságának határozata szerint az 55 résztvevő ország 50 százalékkal kap több szolidaritási díjat annál, mint amit márciusban hozott nyilvánosságra a szövetség.
A szervezet honlapja szerint a legjobb csapatokat tömörítő A osztály mind a 12 válogatottja 2,25 millió eurós szolidaritási díjban részesül a szereplésért, ez 750 ezerrel több az eredetileg tervezettnél, a négy csoport győztese pedig további 2,25 millió bónusszal gazdagodik.
A sorozat döntőjét 2019 júniusában rendezik meg, s a trófeáért az A osztály négy csoportgyőztese küzd majd meg. A bajnok 6 millió eurót kap, de még a negyedik is 2,5 millió eurós bónuszra számíthat.
A magyar válogatott a C osztályban szerepel, melyben a részvételért járó szolidaritási díj minden csapat esetében 750 ezerről 1,125 millió euróra nőtt. A csoport első helye további 1,125 millió eurót jelent.
Az UEFA a döntéssel kapcsolatban azt emelte ki, hogy a szövetség kitűnő anyagi helyzete teszi lehetővé a díjazás megemelését, ami nem kis részben a 2016-os Európa-bajnokság sikerességének köszönhető.
A szövetség ezzel a lépéssel minden bizonnyal az NL rangját szeretné emelni, ugyanis a barátságos mérkőzések kiváltása érdekében létrehozott sorozatot a játékosok, edzők és a klubok vezetői is többször kritizálták az elmúlt időszakban.
hírek innen, onnan
Drámai reggel a piacokon: drágul az olaj, gyengül a forint, zuhannak a tőzsdék
Csupa rossz hírrel indítja a hetet a tőzsde és a devizakereskedelem.
72 órás vészhelyzeti túlélőcsomag: itt a hivatalos lista, hogy mi kell a túléléshez
Tudni szeretnéd, mi szükséges ahhoz, hogy vész esetén 3 napig kihúzd? Cikkünkből kiderül.
Meglepő árlista arról, ami a tél végén leginkább sújtja az autósokat
Ha valaki kátyúba hajt és az aszfalt felüti a kereket, az komoly károkat okozhat az abroncsban vagy a felniben. És ezek nem mindig azonnal...
Zavarba jöttek az ukrán zászlót kifeszítő, majd a tömegből kirohanó ismeretlenek a Tisza menetén, a propaganda pont ott volt lefotózni az akciót
Egy 8-9 fős csoport a semmiből a tömeg közepére futott a Deák téren, majd egy szemtanú szerint „jól szervezetten, vezényszóra”...
Újabb sokk a globális légiközlekedésben: leállt a dubaji repülőtér
Dróntámadás miatt leállt a dubaji nemzetközi repülőtér.
Az arany drága, de az aranybányákban van még tér az emelkedésre
Az arany kínálata a korlátozott növekedés miatt szinte teljesen kiszámítható, ráadásul nyakunkon a „peak gold”, azaz a kitermelés...
Irán megtámadta Dubaj repülőterét, drónnal robbantottak
Leállították a világ egyik legforgalmasabb repülőterén, Dubajban a légi forgalmat. A hírek szerint egy drón üzemanyagtartályt talált...
Gyászba borult az ország. Megjelentek a fekete zászlók, elhunyt az ismert politikus
Tragikus hírt kaptunk!
Sosem hallott őszinteséggel vallott házassága kudarcáról Bereczki Zoltán
Különös hasonlattal magyarázta el Bereczki Zoltán, hogyan éli meg második házassága zátonyra futását és a rá váró jövőt.
A nők fizetetlen munkája pótolja, amit az állam nem hajlandó elvégezni
Valóban értékelik a nőket Magyarországon? Mózes Zsófi ír arról, hogy a nőkre háruló terhek romantizálása az autoriter rendszerek...
Zelenszkij elnök azt mondja, bármilyen magyar vezetéssel hajlandók együttműködni, ha az nem Putyin szövetségese
Zelenszkij szerint a magyar kormány „egyszerűen csak ürügyet keres arra, hogy blokkoljon valamit és segítsen egy kicsit Oroszországnak”.
Gáspár Bea külsejét nem szokta dicsérni Győző: "Minden vágyam, hogy egyszer azt halljam a szájából...'"
Gáspár Bea sorra kapja mostanság a bókokat a férfiaktól a külseje miatt, kivéve a férjétől, Gáspár Győzőtől. Bevallotta, a kedvese...
Sport
70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája
Arda Güler karrierje gólját szerezte meg az Elche ellen.
Újra nagy formában Lisztes, duplával döntötte el a Fradi bajnokiját
Az Eibtracht Frankfurttól kölcsönbe érkezett támadó egy percen belül talált be az ellenfél kapujába.
Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte
A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.
Három év alatt nem esett meg ilyen a Barcelonával, kíméletlen bosszú a Camp Nouban
A La Liga 28. fordulójában a Barcelona vasárnap délután hazai pályán 5-2-re nyert a Sevilla ellen, Raphinha mesterhármast szerzett.
Szoboszlai Dominik újra beköszönt, pazar szabadrúgásával vezet a Liverpool a Spurs ellen
Szezonbeli tizenegyedik góljával jelentkezett.
Kanada nem tudott segíteni, még nincs meg az 1998 óta nem látott magyar sportbravúr
Hiába a magyar válogatott korábbi győzelme, japán borította a papírformát.
Szoboszlai megtört, majd úgy kiosztott mindenkit, mint még talán soha
Nem a magyar középpályáson múlott a Liverpool győzelme vasárnap.
Szoboszlai Dominik életveszélyes, újabb elképesztő gólt lőtt szabadrúgásból
A magyar válogatott csapatkapitánya elképesztő rekordot döntött meg az újabb csodagóljával.
Szoboszlai Dominik éles kritikát fogalmazott meg az újabb kudarc után
A magyar válogatott kapitánya pazar gólt szerzett, de ez sem volt elég a kiesőjelölt elleni győzelemhez.
Antonelli megállíthatatlan volt Kínában, Hamilton olyat tett a Ferrarival, mint még soha
A maranellóiak ismét a táv feléig voltak igazán versenyben a győzelemért. A McLarenek elrajtolni sem tudtak.
Argentína legyőzésével óriási lépést tett a világbajnoki részvétel felé a magyar női kosárválogatott
Hosszabbításban jött össze a siker.
Szoboszlai káprázatos szabadrúgásgólt lőtt, egyre közelebb Beckham rekordjához
A magyar válogatott csapatkapitánya a negyedik szabadrúgásgólját lőtte a PL-szezonban.
Bulvár
Botrányba fulladt az élő adás a Nemzeti Meneten, ezért vették el a közvetítést
Március 15-én a sajtószabadságot is ünnepeljük, azonban olyan történt a Nemzeti Meneten, ami miatt meg kellett szakítani egy élő adást.
Nem akárki jelent meg a Békemeneten, példátlan mondat szakította meg az élő adást
Elkészült az év egyik legjobb interjúja a Partizánon élő adásban a Békemeneten.
Végzetes lépésre készül Horvátország, súlyos következménye lehet a Mol ellen elvesztett pernek
Az intézkedésről két héten belül szavazhat a testület.
Kiderült a titkos mérés március 15-ről, botrányosan számolták a tömeget, de valamit mindenki elfelejtett
Véget vetettek a számháborúnak, hogy a Békemeneten vagy a Nemzeti Meneten voltak-e többen, egy dologgal azonban nem számoltak.
Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében
Az ismert politológussal elemeztük a miniszterelnök március 15-i beszédét.
„Nem, b*ssza meg” – üzente a tárgyalni akaró Európának Vlagyimir Putyin bizalmasa
Az ukrajnai tűzszünet Iránon vérezhetett el.
Kim Dzsongun elképesztő luxusszen-vedélye sokkolta a diplomatákat: minden héten ezt rendeli magának a diktátor
A világ egyik legzártabb országát vezető diktátorról időről időre különös történetek látnak napvilágot. A beszámolók szerint azonban létezik egy luxusszokása, amely még a sokat látott diplomatákat is megdö
Hajmeresztő, ami elhangzott a Béke-meneten, ilyet még Orbán Viktor sem mondott soha
Nagy Feró a Békemeneten jelentette ki: „Háborúban állunk Ukrajnával”. Szerinte a béke kedvéért fegyvert kéne fogni.
Nem a terv szerint startolt el a Békemenet: a tömeg nem várt, rendőri beavatkozás kellett
A kormánypárti vonulást megelőzően épphogy sikerült lezárnia a hidat a rendőröknek, akik átsegítették az autósokat. A vonulók viszont nem várták meg a hivatalos kezdést.
Szoboszlai Dominik visszautasította Sebestyén Balázs fiát: ezért az ellentét a focista és a rádiós között
Szoboszlai Dominiktól kért autogramot Sebestyén Balázs fia, ám a futballista nem írt alá neki.
„Hetente csak pár órára volt az enyém, de nem bántam meg.” – Nők, akik pozitívan élték meg a szeretőstátuszt
A „szerető” szóhoz gyakran társul a szégyen, de nem mindenki éli meg így. A történetek szeretőktől bemutatják, hogy az érzelmek és a kapcsolatok nem mindig feketék vagy fehérek.
Drónok a Békemenet felett, tiltás a Tiszának – egyiknek lehet, a másiknak nem?
A Hír Tv és a kormánypárti M1 élő műsorába közölt drónfelvételeket az idei Békemenetes tömegről, miközben a Tisza Párt a honvédelmi miniszter nevében egy határozatot kapott, hogy nem szállhatnak fel drónok a

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


