Nemzetek Ligája - Törökországban kezd a magyar válogatott
A labdarúgó-válogatottak tíz hónap után a Nemzetek Ligája második kiírásában lépnek pályára ismét, miután a koronavírus-járvány miatt elhalasztották a márciusi Európa-bajnoki pótselejtezőket és a nyári kontinensviadalt is: a magyar csapat a csütörtöki nyitónapon Törökországban kezd.
Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a sorozat debütálásakor még a harmadik vonalat jelentő C divízióban szerepelt, de az osztályok létszámát az első szezon tapasztalatai alapján valamelyest átalakították, ennek nyomán került a magyar csapat a B divízióba, noha nem végzett a feljutást jelentő első helyen a csoportjában.
A nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistája alapján az 52. magyarok számára elsősorban a bennmaradás lehet a cél, mivel mindhárom riválist előrébb jegyzik: a törökök éppen a szintén csoportellenfél szerbekkel holtversenyben a 29. helyen állnak, az oroszok pedig a 38. pozíciót foglalják el.
Ezt figyelembe véve arra kicsi az esély, hogy a magyar csapat kiharcolja a Nemzetek Ligájában megszerezhető két világbajnoki pótselejtezős hely egyikét, ugyanis ehhez meg kellene nyernie a csoportját, de önmagában még ez sem jelentene garanciát erre. A két helyet ugyanis a két legjobb olyan csoportgyőztes kapja meg, amely a jövő novemberben záruló vb-selejtezők során nem végez az automatikus kijutást jelentő első, vagy a pótselejtezőt eredményező második helyen. Ez azt jelenti, ha az A divízióban lesz legalább két olyan csoportelső, amelyik a vb-selejtezőkön nem végez az első kettőben, akkor az alsóbb osztályok csoportgyőztesei kiszorulnak ebből az összevetésből.
A nyitányon kiváltképpen nehéz dolga lesz a magyar válogatottnak, ugyanis egyrészt 36 éve nem nyert Törökországban, másrészt a keret jelentősen kicserélődött, ráadásul számos hiányzás nehezíti az olasz szakvezető dolgát. A Rossi által múlt hétfőn behívott 25 labdarúgóból 11 játékos új volt az előző keretéhez képest, majd öt futballista esett ki sérülés, illetve amiatt, hogy klubcsapatában koronavírusos vagy koronavírusgyanús eset volt, az utólag meghívottak közül pedig Hangya Szilveszter végül nem tudott csatlakozni az együtteshez.
A felforgatott és megtizedelt magyar válogatott csütörtökön - közép-európai idő szerint - 20.45-től találkozik a házigazda török együttessel Sivasban, majd három nappal később az oroszokat fogadja a Puskás Arénában 18 órától.
Nemzetek Ligája, B divízió, 3. csoport, 1. forduló:
Törökország-MAGYARORSZÁG, Sivas 20.45
Oroszország-Szerbia, Moszkva 20.45
A csoport további programja:
2. forduló, vasárnap:
MAGYARORSZÁG-Oroszország, Puskás Aréna 18.00
Szerbia-Törökország, Belgrád 20.45
3. forduló (október 11.):
Oroszország-Törökország, Moszkva 20.45
Szerbia-MAGYARORSZÁG, Belgrád 20.45
4. forduló (október 14.):
Oroszország-MAGYARORSZÁG, Moszkva 20.45
Törökország-Szerbia 20.45
5. forduló (november 15.):
Törökország-Oroszország 18.00
MAGYARORSZÁG-Szerbia, Puskás Aréna 20.45
6. forduló (november 18.):
MAGYARORSZÁG-Törökország, Puskás Aréna 20.45
Szerbia-Oroszország, Belgrád 20.45
hírek innen, onnan
Öten fulladtak bele a folyóba
Belefulladt öt ember a Kupa folyóba péntek délután a horvát-szlovén határ közelében, Severin na Kupi térségében. Az illetők...
Papírfecniként kapta fel a parkoló autót a viharos erejű szél, egy másiknak vágta
Egy úgynevezett mikrokitörés rendezte el két parkoló autó sorsát Brazíliában.
Dúsgazdagként ébredt 2 magyar szerencsevadász: elképesztő összeget kaszáltak az európai szuperlottón
Két magyar is több tízmilliós nyereménynek örülhet, azonban nem volt telitalálat a 39. heti, pénteki Eurojackpot sorsoláson.
Gombnyomásos botrány az Országgyűlésben: Bűncselekménnyel vádolják a Tisza Párt képviselőjét
Képviselőtársa helyett nyomta meg a szavazógombot a Tisza Párt frakcióvezető-helyettese: a Mi Hazánk szerint bűncselekmény történt,...
A pszichológia szerint ezt jelenti, ha a bejárati ajtó mellett hagyod a cipődet
Sokan úgy vélik, a bejárati ajtó mellett hagyott cipők sokat elárulnak a személyiségünkről, a pszichológia azonban ennél árnyaltabban...
Budaörs üzent: Nem fizetnek több szolidaritási hozzájárulást az államnak
Wittinghoff Tamás polgármester nyílt levélben közölte az államkincstárral a városvezetés döntését. A település az...
Amikor még egy SMS-nek is örültünk: 15 magyar mobilreklám a 90-es és 2000-es évekből, melyeket soha nem felejtünk
„Hanyas vagy? Harmincas?"
Észak-Írország lezárt egy páratlan szériát a Nemzetek Ligájában.
Pedig nem sokon múlott...
Mit tudnak a legújabb csúcsórák? Teszten a Samsung Galaxy Watch Ultra2 és a Huawei Watch GT 7 Pro
Hordtuk őket napközben, sétáltunk és futottunk velük, zenét hallgattunk és fizettünk velünk, és éjszaka is a csuklónkon hagytuk őket....
Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, fordulat állt be a magyar-ukrán viszonyban
Orbán Anita külügyminiszter a New York-i ENSZ-héten többször találkozott ukrán partnerével, és sikerült rendezni az elmúlt napok...
Állva tapsolt a zsűri, de a Sztárban Sztár napi győztese mégis keményen lepontozta magát: most Tóth Gabi bőrébe bújva bizonyítana újra
Maximális pontszám és napi győzelem a visszatérés estéjén Nem is alakulhatott volna szebben az elismerés...
Kidőltek a válogatott legfontosabb gólvágói: Marco Rossi radikális döntéssel vág neki a sorsdöntő meccseknek
Sűrű menetrend és kényszerű átalakulás a válogatottnál A magyar labdarúgó-válogatott szeptember 25-én Ukrajna ellen lép...
Sport
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Marco Rossi arról beszélt a magyar válogatott veresége után, hogy a csapatot két éve üldözi a balszerencse
Az Ukrajna elleni vesztes meccs után értékelt Marco Rossi.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Szoboszlai a magyar válogatott veresége után: Büszke vagyok mindenkire, ma nem volt szerencsénk
A meccs végi lökdösődésről is beszélt Szoboszlai.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
Döbbenetes felvételt rögzített egy vadász Nagyócsa mellett: 26 medvét kapott lencsevégre
A felvételt már több mint százezren látták.
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról
Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.
„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban
Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


